|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.10. 12:10 - |
A kávézó nem túl nagy, de igazán szép. Egy kicsi épület, modern, bár letisztult berendezéssel, és a kávéhoz illően, főként a barna árnyalatai dominálnak benne. A falakon ízléses, minimalista fényképek lógnak. Bár az áraik nem éppen a legolcsóbbak, de mindenképpen megéri ide eljönni. |
[18-1]
A pasas elmosolyodott, amikor úgymond "engedélyt adtam neki", hogy leüljön, erre pedig valamilyen oknál fogva nekem is muszáj volt visszamosolyognom. Pedig azért lássuk be csak úgy a semmiből nekem nem szokott mosoly megjelenni az arcomon, de nem bántam, hiszen a mosoly után csak pár lépés a nevetés, nevetni meg mindig is szerettem.
Alighogy leült, a férfi be is mutatkozott, mire úgy gondoltam nekem is illene, és meg is tettem.
- Kara Pierce. - árultam el a nevemet hasonló képpen és újból belekortyoltam a kávémba, mely egyszerűen tökéletes volt. Időközben Keane is elkezdett a kávéjával foglalkozni, melyet nem sokkal azután hoztak i, hogy leült volna. Ő, ahogy elnéztem nem vitte túlzásba, csak egy presszókávét ivott, de itt még az is nagyon finom volt. Igen. Azt is kóstoltam már.
Csak pár perc telt el, amikor megszólalt a pasas és igazából áldottam érte az eget. A szótlanság kezdett kissé nyomasztóvá válni, főleg, hogy egy asztalon osztoztunk.
- Valóban. - reagáltam le az első szavait, majd a kérdésén halványan elmosolyodtam és körbepillantottam a helyen. - Igen, szeretek idejárni. - feleltem és valóban így volt. Ez a hely megnyugtatot, ráadásul mint ahogy azt már ez alkalommal is többször megjegyeztem magamban, nagyszerű a kávéjuk. - És te hogy vagy vele? - tettem fel a visszakérdést csak, hogy folytatódjon a beszélgetés. |
 - Köszi - mosolyogtam s levettem a kabátom, az ujjába csúsztattam a sálam és a szék hátára csúsztattam, amit később aztán kihúztam és leültem rá. Hamarosan aztán ki is hozták a kávém, amit csak tudomásul vettem, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. - Keane Martin - hadartam el.
Kicsit úgy éreztem magam, mintha megint egy kisiskolás fiú lettem volna, aki izgul, ha egy lányt le kell szólítani holott már rég kinőttem abból a korból. Megköszörültem a torkom és vártam a lány válaszát. Nem lehetett idősebb nálam, tulajdonképpen, ami azt illeti, néhány évvel fiatalabbnak tűnt.
A kávémba raktam a két cukrot, amit a csészéhez adtak s elkevertem. Egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim. A legutóbbi kapcsolatomra gondoltam, ami pont itt kezdődött. Nem érintett túlságosan mélyen a szakítás és ami azt illeti, nagyon is örültem neki. Megráztam a fejem és éreztem, hogy a telefonom rezzen egyet, de nem foglalkoztam vele.
- Jó kis hely, hangulatos... Sokat jársz ide? - kérdeztem, gondoltam megpróbálom kicsit felkelteni az érdeklődését és nem is akartam némán tölteni azt az időt, amíg együtt kávézgatunk. Amúgy is jól esett volna egy kis könnyed beszélgetés, ismerkedés, pláne a mai hosszú és fárasztó nap után. |
Csendesen üldögéltem az asztalnál és közben észre sem vettem, hogy megtelt az egész kávézó, én pedig csak a sütimet bámultam, miközben olykor belekortyoltam a kávémba, ami szerencsée elég lassan fogyott. Egyszer azonban valaki megszólított, mire felpillantottam és egy pasival találtam szemben magam. Idősebbnek tűnt nálam, de azért nem olyan veszettül sokkal és be kellett látnom, hogy felettébb helyes is volt. Az iránt édeklődött, hogy ugyan szabad-e a hely velem szemben, mire én körbepillantottam. Ekkor vettem csak észre, hogy ugyan alig vagyok itt 10 perce, de eléggé sokan lettek azóta és nem maradt egyetlen üres hely sem. Én meg amúgy is egyedül voltam és amúgy is volt egy szabad helyem, úgyhogy nagyon nem volt ellenvetésem az ellen, hogy leüljön oda.
