|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.29. 15:30 - |
Lakók: Delilah Black, Camilla Dessauge, Sonia Oberlin-Butera |
[23-4] [3-1]
 Meglepett, hogy senki nem gúnyolt ki. Hiszen, akárhányszor megmondtam a hobbimat, kiröhögtek. Mivel a mese nézés és plüssök gyerekeknek való. Mintha tizenévesen már felnőttek lennénk. Igaz, hogy semmi kedvem nem volt önálló, egyedül élő felnőtte válni. De hát nem tehettem semmit, ez volt, ezt kellett szeretni.
- Igen, gondoltam, hogy legalább az közös bennünk! - mosolyogtam.
Miközben ezt kimondtam, ő átadott néhány írást. Bele is mélyedtem, hajamat eltűrtem a fülem mögé, hogy ne zavarjon. Amit olvastam, az nagyon tetszett. Tehetséges volt szerintem, érdekes írás stílussal. Féltem, hogy Sonia, majd leszólja.
- Dellah, nagyon jó vagy ebben! - ültem vele szembe.- Remek vagy ebben!
Szórtam el dicséretekkel, mivel meg is érdemelte.Két tehetséggel vagyok egy szobában.
- Én jobban bírom a Pixart és DreamWorksot, de mostanába a Disney se rossz. |
|
Úgy tűnt, hogy az ízlésem mégsem olyan "gáz", mint amilyennek általában elmondják az emberek. Legalábbis, most egy beszólást sem kaptam semmire - még a klasszikus zenére és az irodalomra sem! Sőt, még érdeklődést is mutattak a dolog iránt. Haladunk. Úgy tűnik, mégis jól tettem, hogy megszólaltam egy kicsit hosszabban, még akkor is, ha egyébként először fel sem tűnt. hogy mennyit pofáztam.
- Ha krimi... akkor most beletaláltam a dolgokba, az az egyik kedvenc műfajom - mosolyodtam el Camillára nézve. Közben végül is úgy döntöttem, hogy előszedek egy-két irományt, hogy közszemlére tehessem őket. A mappát, ami az előbb a fiókba került, most újra a kezembe vettem, és kipakoltam egy pár lapot. Válogattam köztük egy kicsit, hogy ne rögtön egy vértől csöpögős novellát dobjak be eléjük. Végül csak egy-két homályos történetű sztorit vettem ki a rövidebbek közül, meg egy lazább verset. - Tessék - nyújtottam át a papírokat a lányoknak, miközben a maradékot visszarendezgettem, utána pedig Soniára pillantottam. - Engem is érdekelnének a te dalszövegeid - mosolyodtam el. Úgy tűnt. hogy két rajzfilmmániással sikerült összekerülnöm; ami egyáltalán nem volt rossz, tekintettel arra, hogy néhanapján én is megnéztem párat. - A Disney-t én is bírom - mondtam.
Tulajdonképpen nálam a Szépség és a Szörnyeteg mindent vitt ezek közül, egyszerűen imádtam. Gyerekként is milliószor megnéztem, és még most sem tudtam megunni. Bár, ha mesék, akkor főleg Tim Burton. Az a pasas a maga sötét stílusával zseniális univerzumokat képes alkotni... Egyszer szívesen beszélgetnék vele. |
 Hú,egyidieg szinte tényleg megdöbbenve hallgattam Delilaht.Egyrészt teljesen meglepődtem hogy így kinyitotta azsáját,azt hittem meg se fog szólalni mellettem,másrészt pedig hogy nem is keveset beszélt,harmadszor meg a mondandójának a tartalma.Mellesleg ki hallgat ilyen zenét?Abszolút pop és R&B páron függök.Bár a rockon és a metálon kívül mindent elhallgatok,elviselek,elénekelgetek. Sötét oldal? zengte be a gondolataimat. Húha.A horrort én is oda meg vissza vagyok,tényleg imádom.De a világ romlott dolgain nem jártatom az agyam,hála a kis pozitívságomnak.Bár naívnak lenni nem túl nagy szokásom. Végül egy kis habozás után megszólaltam -Azta. - kezdtem egy kis csodálkozással azonnal az egészet. -Ugye megmutatod pár írásodat?Légysziiiiiiiii......érdekel.De komolyan.Én csak dalszövegeket szoktam írni - figyeltem rá most csillogó barna szempárommal,majd a szőke lány felé fordultam az Ő érdeklődési körét ismeghallgatva ugyebár. -Jó,a rajzfilmeket én is imádom.Disney film függő vagyok - na ez szuper.Legalább egy kevéske közös témánk akad mindkettőjükkel.De szerintem ők ketten szöges ellentétek,bár hozzám akkor meg inkébb egyikük se hasonlítható.
