|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.10. 12:13 - |
Nem messze a partktól találjuk meg a piacteret. A környékről járnak ide árusok, általában őstermelők, vagy öreg nénik és bácsik, akik eladnák a megmaradt termést. Egy biztos: zöldségből, gyümölcsből és tejtermékből sosincs hiány. |
[16-1]
 A találkozás téma mindkettőnk számara keserű pirula volt. Anyuék mindig realistának neveltek engem. Bár nagyon szeretném, ha talalkoznánk. Elegem van az egyszeri kalandokból Rendes kapcsolatot akartam, amik a szeretetről szólnak , nem másról. Cara következő mondatta a szívembe hasított. Hallatszott róla, hogy picit szomorú. Pedig nem ezt akartam elérni. Csak sejtem, hogy ebből nem lesz nagy dolog.
- Megoldjuk valahogy -mosolyogtam rá.
Nem akartam feladni, mert tényleg tetszett a lány és szerintem hozzám illik. Miután meghívattam magam, hogy elkísérjem, elmondta, hogy fél órás z út. Én csak bólintottam, hogy így is benne benne vagyok. Odafelé úton rengeteget beszélgetünk. Ami nagyon jól esett. Láttam, hogy fájlalja a térdét, de nem szóltam. Majd ellásssa. Talán. Cara beljebb invitált, amire én rögtön igent mondtam. |
 Miért láttam ennyire Robon, hogy szerinte lehetetlen ez az egész amit kitaláltunk? Hogy még sem akarja túlzottan, vagy tudja, hogy úgy sem fog összejönni. Hogy maximum találkozunk egy alkalommal, végül elfelejtük egymást. Hát igen, biztos vagyok benne, hogy ez lesz, felesleges az egész. Végül ezt Rob hangoztatta is, mire csak halványan elmosolyodtam, bár ez a mosoly nem teljesen volt őszinte. - Igen, tudom.. - mondtam halkan, miközben csak tovább sétáltunk egymás mellett. Azt viszont még sem akarom mondani, hogy ez az utolsó találkozásunk.
Végül a kis balesetem után Rob rákérdezett, hogy kísérjen e el, mire csak beleegyezően bólintottam. Erre a fiú is elmosolyodott, vagyis így félszemmel rápillantva úgy tűnt. - Nem lakom túlzottan messze.. - mondtam, bár így belegondolva talán mégis. - Vagyis..olyan fél óra.. Még így is bevállalod? - kérdeztem mosolyogva, de ekkor már felpillanva rá. Ha továbbra is benne volt abban, hogy haza kísérjen elindultunk tovább, viszont ekkor kezdtem csak el érezni, hogy sajog a lábam. Persze ezt próbáltam nem kimutatni, bár nem tudom mennyi sikerrel.
Az út hátralevő részében elég sokat beszélgettünk, így gyorsan el is telt az idő és maga az út is. Megérkezve előkotortam a kulcsaimat, majd csak kinyitottam az ajtót és megindultunk a lépcső felé. Egy öregebb épület volt, bár szép és rendezett. Mindössze négy emeletes volt, a lakásom pedig a harmadikon foglalt helyet. Felérve - ami kissé nehezemre esett a lábam miatt - , kinyitottam a lakásom ajtaját is, majd csak bementünk. - Köszönöm..hogy hazakísértél.. Nem jössz be egy kicsi?
/Caralie - Rob -> Cara lakása/ |
Egyre jobban visszhangzot a fejembe, hogy ez az egész nem fog összejönni. Nem a lány miatt. Az iskola miatt, ami szabadidőnk maradékát is eltünteti. Nagyon keveset beszélgetnénk, ami nem eredményez jó párkapcsolatot. Ha lenne bármilyen összekötésünk, egy munka, egy egyetem talán beválna, de nem biztos. Ha szét válnánk, akkor meg az egész kínos lenne. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, rájöttem milyen hülyeséget is mondtam, de már kimondtam.
- Tudod, hogy szinte a lehetetlent akarjuk megvalósítani, igaz? - kérdeztem.
Lássuk be, ez volt az igazság. Egyáltalan, hogyan randiznak más egyetemisták?
Miután abbahagytam a kérdezést az állapotáról, feltűnés nélkül végig néztem, hátha megsebezte magát. És ha jól láttam, akkor szerencsésen beletérdelt az üvegbe. Szegény lány, elég lelemetlenül érezhette magát.