- Szia. - köszöntem neki vissza, miután azért mindez lejátszódott a fejemben. - Persze, ülj csak le nyugodtan. - válaszoltam neki majd ismét belekortyoltam a kávémba. |
Lassan, nagyon lassan sétáltam a kávézóhoz vezető úton mivel nem volt már sok dolgom, úgy döntöttem, kikapcsolódok egy kicsit. Az időjárás nem volt éppen a legjobb annak ellenére, hogy nem volt dermesztően hideg, azonban kicsit beborult, ami a hangulatomra is elég jól ráment. A kabátom zsebében tartottam a kezeim, ami most nem volt összehúzva mivel melegem volt. A sálam hanyagul a nyakamra volt tekerve. Kihúzott háttal, felszegett orral sétáltam el az emberek mellett.
A kávézó már nem is volt olyan messze. Mély levegőt vettem és reménykedtem benne, hogy nem lesznek sokan és hogy lesz még egy szabad asztal. Szerettem azt a helyet. Lehet kicsit drága hely volt, de nagyon hangulatos és nyugodt. Nem volt túl nagy, ennek ellenére elég nagy volt a forgalma.
Lassítottam mikor a kávézóból egy férfi sétált ki rajta. Az ajtót nyitva hagyta nekem, megköszöntem és a pulthoz sétáltam kérni egy hosszú presszó kávét majd körbenéztem. Sehol nem volt egy üres asztal. Amerre csak néztem vagy tele volt az asztal, vagy olyan emberek ültek le oda, akikkel nem igen szeretnék beszélgetni. Mivel nem akartam álldogálni, nem maradt más választásom. Szerencsémre találtam egy asztalt, aminél egy gyönyörű lány ült egyedül, aki épp egy sütivel szemezett. Hosszú barna haja volt, ami hófehér bőrével egy kis kontrasztot alkotott, de véleményem szerint pont ettől volt annyira gyönyörű. Odasétáltam tehát a vele szemközti székhez és megkérdeztem, leülhetnék-e.
- Szia - felemelte rám a tekintetét, - Szabad ez a hely? - csibészes félmosolyom villantottam rá remélve, hogy nem utasítja el a kérésemet. |
A dzsekim zsebébe rejtett kézzel léptem be a kávézóba, ahol pár fokkal melegebb volt, mint kinn az utcán. Ott sem volt igazán fagyos a levegő, de az ég borult volt és hűvös őszi szél is fújt, ráadásul az időjárás igencsak komor hangulatúvá varázsolta a várost. Én pedig igazából pontosan ezt nem szerettem. Minden szürke volt és egyhangú, engem is lelombozott, holott az általában nincs az ínyemre. Ráadásul a délutánomat is egyedül kellett, hogy töltsem, ugyanis nem volt mással. így hát valljuk be nem voltam a legjobb hangulatomban. A kávézó azoban meleget és meleg színeket árasztott, ami máris kissé felvillanyozott. Hát még a pult mögött álló kedves srác, aki megérdeklődte, hogy mit kérek. Htározottan és lényegretörően közöltem vele, hogy egy Latte Macchiatot szeretnék, sőt még egy süteményt is rendeltem mellé. Miután kifizettem rögtön választottam is magamnak egy alkalmas asztalt, ami épp szabad volt. Nem is telt el sok idő azután, hogy helyet foglaltam volna, mikor kihozták a rendelésemet én pedig belekortyoltam a forró italba. Tudtam, hogy ezért érdemes élni és lehunyt szemmel élveztem az aromák kavalkádját a számban. Isteni volt. |
| http://i57.tinypic.com/66c7z6.png
Talpra álított. Még hogy én vigyázzak. Hisz a dolgozók mostak fel, nem én.
-Köszönöm, és figyelni fogok!-köszöntem meg.