|
Gondoltam, hogy ezt fogja mondani. Van tagozatunk, csak nem köthető semmihez. Nekem ez megfelelt, hiszen itt mindent tanulhatok, ami gyerekorvosként jól jöhet. Középiskola választása igen kemény dolog volt, akkoriban, hiszen anyum nem akart kollégiumba adni, mert úlságosan féltem. Egészségügyi iskolák elég messze vannak. Nem hagyhattam itt az öcsémet. Anyu viszont megint úton volt. Én mégis koleszba kerültem. Míg Theo a legjobb barátjához.
- Biztos fog - néztem rá Delilah-ra.
Az én érdeklődési köreim furák. Ha azokat hozzáadjuk a kislányos arcomhoz, akkor tényleg elkönyvelhetnek kiskamasznak. Viszont, ha ennyire akarja tudni, hát legyen. Féltem, gondoltam, hogy Sonia ki fog nevetni, így a párnámmal játszottam.
- Szeretek olvasni, inkább krimket, mert általában azok vannak jól mgírva, vagy fantasykat. Szeretek rajzfilmeket nézni, bármilyet, leginkább a 2000-es évek meséit. Nagy szenvedélyem a plüss gyűjtés!
Kimondtam. Szeretem a plüssöket, kicsit, nagyot, kézzel készültet, drágát, olcsót, bármilyet. Most is lapult a bőröndöm alatt egy baglyos plüss, amit a barátnőm anyukája készített nekem. Azóta is kincsként őrzöm és szeretem.
- Azért egyet egyszer elolvasnék az írásaid közül - mosolygtam Delilah-ra.
Komolyan gondoltam, amit mondtam. Nagyon kíváncsivá tett, milyenek a művei. |
|
- Az általános tanmenet se olyan rossz - intéztem el egy vállrándítással. Bár eredetileg szemeztem a rajzzal is, megállapítottam, hogy bár valamilyen szinten szeretek rajzolgatni, nem tartozik a szenvedélyeim közé, ellenben az írással. Ha olyan tagozat is létezett volna, arra gondolkodás nélkül jelentkeztem volna. Bár az irodalomtanár néha így is beküldte versenyekre egy-két novellámat vagy versemet, az mégse volt olyan, mintha emelt óraszámban foglalkozott volna egy-egy külön osztállyal.
- Ja - bólintottam. Nem lehettem túl meggyőző, tekintve, hogy ez a válasz sem volt valami hosszú.
Amikor Sonia az érdeklődési körünkről kérdezett, felbuzdulva Camilla álláspontján, egy pár másodpercig filóztam a dolgon. Most akkor mondjam, vagy ne mondjam? Még mindig azon a véleményen voltam, hogy nem nézethetem magam teljesen hülyének a meg nem szólalásommal, viszont az érdeklődési köröm... Az nem éppen azok közé tartozott, amikért általában rajongtak mások is. Végül is úgy döntöttem, hogy válaszolok valamit.
- Uh, hát kezdjük ott, hogy rajongok mindenféle irodalomért, ami csak létezik, de a festőművészet sem áll tőlem olyan távol... Illetve, ha már irodalom, akkor én magam is szeretek írni, bár profinak nem nevezném magam. Érdekel az úgymond "sötét oldal", gondolok a világ mocskos és romlott dolgaira... Ja, és majdnem elfelejtettem a klasszikus, a jazz, modernebb stílusok közül pedig az indie és az alternatív zenét. Igazából, a múlt eseményei közt is vannak olyan dolgok, amik felkelkit az érdeklődésem - magyaráztam.