- Szívesen hazakísérlek - bólintottam, halvány mosollyal.
Végülis akkor többet beszélgethünk, bár nem tudom hol lakott. |
Sajnálatos módon mind a ketten tudtuk, hogy semmit sem tudnánk találkozni akármennyire is akarnánk, és még ha úgy is alakulna, hogy komolyabb is lehetne a kapcsolatunk..arról is le kellene mondanunk. Vagy legalábbis addig biztosan, ameddig be nem fejezzük mind a ketten a tanulmányainkat, az pedig még 1-2 év. Eddig ezért sem voltak kapcsolataim, főleg nem komolyak. Feleslegesnek éreztem ismerkedni és belegabalyodni egy férfiba, hiszen csak csalódtunk volna mind a ketten, legfőképp miattam.
Rob kijelentésére csak elmosolyodtam, ugyanis szörnyen aranyosnak találtam, ahogyan próbálkozik. Tényleg ennyire megszeretné oldani a találkozásunkat? - Majd akkor valahogyan megoldjuk.. - vontam meg a vállamat továbbra is mosolyogva. Persze én is szeretnék még vele találkozni, többször is akár, szóval ez a dolog kölcsönös. - Örülök.. - mondtam kedvesen és ezt most arra értettem, hogy ő is szívesen benne lenne akár az esti találkákba is. Viszont ez kissé félreérthető is, hiszen mégis csak éjjeleket vagy legalábbis estéket töltenénk együtt. Ami persze nyilván baráti találkozás lenne.
Ezután már minden annyira gyorsan történt, az a rohadék szinte szó szerint fellökött, mire sikeresen a földre estem, egyenesen az előtte darabokra tört pohárba. Először meg sem éreztem, csak Rob segítségével felálltam, de ezután tűnt csak fel a felsértett lábam. Számat félrehúztam nézegettem, majd újra a fiúra pillantottam. - Öhm..hát ha nem lenne gond.. Haza kísérnél? - kérdeztem, majd csak újra lepillantottam a térdemre. - Azt hiszem..kicsit felsértettem a lábam.. - sóhajtottam fel, de végül csak magamra erőltettem egy mosolyt. |
Hamar rájöttem, hogy nem tudnénk sokat találkozni. Én nappal dolgozom, nyolctól este hétig, szóval szerintem nem nagyon jönne össze. Esetleg betolnék sok kávét és este felé találkoznánk. Akkor még hangulatos is. Mondjuk valamikor tanulnunk is kéne, a vizsgákra. Érjen már végett az egyetem, könyörgöm.
- Megiszok ötezer kávét és éjjelente találkozhatunk - viccelődtem.
De tudtam, hogy ez nem fog bejönni a vizsgaidőszakok miatt. Utána elmondta, hogy örülne, ha találkoznánk, aminek én nagyon örültem. Cara szép, értelmes és okos is.
- Én is szívesen benne lennénk - válaszoltam mosolyogva.
Miután a lány elesett, én felsegítettem. Látszólag zavarban volt, amit nem értettem. Nem az ő hibája volt.
- Oké, rendben nem kérdezek többet - távolodtam tőle egy kicsit - Csak még egy, elkísérjelek valahova? |
Szóval szerencsére feltűnt neki is, hogy bókolok, amit meg is köszönt. Én erre csak elmosolyodtam, közben felpillantottam rá. Rob egy kedves fiú, jól érzem magam vele, így azt sem bánnám ha mondjuk többször is találkoznánk. Viszont ez nem tudom mikor lehetséges, ugyanis szörnyen be vannak táblázva a napjaim, ahogyan neki is. Ekkor szólalt meg Rob is, és úgy tűnik nagyon egyformán gondolkozunk. Ezen halványan elmosolyodtam, de persze sajnáltam is. - Aranyos vagy..ez kölcsönös is. De elég forgalmasak a napjaim..így nem tudom hogyan oldhatnánk meg. - húztam félre a számat, miközben felpillantottam rá újra. Maximum ha így estefelé futnánk össze, de ebben nem tudom mennyire lenne benne. Na meg ez sem megoldható mindig, ugyanis másnap órám van, vagy ha nem is éppen az, dolgoznom kell.