Közben megcsörrent a telefonom már megint. "Ginger, hozod még ma?!" írta Chastity. Válaszoltam:"Mindjárt, de előbb van még egy kis elintéznivalóm". A fiú aki elkapott fiatalnak tűnt, a ruhái átlagosak. Biztos egy átlagos családból valósi lehetett. Valahogy ismerős volt. Aha, ő volt az akitől vettük a mozijegyeket. Higy is mondjam, kicsit zaklatott, hogy kérdőn nézet rám. A homlokán a ráncok összefutottak kissé, gondolom a telefonozás miatt. Csak lendítettem a hajamon egyet, és mentem volna tovább, hacsak a jegyesfiú meg nem álít. Sóhajtottam. |
 Lassan felálltam a székemről, mivel nem akartam foglalni a helyet hamár úgysem iszom, és eszem. A tányért otthagytam, mert nem volt hova elvinni, meg a többim ember is ezt csinálta. Viszont nem volt még mehetnékem, ígya falnak dőlve figyeltem az embereket. Elvileg munka nap van, tehát sokan dolgoztak, de még így is voltak jó páran a kávézóban. Biztos ebédszünetük van. Ekkor egy vörös hajú lány lépdelt el mellettem, haja majdnem az arcom súrolta. Ránézsre megmondom, hogy igen jó módú családból származhatott, mert minden ruha darabja márkás volt. Köveettem a tekintetemmel a lépteit, hogy merre megy. 10 másodpercel azután, hogy elment előttem elkezdett zuhanni. Épp, hogy sikerült elkapnom a levegőbe, megakadályozva , hogy összetörje magát. Talpra állítottam, makd pár lépést hátrálva ránéztem. - Jobban is vigyázhatnál. - sóhajtottam fel halkan, feltűnés mentesen. |
Egy fiatal volt. Nem foglalkoztam vele, le is szálltam a Kávézónal. Még mindig fújt a szél, ráadásul erősen. Mielőtt még magával repített volna, gyorsan besiettem a helyiségbe. A fala a barna árnyalataiben feslett, a padló meg a szokásos. Nem voltak sokan, aminek örültem is. Odamentem a pénztároshoz.-Jó napot!Ööö, kérnék három Epres Starbucks Shaket..Köszike.Nekidőltem a pultnak. Végignéztem az embereken. Mindegyik egy átlagos söpredék volt. A hajuk töredezett lrhetett, a bőrük száraz. Megkaptam a tálcán.-Elvitelre ha lehet. És viszadtam. A sarokban találtam egy ideális helyet. Odatipegtem. A padló alattam megcsúszott, és elestem. Egy fiatal férfi kapott el. |
Egy mosollyal az arcomon léptem be a kávézóba. Semminek sem örültem, egyszerűen csak az arcomra ragadt, és nem tudtam tőle szabadulni. Vagy, csak örültem az ebéd szünetemnek, az időnek, amikor megihatok egy kávét. Reggel már nem volt időm rá, mert későn keltem, így nem volt időm kávézgatni, sietnem kellet a moziba. Határozott lépésekkel a pulthoz siettem, ahol kértem egy kávét, meg valami kis sütit, amit ajánlottak nekem. A pultnak dőlve vártam, hogy elkészítsék a rendelésem. Szemeimmel a tömeget pásztáztam. Jópár e!bert ismertem, vagyis nálam vették meg a jegyüket, de még soha nem beszéltem velük, szinten ismertem őket. Jó arc memóriám van. Ők viszont biztosan nem emlékeznek rám. Gondolataim közül egy hang szakított ki. Fiatalember, kész a rendelése, mondta egy női hang. Még mielőtt megfordultam volna, vissza a pult felé, előszedtem a pénztárcám. A nő megmondta mennyit kell fizetnem a kávéért, és bár kicsit sokalltam , egy kávéért jelenleg bármit megtettem vopna, tehát kifizettem. Fogtam a kávét és a sütit, majd a kávézó egyik sarkába húzodva nekiálltam elfogyasztani aa koffeines italom. |
Épp a városban császkáltam a kirakatokat nézegetve, mikor felcsendült a mobilom. Kivettem zsebemből. Chastity írt, hogy ha már a városban vagyok, vegyek neki és Amelianak egy Starbucks kávét. Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyira lusta.De mennem kellet, mivel tegnap Amelia tette ugyanezt. Talán túl sok kávét iszunk? Mindenesetre lekell egy picit állnunk vele. Beálltam a buszmegállóba, mivel Chastity elkérte a Porschét. Hideg volt, a szél is erősen fújt. Egy hajléktalan kóborolt hozzám. Én csak végig mértem, és megráztam a feje. Még, hogy pénzt adok neki. Haha, nagyon vicces. Megjött a busz. Felszálltam és helyet foglaltam. Épp raktam vollna be a kabátzsebembe a elóm, mikor valaki levágta magát mellém. Kérdőn néztem rá. |
 Örültem hogy tisztában van vele hogy nem ez volt az utolsó, hogy összefutotunk. A pincérek persze rohantak hogy rendbe tegyék az asztalt. - Találkozunk még nyuszikám... - sziszegtem neki fenyegetően és ott is hagytam, udvariasan rá hagyva hogy kifizesse amit elrontott, mert hogy őt nem engedték ki fizetés nélkül. Nem éreztem bűntudatot, de még kellett, hogy kiéljem valakin a dühöm. Bűnhödniük kell másoknak is. Na de kimentem és bizony fázott a csupasz felsőtestem, de mit lehet tenni. Emiatt nem veszek fölösbe egy felsőt. Az első szemem elé kerülő kukát felrúgtam. Azért voltam dühős, mert én ezt egy gyümölcsöző barátságnak gondoltam. Egy olyannak ahol nincsenek előítéletek, csak pluszok, amikkel elütjök az idöt. Mint pl a szex, vagy az xboxozás. De nem így lett. És ez rossz így. Dühömben pedig kicsit bekönyeztek a szemeim. Nem azért mert sírnék miatta, mert én sose sírok, csak dühös vagyok. De letöröltem a képem és amint vettem egy mély levegőt, az első fiatalabb srácnak ugrottam, hogy elverjem.