Hogy mennyit beszéltem, az csak a mondandóm végén tűnt fel, és hirtelen el is hallgattam. Azt hiszem, benyögtem életem leghosszabb monológját... De legalább megszólaltam. Bár hogy a tartalmához mit szólnak, az már egy másik kérdés volt - konkrétan teljesen fel voltam készülve arra, hogy kiröhögjenek, és elhelyezzenek minimum két-három századdal visszább a korban. És... Én tényleg kijelentettem, hogy szeretek írni? Komolyan? Már csak azt reméltem, hogy nem nagyon kérik el a műveimet. Bár néhány lenne közte, ami kicsit vidámabb hangvételű, maximum felkutatom azokat. De azért ilyen friss ismeretség után én ezt kerülném.
Itt határoztam el, hogy tényleg átgondolom, mit fogok mondani. A két szobatársam közül az eddigi, nem túl hosszú beszélgetésünk alapján Camilla volt a szimpatikusabbik, belőle nem igazán néztem volna ki, hogy kritizálja az érdeklődésemet, a hobbijaimat meg minden ilyesmit... Sonia azonban már teljesen másik egyéniség volt - vele kapcsolatban igazából csak reméltem a legjobbakat. De a lényeg, hogy most már nem szólhatom el magam, egy kissé ugyanis belelovaltam magam az előbbi témába... |
-Szóval semelyikőtök semmilyen tagozaton - néztem rájuk talán egy ici-picit lenézően.Pedig igyekszem kedves lenni,komolyan,de ez nem az én azstalom.Mindenstre most is azért érzékelhetően visszafogtam magamat. -Szuper,akkor remélem te is fogsz amjd beszélni. - pillantottan Delilahra egy bájos mosoly kíséretében. -Nekem mindegy miről beszélünk,én tényleg midnnehez tudok hozzáfűzni dolgokat.Érdeklődési körötök?- biccentettem odlalra a fjemet,kiváncsian méregetve az újdonsült lakótársakat.bár nem hiszem hogy ezzel a két lánnyal bármiylen közös témánk is enne.Szerintem ég és föld vagyunk. - De be kéne fejeznem még egy kottázást holnapig. A szobába meg nem hozhatok zongorát,ami igazából rohadtul zavaró. - jártattam most is a számat,amikor ismét igazából magamhoz beszéltem.Felemeltem az ágyamról a dossziét,keresve benne a legfrisebb szerzeményemet. |
- 11-es vagyok. A-s szintén - válaszoltam a kérdésre.
Féltem, hogy lesz valami beköpése, hogy "nincs semmi tehetségem". Nem szívlelem ezeket. Attól, hogy nincs érzékem azokhoz, másban jó lehetek, igaz? Bár még mindig nem tudom miben vagyok jó. Van még rá időm, nem sok de van.
- Én viszont idejárok kilencediktől fogva.
Mondjuk alapiskola nagyrészét New Yorkban és Lyonban töltöttem, de örülök, hogy végre nem kell öt különböző suliba járnom. Amerikai életem szarul is kezdődött, mivel nem nagyon tudtam a nyelven. Az apám vérbeli francia, szóval az angol tanulása kizárt volt. Netről tudtam pár szót, de az nem volt elég. Végül is túléltem.
- Nincs témánk, így miről beszéljünk? Én bírok sokat beszélni, de még nem ismerjük egymást eléggé, hogy csevegjünk - fejtettem ki a válaszomat. |
 Camilla fintorából sikerült leszűrnöm, hogy egyre gondolunk. Tehát nem vagyok egyedül, ez oké.
A Sonia-féle kijelentéssel a vállfák mértékéről viszont teljesen egyetértettem. Egy fél bőröndnyi ruhát lehetett rápakolni normálisan, utána mindenképp ahhoz kell folyamodni, hogy több ruhadarabot rakjunk egy fogasra. A semminél az is jobb. Mondjuk ez akkor szokott zavaró tényező lenni, ha pont egy olyan ruhámat venném fel, ami legalul van - és ez szinte minden esetben így szokott történni.