- Viszont ha megtudjuk oldani.. Én nagyon szívesen benne..lennék. - mosolyogtam kedvesen. Igazából nem szokásom ennyire sokat beszélni, de most mégis szinte csak nekem járt a szám. Ez persze nem volt gond, bár szerettem volna Robot is jobban megismerni. Miközben lelkesen meséltem, valaki hátulról meglökött, aminek köszönhetően leöntöttem magam a forró punccsal, mellé pedig még el is estem. Igazából nem ütöttem meg magam túlzottan, sokkal inkább az volt kellemetlen, hogy Rob így lát. Jó persze baleset volt és nem is én tehetek róla, de akkor is kínosnak találom.
Rob szinte azonnal felsegített, amit persze elfogadtam, ezután pedig kérdésekkel halmozott el. Zavarban éreztem magam, de igyekeztem válaszolni. - Jól vagyok.. Tényleg..nincs semmi bajom..- mondtam egy halvány mosollyal, de nem mertem Robra pillantani. Kellemetlenül éreztem magam, hiába is nem az én hibám volt. Gyorsan elkezdtem leporolni magam, viszont ekkor tűnt csak fel, hogy az előbb beleestem az egyik üvegdarabba, ami elvágta a nadrágomat, így sikeresen fel is sértettem a térdem. |
Halványan elmosolyodtam, hiszen ahogy értettem, eljutott hozzá a bók. Nem vártam, hogy én is bókot kapok. Bár mindennap kapok ilyen megjegyzést, ez valahogy különösen jól eset. Talán azért, mert Cara, egy ici-picikét megtetszett. Na jó, nem fogok maamnak hazudni, igenis tetszik.
- Köszi - mosolyogtam.
Ezután megmondta, hogy mikor dolgozik. délután dolgozik, így biztos, hogy nem találkozhattunk. Mivel, én estefelé érkeztem, amikor kell pár löket, hogy kibírjam az egész éjszakát. Kár, pedig akkor nagyobb esélyem lenne, hogy elhívjam.
- Kár, pedig te rendesnek tűnsz, szívesen találkoztam volna veled többet.
Ezekután csak hallgattam a lányt. Közben, pedig a puncsomat iszogattam. Kellemes hangja van, így bármikor elhallgatnám. Viszont valami váratlan történt Carával. Meglokték. Szegényre, még a meleg puncs is rádőlt.
- Barom - kiáltottam a bunkóállatnak. - Jól vagy? Nem vágtad meg magad? Nem forráztad le magad? Segítsek valamiben?
Igen, ez volt az én híres aggodalmam. Persze felsegítettem Carát, közben picit megnéztem, hogy nem esett baja. |
Miután arról kezdett el beszélni, hogy ne találkozzak a tulajdonossal, újra csak az értetlen arckifejezésemet tudtam mutatni, még ha nem is akartam. Talán túl hamar leragadok a mondatok első felénél, így a végét már csak később fogom fel, pont mint most is. Így mikor elárulta mire is céloz ezzel, csak halvány mosoly jelent meg az arcomon, közben a földre pillantottam. - Ez kedves..köszönöm. - mondtam mosolyogva, miközben felpillantottam rá. Természetesen tudtam mire akar ezzel kilyukadni, és jól esett a kis bókja. - Akkor megértem a választását.. - böktem Robra, közben elvigyorodtam kedvesen. Igen, nem mondtam ki nyíltan mire is gondolok, de remélem rá jött ő is, hogy bókolni szerettem volna.
- Igen, meglehet.. Általában délután dolgozom, vagy amikor éppen nincs órám. - adtam meg a magyarázatot miért is kerülhetjük el egymást, mert valóban így volt. Szinte biztos vagyok benne, hogy még egyszer sem láttam őt ott. Bár meglehet, hogy mégis..de akkor annyira sokan voltak, hogy sietnem kellett és nem volt idő megfigyelni a vendégeket.