/Lezárt kör - de fogunk mi még találkozni >xD/ |
 A sütőbe. Ez aztán a fenyegetés... Az utána következő sztorin viszont elröhögtem magam, legalább volt valami megnyilvánulása, ami még tetszett is.
Úgy látszik, hogy a leborítós ötletem bejött. Azonban az örömöm nem tartott sokáig, ugyanis eléggé alábecsültem a srácot. Olyan lazán letörölte a képemről a vigyort, hogy köpni-nyelni nem tudtam, még egy szerencsétlen, szípős megjegyzés se jött ki a számon. Oké, ennek tuti ott lesz a nyoma... Na, nem baj, akkor is megérte!
- Tulajdonképpen igen, mivel onnan jöttünk el, ha esetleg nem emlékeznél... - válaszoltam a kérdésére gúnyosan, ugyanakkor halálosan nyugodtan, miután valamilyen szinten összeszedtem magam. Az arcom különösebben csak ezután a pár másodperc után kezdett el égni, de próbáltam nem venni róla tudomást. Bár a fintorom nem éppen erről árulkodott. |
Pff.. há ha az én csajom lettél volna, és elňbb jövök rá hogy te miket művelsz, mentél volna a sütőbe. De komolyan. A legutolsó csaje akit mással láttam, lelöktem a lépcsőről... No persze később kiderült, hogy csak a régen látott unokatesója volt, de mit lehet tenni. A kórházban őt is lelöktem a lépcsőröl és jól esett, azóta is szépeket álmodom. - húztam a szám, mert így nem biztos hogy akarom a háremembe. Lehet megcsalna valakivel és akkor nincs menekvés. Na de rájött a pisilhetnék két kortytól, amit ugyan furcsáltam, de a lányok szörnyen hugyosak... Nem csodálom, hogy olyan cumókat tesznek be alulra. Undorító! Aztán jött az amire nem számítotam. El is hittem volna hogy véletlen ha az asztalba rúg s nem a kezében fogja és borítja rám, illetve ha nem teszi hozzá hogy szándékosan rongált meg. Így viszont... nem hat meg a dolog. Szerencsére nem volt már forró, akkor biztos teljesen kibuknék. Így viszont higgadtan cselekedtem. A mellkasomat érte a loccsanás. Felkeltem szép lassan, lekaptam a kávés felsőm és ledobtam a széktámlájára, aztán kiléptem az asztal mögül. Odaléptem elé és adtam neki egy atyai tenyeres pofont. Olyat csattant, hogy a közelben lévők utáni messzebb lévő emberkék is odanéztek. - Ugye tisztában vagy vele, hogy egy iskolába járunk? - néztem rá dühösen. Nem szeretek egyszer bosszútállni. Tapasztalataim szer7nt minimum a tripláját kell visszaadni, hogy az illető visszafogja magát. Ha már megfélemlítettem, tudja majd hogy hol a határ. Ellenben ismét nyithatok felé, hogy később már azért barátkozzon velem, mert fél tőlem. |
- Hm, érdekes - állapítottam meg. Bár gondolatban valami olyasmi jelent meg, hogy ez de szar, de azért mégse így mondtam ki. Annyira seggfej még én se voltam.