- Végzős A-s vagyok. Bár nem kilencediktől járok ide, de egy ideje már igen - válaszoltam az első kérdésére. A másodikra gőzöm se volt, mit mondjak. Igen, általában szótlan voltam, de nem is szerettem ok nélkül bájcsevegni mindenféléről, ha meg valamit közölnöm kellett, akkor sem szaporítottam túl a szót. De ezt most így nyögjem be? Lendületből nézne lúzernek, mondjuk nem mintha érdekelt volna... - Idegenek társaságában általában igen - vágtam ki magam a legnormálisabbnak tűnő válasszal. - De ez pár napon belül változik majd, azt hiszem - tettem hozzá, hogy egy kicsit jobb színben tüntessem fel magamat. Igazából ez is teljesen a dolgok alakulásától függött... De valahogy csak lesz.
A kezem sokkal többet járt, mint a szám, úgyhogy lassan befejeztem a pakolást. Ami azt jelenti, hogy tovább nem tudom magam ezzel elfoglalni, és ha nem akarom teljesen kattantnak nézetni magam, akkor meg kell majd szólalnom. Hajaj. De legalább egy kicsit felpezsdül a szociális életem. |
-11/C-s vagyok - válaszoltam a kérdésére egy pillanat elejéig odafordulva.Ekkor már a második bőröndnyi ruhát kezdtem el felagagsztgatni,persze a vállfák most fogynak el....na remek -Hihetetlen milyen kevés vállfa van és milyen kicsi ez a szekrény - motyogtam most úgy őszintén magamban.Eza kettző milyen csöndes.Főleg az a Delilah,vagy kicsoda.Mindketten igazán furik igazából.Bár nem is tudom mit vártam.Talán egy szobatársat vártam kettő helyett,akinek van egy kis érzéke a divathoz,és a kedvemre tudnám öltöztetgetni vagy valami ilyesmi.Egyelőre megpróbálok normális kapcsolatot kialakítani,aztán majd meglátjuk hogy jövünk ki.Szerencsére a mostani eset kivételével,nálam szinte mindig van kávé,ami imád 'véletlenül' kiborulni. -Na és ti?Újak vagytok vagy eddig is ide jártatok?És mindketten iylen sokat beszéltek? - fordultam oda egy pillantig,amikor már abbahagytam a ruháim rendezését,még úgy is átalakítok midnent,mostmár csak a polcra pakoltam ki az ékszeres cuccaimat,hat tonna parfümöt,dezodorokat,sminkescuccokat.Ez a polc is tök kicsi,így utólag.A cipős bőröndömet egyelőre belöktem az ágy alá,a hátitáskámból meg kivettem egy csomó kottát,papírost,dalszöveget,és dalszövegkezdeményt amit egyelőre az ágyra dobtam. |
Kicsit elfintorodtam az első mondatra. Oké, hogy imádja a ruhákat és picit igényesebb. Megszoktam és azok az emberek is lehetnek aranyosok. Ez viszont nem volt jó előjel. Ezernyi tehetségesebbnél, tehetségesebb diák van itt. Miért pont az ő nevét kell tudni? Igaz, hogy a tanároktól csak régi diákokról hallok, akik valamit elértek a tehetségükkel. Bár néha ettől rossz kedvem támad, hiszen nem vagyok semmiben kiválló - nem tudok rajzolni, énekelni. Tánchoz talán értek egy kicsit, de csak a szüleimnek szoktam, szóval ezt nem lehet tudni. Sportok pedig az ősellenségeim, soha nem jövünk ki abból jól, ha én valamilyen sportot űzök. A legbékésebb megoldás a futás. A fintoromat elrejtettem a kezemmel, nem akartam egy veszekedésben kikötni. Mivel lusta voltam pakolni, úgy gondoltam kifaggatom Soniát.