Ezután áttértünk kicsit az iskola témához, pontosabban, hogy mit tanul. A kis megfigyelésén elmosolyodtam és bólintottam. - Hát valóban eléggé eltérő. - döntöttem oldalra a fejem mosolyogva, majd újabb korty következett a puncsomból. - Persze ez érthető.. És melyik ember akarná egyedül ünnepelni ezt a csodálatos ünnepet? - kérdeztem bár költői kérdésnek szántam. - Én valószínű, hogy New Yorkba megyek majd..de az is lehet, hogy a szüleim látogatnak meg engem. - tettem még hozzá egy vállrántással. Ahhoz képest, hogy már mennyire sötét is van, még mindig rengetegen voltak. Éppen inni készültem az italomból, mikor valaki meglökött hátulról, így a forró ital rámdőlt, majd az üres pohár a földre esett. Nagy szemekkel fordultam meg az elkövetőre, erre csak tovább lökve engem, - aminek köszönhetően elveszítettem az egyensúlyomat és a földre estem -, sietett el a helyszínről. |
Ahogy láttam Cara arcán az értetlenséget, kedvem lett volna lefejelni az asztfalt. Valahogy mindig kellemetlen helyzetekbe hozom magam. Néha teljesen máshogy viselkedek, mint "Dr Holland", vagy az anyukám. Mamáék határozottak, értik az embereket. Teljesen ellentétek vagyunk, mégis nagyon szeretjük egymást.
- Csak ne találkozz a tulajdonossal, imádja a modell kinézetű embereket. A pincérgárda csak jóképű és gyönyörű emberekből áll. Gondolom téged is fel akarna venne - hadartam el.
Remélem veszi adást és levágja, hogy azt gondlom, hogy gyönyörű. Remélem, egyedül jön, hogy tudjak vele többet társalogni.
- Szoktam odajárni, úgy látszik elkerüljük egymást - mosolyogtam
Nálunk szoktam venni, erős kávét, ha vizsgákra kell tanulnom. Finoman csinálják és az ők tudják már ,ki vagyok.
- Én is tanulok, vendéglátás szakon. Teljesen eltérő szakra járunk - mosolyogtam.
Ahogy itta az italt, egy picit megnéztem az arcát, csak pár percre, hogy ne legyen feltűnő.
- Igen, mamáék meg is sértődnének, ha mással tölteném. Ha ők nem lennének, valószínűleg minden évben egyedül ünnepelném. |
Nem tagadom először kicsit furcsáltam a válaszát, ugyanis nem értettem mit akar ezzel mondani. Valószínű, hogy az arcomon is látszott, de ezután gyorsan hozzátette, hogy pincér, így pedig nekem is világossá vált a dolog. - Hm..akkor el kell majd látogatnom arra a helyre. - mosolyogtam vidáman, bár, hogy kivel is fogok elmenni oda, azt még magam sem tudom. De nem is ez a lényeg most, lesz még időm kigondolni.
Ezt követően Rob is rákérdezett arra, hogy hol is dolgozom, így miközben sétáltunk rápillantva válaszoltam is. - Szintén pincérnő egy kávézóban.. Viszont nálunk van a legjobb kávé a városban..árdemes benézni. - vigyorodtam el egy kacsintás közepette. Nem reklámozni akarom a helyet, csak csupán megmondtam a nyilvánvalót. Tényleg jó kis hely, sokan is járnak oda..és bár nem mi vagyunk a legolcsóbbak, mégis naponta többen meglátogatnak. - Mellete pedig tanulok..Egyetemi hallgató vagyok..orvostudomány szakon.. Bár akkor ezt már inkább úgy mondanám, hogy tanuló vagyok és mellette dolgozom a kávézóban. - válaszoltam kedvesen, közben odaértünk a puncsokhoz és vettünk is egy-egy forró italt. Mikor a kezembe vettem jólesően felsóhajtottam. Szeretem a hideget, nem tagadom..de azért jól esik ilyenkor egy forró, kellemes ital.
- Ó, pedig én nagyon hó imádó vagyok.. - nevettem el magam, miközben fújni kezdtem kicsit a puncsot, hogy azért iható is legyen. - És a hideggel sincs bajom.. - vontam meg a vállamat mosolyogva, majd belekortyoltam az italomba. Lassan ismét útnak indultunk, de mivel nem volt már semmi tervem, ahogyan kitűzött cél sem, nem siettünk sehova, vagy legalábbis én nem. - Ez kedves.. Minden évben velük töltöd? - kérdeztem, majd még egy korty következett. - Valószínű, hogy én is a szüleimmel..na meg a húgommal. |
 - Nekem, főleg ha a főnököm készéti. Pincérként dolgozok - tettem gyorsan hozzá.