- Ha a nyuszikám és az Arti között kell választani... Hát, akkor maradjunk inkább az utóbbinál - jelentettem ki. Gyűlöltem a hasonló, mesterkélt beceneveket, főleg olyanoktól, akiket alig ismertem, ráadásul a szimpátiámat sem igazán nyerték el. Talán egy-két ember volt az eddigi életemben, akiktől nagyjából elviseltem a hasonló nyuszikás, cicamicás förmedvényeket.
Közben én is belekortyolgattam a rendelésembe, de nem vittem túlzásba. Még hagynom kellett belőle, ugyanis terveim voltak vele. Bár egy kicsit sajnáltam kiönteni, de hát ragaszkodom a terveimhez.
- Ő dobott valami szöszi ribancért - mondtam, aztán hozzátettem egy újabb mondatot: - De a kapcsolatunk alatt én is megcsaltam párszor csórikámat, úgyhogy könnyű szívvel engedtem el...
Ahogy belekezdett a szexhiányos filozofálgatásba a csajokról, a kígyóuborkáról, a mosdóról meg mindenről... Na, ott nem bírtam tovább. - Ha már mosdó... Bocsi, ki kell mennem - mondtam, és már fel is álltam, mintha tényleg ki akarnék menni. A következő mozdulatom viszont az volt, hogy felkaptam az asztalról a maradék italomat, és lendületből a srácra borítottam. - Bocsi, direkt volt - vigyorodtam el egy kis ártatlan pislogás kíséretében. |
De az... - füllentettem egy csöpit. - Mindenki így ismer. - mondtam határozottan hogy egy cseppet se kételkedjen. No de meg volt a buszozás és végre leültünk. A pincérlányka hamar ki is hozta a finomakat. - Arti... mert az Amy már foglalt. Ez van, törödj bele. De hívhatlak nyuszikámnak is... Nem tom, az Arti menőbbnek tűnnik. - vettem a kezembe a csészét és szürcsölgettem, miközben hallgattam, majd csokis bajusszal ránéztem szemöldökeimet összehúzva. - Miért? Ő dobott, vagy te dobtad ki az ablakon? - kérdeztem s míg válaszolt jött egy újabb csokikorty. Áh igehn! Isteni itt a forrócsoki! - És csak úgy nem szoktál kufircolni senkivel? Biztos a lányoknak is hiányuk lesz... Bár lehet hogy ehhez vannak neked olyan eszközeid otthon. Illetve... egy kígyóuborka is megteszi... - vontam vállat. - Csak mert itt van mosdó. Tiszta és illatos. Bár gumi nincs nálam, de majd megoldjuk ám ha gondolod... Vagy csinálhatjuk hátulról is... - vettem el az egyik kekszet, az is tripla csokis. Kell a csoki. Anélkül élni sem lehet. - Kell a másik? - néztem rá, mert kettőt hoztak, elvégre mindig kettőt illik. - |
- Hm, azért gondolom, nem ez az igazi neved - állapítottam meg a nyilvánvalót. Mondjuk már ezen se lepődnék meg, amilyen fogyatékos nevet ad némelyik szülő a kölkének... Gondolok itt kapásból North Westre vagy az Audio Science-re, csak hogy a gyökér celebvilágból említsek egy párat. Az átlag emberek között is előfordulhat egy-két elferdült ízlésű egyén, úgyhogy akár arra is felkészülhetek, hogy a srácnak tényleg ez a neve.
Az öregasszony bemutatásán muszáj volt elröhögnöm magam. Na ne má', ez most komoly?
A kávézóban egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy mit kérjek. Általában mindenre rávágtam egy választ, kivéve, ha iható és ehető dolgokról volt szó. Na, akkor sokat tudtam ám szarakodni a dolgokon, mert semmi sem mindegy. Végülis egy jeges vanilla lattéra esett a választásom.
