Játéktér - Lakások

Lawrence-ház - Lawrence-ék háza olyan, mint egy átlag családi ház a környéken. Az ajtón belépve a nappalival találkozhatunk, ahonnan egy boltívvel válik el az ebédlővel egybeépített konyha. Emellett a fal mellett lehet a kis folyosóra belépni, ahonnan a szülők, Margaret és Brandon hálójába, a fürfőbe, valamint a férfi dolgozószobájába lehet bejutni. Az emeleten egy másik fürdőt találunk. Itt van Amethyst és Damien szobája is, ebből a két helységből közös erkély nyílik, ahonnan tökéletesen rá lehet látni a kis, füves udvarra is.

Loyd-ház - Egyszerű kis, középosztályú lakás. Dommiel és Balthazar is külön szobában éldegél. Egy kisebb konyha, ami egybe van kötve a nappalival. Egy fürdőszobás, de a wc érthetően külön van. A lakás egyébként a másodikon van. A panelházak tömegében van, de akad a közelben kisebb bolt, bár az iskola távolabb van, ami mondjuk nem is akkora baj, csakhát a korán kelés. Nem egy királyi lakosztály, de teljesen megfelel két gyagyás kölyök és barátai befogadására.

McClain-ház - [szöveg helye]

Clarke-lakás - [szöveg helye]

 
Üdvözlő

Üdv itt, kedves látogató!
 
Az oldalon egy szerepjáték található, ahol egy gimi életébe csöppenhetsz bele. Átlagos diákon kívül lehetsz sportoló, táncos, zenész vagy művész is, de akár oktathatod ia a tárgyakat, ha pedig ezek közül egyik sem tetszene, választhatsz bármilyen külsős karaktert is!
Olvasgass egy kicsit, és ha tetszik, regisztrálj, igényelj karaktert és játssz velünk te is!

FőoldalLeírások Igénylés Karakterek Játék Extra Interaktív

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 


 


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K