Néha képes vagyok, félreérthető mondatokat kreálni, így biztonság kevéért odaraktam a munkám is. Nem egyszer kerültem furcsa helyzetbe, amikor a lágyszívű séfet dicsértem. Közben elújságolta nekem a napját. Amin picit elgondolkoztam, hogy mit dolgozik. Nevén kívül semmit nem tudtam róla és ha már vele egy kis időt, miért ne kérdeztem volna meg?- Tényleg, te hol dolgozol? Ha persze nem személyes kérdés.
Fogalmam sem volt, mit szabad kérdezni egy nőtől. Persze két orvos anyukám van, de jobban törődtek a stabil alapjaimmal, mint megtanítsák a hogyan kell bánni egy hölggyel. Közben elindultunk a puncsos felé, amiről fogalmam sem volt, hogy hol van. Leginkább a sajtoknál mászkáltam fél órát, míg megtalálam a tökéletest.
- Csak havat ne, utálok beöltözködni. Fázós vagyok - remegtem meg drámaian.
Képes vagyok öt pulóvert magamra húzni, csak ne érezzem a hideget. Míg én előadtam a színészi alakításom, odaértünk a puncsoshoz. Ahogy megkaptam a poharat mindkét kezemmel átfogtm, hogy megmelegítse.
- Anyuméknál töltöm, igen - mosolyogtam. - Szingli vagyok egy ideje. |
Nem tagadom kicsit el kellett gondolkoznom azon, honnan is ismerem a fiút, ugyanis nem tartott túl sokáig a beszélgetésünk, de így nagyjából sikerült betájolnom. Még az a szerencsém, hogy elég jó a memóriám, így még a nevére is emlékeztem. Igaz abban sem voltam száz százalékosan biztos, ezért is kérdeztem vissza. Mikor rábólintott, hogy valóban Rob a neve, csak halványan elmosolyodtam, ezután pedig arról érdeklődtem mit is csinál kint, vásárolgat vagy csak úgy nézelődik. Megtudtam, hogy lasagnet szeretne készíteni, ahhoz viszont hozzávalók kellenek. - Hm..az egyik kedvencem. - mondtam egy mosollyal az arcomon, miközben végig a szemeit fürkésztem. Azokat a csodálatos kék szemeit.
- Semmi különös..nemrég végeztem a melóba. Gondoltam mielőtt hazamegyek körbenézek kicsit. Olyan hangulatos ilyenkor, Karácsony előtt.. - vontam meg a vállamat továbbra is mosolyogva, közben kicsit jobban magamhoz szorítottam a táskámat, nem, hogy még a végén kilökik a kezemből. Közben felajánlottam neki, hogy megihatna velem egy puncsot, ugyanis éppen oda készültem, mire csak beleegyezően bólintott. - Szuper..akkor menjünk.. - mondtam és lassan újra elindultam, de most Rob mellett.
- Eléggé lehűlt már az idő..sőt mi több, ha így folytatjuk..hamarosan leesik az első hó is. - pillantottam rá mosolyogva. Én legbelül nagyon örültem volna akár már most is a hónak, ezért nem is bánnám ha havazna. Mindig is oda voltam a fehér Karácsonyért, és mivel tavaly elmaradt, remélem most nem fog. Közben lassan odaértünk a puncsokhoz is, kértem is kettőt, ameddig pedig vártunk, tekintetem újra Robra emeltem. - Na és családoddal ünnepeled majd a Karácsonyt? Vagy esetleg barátnő? - kérdeztem kedvesen. |
Meglepett módon, a lány felismert engem. Persze, mondhatnám, hogy ilyen arcot nem felejt. De öt percet beszéltünk, múltkor és nem nagyon hittem semmit. Reménykedni, reménykedtem, hiszen hatalmas idióta voltam.
- Szia. Igen, Rob vagyok - köszöntem én is.
Végülis nem akarok bunkónak mutatkozni. Csak azzal vagyok, aki igencsak megérdemli. Bár a kollégáim azt mondják, hogy nagy a tűréshatárom. Én nem úgy tapasztaltam.
- Igen, igen. Mikulás utáni lasagne-t akarok csinálni. Ez a mikulási ajándékom magamnak - válaszoltam bőven - És veled mizus, Cara?
Ugyan mamáék elleptek engem, kilónyi csokoládéval és annyit ettem belőle, hogy szerintem pár kilót meghíztam. A cukor sokktól kívántam valami húsos finomságot. Igaz, hogy nap mint nap, rendelt kaját zabálok, így most igazi alapanyagból akartam csinálni. Ahogy meglökdösték Carát, egy kicsit felment bennem a pumpa. Mintha ők lennének a világ közepe.
