Ha csak néhány dologgal kéne jellemezni, az elsők, amik bárkinek beugorhatnak róla, azok a kegyetlensége, és a hatalmas büszkesége. Na de hogy van-e mire, arról megoszlanak a vélemények... Nem valami kedves, valószínűleg nem fog azonnal a szívébe zárni, legyél bárki is; tőle aztán lehetsz az utolsó suttyó vagy a tökéletes hercegkisasszony, akkor is egy lappal indít. Méghozzá ellenszenvvel. Olyan, mint akit körbevesz egy burok, ami mintha megadályozná azt, hogy engedje láttatni a jó oldalát a külvilág számára - már ha egyáltalán van olyanja. Egyáltalán nem mondható el róla, hogy csípi az embereket, zárkózott típus, és kevés olyan személy van, aki elnyeri a barátságát. A szociális élete igazából kimerül a minimálisban, önmagától sosem keres társaságot, de nem is igényli.
Forrőfejű, egy pillanat is elég, hogy felmenjen benne a pumpa, nem tudja megtűrni más emberek szerencsétlenségét. Ezt pedig gyakran szóvá is teszi egy-egy beszólással. Bunkó és mérhetetlenül maximalista is, másokkal vagy magával szemben. Ebből kifolyólag, mivel mindent megtesz, hogy megfeleljen magának, az egója sem kicsi. Régen hagyta már el ajkait egy igazi, boldog mosoly, a gúnyos viszont annál többször. A szarkasztikus humoráról pedig már ne is beszéljünk, előszeretettel használja mások kifigurázására. Nem féli sem a halált, sem a fájdalmat - volt már halálközeli élménye nem egyszer, emiatt már figyelemre sem méltatja az újabbakat. Túl erős ahhoz lelkileg, hogy egyszerűen megtörjék, szinte képtelenség sokkot okozni neki.
Bátorsága gyakran vakmerőségbe csap át, a veszélyérzet már rég kihalt belőle az évek múlásával. Igazából ha valakivel mégis sikerül közeli kapcsolatot kialakítani, azt képes védeni, de azt nem mondhatjuk, hogy az élete árán is. Úgy tűnhet, hogy egy tipikus agyatlan tapló - azonban ez nem teljesen igaz. Intelligensnek lehet mondani, meglepően gyorsan tanul új dolgokat. Nem szorul magyarázgatásra, bár tényleg jobban is szeret a saját feje, mint holmi parancsok után menni. Született vezető típus, ha úgy tetszik, ha egy csapatot kell irányítania, egyszerűen rendet tud tartani, az alkalmazkodás nem az ő reszortja.

A történet akkor kezdődött, mikor Vladimir Svyatoslav Gorodetski egy rövid időre haza tudott térni a hadseregből. Mindenki, aki ismerte, az úgy vélte, hogy Vladimir egy tipikus, igazi orosz katona, akinek a hadsereg a mindene, és az egész életét csakis annak fogja szentelni. Éppen emiatt lepett meg úgy mindenkit, mikor a Volga partján összefutott a gyönyörű Suzanne-nel, aki barátaival érkezett az országba világot látni, és azonnal magába bolondította a férfit. A környéken azt pletykálták, hogy a románcuk amilyen gyorsan kezdődött, ugyanúgy vége is szakad, de teltek a napok, hetek, hónapok... és ahányszor Vladimir elment hosszabb-rövidebb időkre, Suzanne megvárta. Ez pedig úgy tűnt, csak erősítheti a köteléküket, holott ők maguk voltak tűz és víz. Hamarosan elérkezett az eljegyzés, a házasság... Majd nemsoká a gyermekáldás is.

Ekkor született meg a fiuk,  Tyler, akin már kisgyerekként is látszottak annak jelei, hogy milyen ember is lesz majd felnőttkorában. Már akkor is kitartó volt, mindig a legjobbat akarta elérni, így nem csoda, hogy Vladimir és Suzanne végtelenül büszkék voltak rá. Évekkel ezután Suzanne újabb gyereknek adott életet, ezúttal egy kislánynak, aki bár báyja szöges ellentéte volt, és nem éppen a kitartóságáról volt híres, hamar az ujja köré csavart mindenkit a családban.
A családi idillbe egyedül Vladimir halála tudott belerondítani. A hős katona nem a csatatéren hunyt el, egyszerűen szülőhazájában volt rossz időben, rossz helyen: egy fegyveres bankrablás áldozata lett.
Bár Ty még ekkoriban olyan terveket szövögetett a jövőjével kapcsolatban, hogy apja nyomdokaiba lépve ő is katona lesz, mint a családjában oly sok férfi, ez az esemény változtatta meg. Tulajdonképpen nem állt tőle távol ez sem, de véglegesen ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a rendőrtiszti szakma mellett dönt. Az efféle tanulmányaira azonban már csak anyja szülőhazájában került sor, aki férje váratlan halála után néhány hónappal visszatért a családi házba, immár gyerekeivel együtt. Ty nem szívesen hagyta maga mögött Oroszországot, de muszáj volt. Erős váltás volt számára az amerikai környezet, és eltartott egy ideig, mire átszokott arra, hogy nagyrészt az angol nyelvet használja a mindennapjaiban, de mára már egyáltalán nem zavarja a dolog.
Végül azok közé tartozott, akiknek sikerült az, ami kevés embernek: olyan munkát végezhet, amilyet ha nem is mindig, de régóta szeretett volna. Fiatal kora ellenére egész magasan van már a rendőrtisztek ranglistáján, kitartósága meghozta az eredményt - egy ideje már a századosi rangot tudhatja magáénak.
Szabad heteiben a mai napig visszatér szülőhazájába, sőt, az utóbbi évben egy kisebb, saját házat is vásárolt magának nem messze a Volga partjától...