- Arti? - vontam fel a szemöldököm a megszólításra. Ezt meg honnan szülted? Próbáltam rájönni, hogy ennek hogy lehet köze a nevemhez, de sajnos vagy nem sajnos nem tudtam rájönni. Csak a kezdőbetűben voltam biztos, na de a többi... - Amúgy egy ideje a szinglik táborát erősítem - válaszoltam végül a kérdésére. |
Gondoltam, hogy már nem az. Furcsa is lett volna ha azt mondja igen. - Én Death vagyok. -válaszoltam utólag, már mikor a buszon voltunk. Helyünk nem volt, mert köztudott hogy a suli elején és a végén van igazán nagy nyüzsi. Főleg az öregektől. Na de túl éltük állva azt a néhány megállót a kávézóig. Ott aztán lelökdösve akik az útban voltak, leszálltunk, majd még vissza integettem azoknak akik kishíján az ajtó közé szorultak miattunk. Szeretetből csináltam s ők is mind szeretetből mutatnak középső ujjat. Hoppá, még a remegős nénike is ismeri a "kapd be" ujjat. Öreglány... lejössz és te fogod bekapni.. Na de... a megállótól már csak néhány méter volt a kávézó. Addigis fogtam a kezét, el ne vesszen nekem mindenfelé. Aztán bementünk. Szerencsére ide öreg nénik nem járnak. Sőt inkább fiatalok. De azokból is most kevesebb. Leültünk és szinte egyből kiszúrt minket egy fiatal csajszi. Adott nekünk étlapot vagy mi a toszt, és ott állt még kiválasztottuk a megfelelő finomságot. Ugyan a szendvicseik is elég guszták, de ki nem hagynám az alkalmat édesség evésre. Ígyhát udvariasan - mert én ekkora királyfi vagyok - megvártam míg a csaje rendelt. Aztán én is kértem egy Hazelnut forrócsokit meg csokoládés kekszet. Aztán le is lépett a kis pincérlány, én meg a csajszira néztem. - Szóval Arti... - dőltem hátra. - Volt barátod? - kérdeztem, csak mert mostmár nem lesz... Ezt eldöntöttem. A háremem tagja lesz, nincs választása, soha nem is volt. De jó dolga lesz nálam... Nekem meg benne. |
A kávézó nem túl nagy, de igazán szép. Egy kicsi épület, modern, bár letisztult berendezéssel, és a kávéhoz illően, főként a barna árnyalatai dominálnak benne. A falakon ízléses, minimalista fényképek lógnak. Bár az áraik nem éppen a legolcsóbbak, de mindenképpen megéri ide eljönni. |
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lassan felálltam a székemről, mivel nem akartam foglalni a helyet hamár úgysem iszom, és eszem. A tányért otthagytam, mert nem volt hova elvinni, meg a többim ember is ezt csinálta. Viszont nem volt még mehetnékem, ígya falnak dőlve figyeltem az embereket. Elvileg munka nap van, tehát sokan dolgoztak, de még így is voltak jó páran a kávézóban. Biztos ebédszünetük van. Ekkor egy vörös hajú lány lépdelt el mellettem, haja majdnem az arcom súrolta. Ránézsre megmondom, hogy igen jó módú családból származhatott, mert minden ruha darabja márkás volt. Köveettem a tekintetemmel a lépteit, hogy merre megy. 10 másodpercel azután, hogy elment előttem elkezdett zuhanni. Épp, hogy sikerült elkapnom a levegőbe, megakadályozva , hogy összetörje magát. Talpra állítottam, makd pár lépést hátrálva ránéztem. - Jobban is vigyázhatnál. - sóhajtottam fel halkan, feltűnés mentesen.
Örültem hogy tisztában van vele hogy nem ez volt az utolsó, hogy összefutotunk. A pincérek persze rohantak hogy rendbe tegyék az asztalt. - Találkozunk még nyuszikám... - sziszegtem neki fenyegetően és ott is hagytam, udvariasan rá hagyva hogy kifizesse amit elrontott, mert hogy őt nem engedték ki fizetés nélkül. Nem éreztem bűntudatot, de még kellett, hogy kiéljem valakin a dühöm. Bűnhödniük kell másoknak is. Na de kimentem és bizony fázott a csupasz felsőtestem, de mit lehet tenni. Emiatt nem veszek fölösbe egy felsőt. Az első szemem elé kerülő kukát felrúgtam. Azért voltam dühős, mert én ezt egy gyümölcsöző barátságnak gondoltam. Egy olyannak ahol nincsenek előítéletek, csak pluszok, amikkel elütjök az idöt. Mint pl a szex, vagy az xboxozás. De nem így lett. És ez rossz így. Dühömben pedig kicsit bekönyeztek a szemeim. Nem azért mert sírnék miatta, mert én sose sírok, csak dühös vagyok. De letöröltem a képem és amint vettem egy mély levegőt, az első fiatalabb srácnak ugrottam, hogy elverjem.
A sütőbe. Ez aztán a fenyegetés... Az utána következő sztorin viszont elröhögtem magam, legalább volt valami megnyilvánulása, ami még tetszett is.