- Jó lenne, nem hoztam sálat, így mindjárt megfagy a fejem, nyakam. |
Nem is lehet hangulatosabb a vásárlás a piacon, mint most. Szinte az egész város ki van világítva, hála az ünnepeknek, de a piac majdnem túltesz mindenen. Még a hideg ellenére is rengetegn vannak, rengeteg karácsonyi dolgot és ajándékot be tudsz szerezni, nem beszélve a forró italokról. Éppen a kávézóból léptem ki, de mielőtt hazamentem volna még úgy döntöttem elnézek az előbb említett helyszínre. Nem terveztem sokáig elidőni, ugyanis egyre hidegebb volt, na meg persze sötétedett is már. Ilyenkor télen elég hamar sötét van már, most is alig múlt el 5 óra, de már csak az utcai lámpák fénye világít meg mindent.
Miközben a standok között sétáltam, kezeimet a zsebembe dugtam, mert feledékenységemnek hála nem hoztam kesztyűt. Igazából nem terveztem semmit sem venni, de úgy vagyok vele ha valami megtetszik, nem fogom vissza magam. Egyedüli dolog, ami tervben volt az a puncs. Nincs olyan év, hogy kihagynám, ugyanis egyenesen imádom. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy tucattal megiszok belőle, csak 1-2 pohárral, vagyis mértékkel. Éppen meg is indultam a puncsos standhoz, mikor megéreztem vállamon egy kezet. Nem tagadom, először kicsit megijedtem, de mikor hátrapillantottam csak egy mosolyogra húzódott a szám. Persze, hogy tudtam ki a fiú, bár igaz nem nagyon ismerjük egymást, de ezen még lehet vátoztatni.
- Szia..Rob, igaz? - köszöntem, közben rákérdeztem azért a nevére, nem hogy még rosszul emlékszem, ugyanis az kissé kellemetlen lenne. - Miújság? Vásárolgatsz? - kérdeztem kedvesen, miközben félreálltam kicsit, mert már vagy kétszer majdnem fellöktek, valószínű, mert úgy gondolják az útban állunk. - Éppen puncsot készültem venni..velem tartasz? - döntöttem oldalra a fejem, közben arcomon végig ott ült a mosoly. |
A piacon, mint mindig hatalmas nyüzsgés volt. Valahogy mégis vonzott ez az egész. Nem arról beszélek, hogy az emberek lökdösnek, kibálnak veled. Részben imádtam megtapasztalni mennyi féle áru van és milyen minőségben kisebb koromban. Mostanában csak szeretek itt vásárolni, mert itt hatalmas a választék. Persze, nem akkor, amikor a séf elküld kilónyi alapanyagokért, munkaidő alatt. Ha megy a főzés akkor sietnem kell. Valóságos versenyt kell futnom. Ma viszont ez nem így volt, bár egyedül lakom és anyáék nem jönnek át, meg akarom lepni magam egy kis lasagne-val. Talán veszek bort is. Éppen próbáltam megtalálni a megfelelő sajtot, szaglászás nélkül, mert valamiért az eladó nem bírja. A szemem sarkából egy ismerős arcot fedeztem fel. Ő az a lány, akit gyávaságomban nem mertem elhívni, amikor találkoztunk a parkban. Elemeltem egy sajtot, gyorsan kikortam a pénzt és amint kifizettem az árut, a lány felé sétáltam. |
Nem messze a partktól találjuk meg a piacteret. A környékről járnak ide árusok, általában őstermelők, vagy öreg nénik és bácsik, akik eladnák a megmaradt termést. Egy biztos: zöldségből, gyümölcsből és tejtermékből sosincs hiány. |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A találkozás téma mindkettőnk számara keserű pirula volt. Anyuék mindig realistának neveltek engem. Bár nagyon szeretném, ha talalkoznánk. Elegem van az egyszeri kalandokból Rendes kapcsolatot akartam, amik a szeretetről szólnak , nem másról. Cara következő mondatta a szívembe hasított. Hallatszott róla, hogy picit szomorú. Pedig nem ezt akartam elérni. Csak sejtem, hogy ebből nem lesz nagy dolog. 
- Nekem, főleg ha a főnököm készéti. Pincérként dolgozok - tettem gyorsan hozzá.