- Őm, Sonia? Melyik osztályba jársz? |
Ha esetleg nem tudnátok. Ez a mondat visszhangzott még a fejemben egy párszor - nem volt szokásom első látásra ítélni, most mégis sikerült levonnom egy következtetést. A lány további szövegelése a sok cuccáról, a kedvenc cipőiről meg a jövőbeli cuccairól pedig csak megerősítette bennem a dolgot. Nem mintha engem bárki is zavart volna a környezetemben, de az egy tény, hogy a hasonló mentalitású nőszemélyek nem nagyon szimpatizáltak velem... A hasonlóktól kaptam nem is egyszer ruhára öntött kávét, hülye feliratokat a szekrényemre és egy-két erősen cenzúrázni való kifejezést a közösségi oldalaimra. Mondjuk az utóbbiakat egy ideje már le is töröltem, mivel túl sok szükségem nem volt rájuk. Ha nagyon szükségem lesz rá, majd újra kérek egy szoba-változtatást. De azért reménykedtem, hogy nem lesz rá szükség, és nem leszünk rosszban.
Bár arról gőzöm sincs, mi lesz, ha a szobatársaim közül valamelyik is megtalálja a verseimet vagy a novelláimat. Elégiák, szonettek, rapszódiák, a novellák között is többnyire sötét témájú, baljós és misztikus hangulatú művek, többnyire a horror és a krimi műfajaiban... Egyikük sem úgy nézett ki, mintha ezekért rajongtak volna. Maximum egy újabb év a társadalom által eltiporva és a padlóra taszítva - kibírható. De még lehet ebből pozitív csalódás.
Minden esetre, a dologra csak hümmögtem egyet. Nem igazán volt hozzászólnivalóm a dolgokhoz, és minél több ember vett körül, annál inkább éreztem magam megsemmisülve. De azért, hogy ne csak üljek egyhelyben, újra elkezdtem a cuccaimmal bajlódni. Mégis hozzákezdtem a ruháim elpakolásának - kiszedegettem a szekrénybe beakasztott néhány vállfát, és sorra akasztgattam őket vissza, immár úgy, hogy mindre került legalább két-három ruhadarab. Bár nem érkeztem öt bőröndnyi ruhával, egyenként mégsem fért volna rá a vállfákra.
Közben nem szólaltam meg, hagytam, hogy a két új szobatársam összeismerkedjen egymással. Én majd ráérek később; ha meg kérdeznek, akkor majd úgyis fogok válaszolni rá valamit. |
- Sonia vagyok,ha esetleg még nem tudnátok - húztam ki magamat iszonyat büszkén. -Jó lesz ez az ágy.Közeli ablak,konnektor,és viszonylag elég nagy polc van a sminkesemnek,meg az egyéb cuccaimnak.Bár ez a szekrény miniatűr,és ez már így is át van válogatva,négy hónapnál régebbi cucc nincs is benne.Kivéve a kedvenc cipőimet.Főleg hogy jövőhéten kapom a pénzem,és az új cuccokat.Hogy hogy fogok elférni azt még nem tudom - pakoltam továbbra is a szekrénybe,ami már lassacskán megtelt,nekem meg csak épphogy kiürült az első bőröndnyi ruhám.Viszont nagyon is rámférne egy kávé,ami mindig nyugtató hatással van rám.Nem azért,én meg jobban pörögtem tőle mint általában,de megnyugtatta a lelkemet.Csak még többet beszélek és fáradhatatlan vagyok kávé ivás esetén. |
Megvontam a vállamat, ha nem kell, akkor nem erőltetem. Bőröndökben tippem szerint ruhák voltak.
- Az épp nincs - ráztam meg a fejem.
Kávét ne hozzanak nekem vagy nem állok le két napig. Kávé nekem egyenlő az energia itallal, rögtön feldob és jó hosszú időre felpörgök. Ha ébren kell maradnom, inkább fekete teát iszok. Gondolom allergiás, ha hozzányúlnak a dolgaihoz, mint az én öccsikém.
- Ja - bólintottam Delilah kijelentésére. - Nyugodtan cserélhetünk. Én nevemet hallottad már - Camilla. Téged, hogy hívnak?
|
- Hát, te tudod. De szívesen, segítünk, ha kell - biztosítottam a dologról én is az új jövevényt. Ahogy elnéztem, legalább háromszor annyi cucca volt, mint nekem, pedig azért nekem sem volt kevés. Mondjuk ahogy elsőre lejött azokból a ruhákból, amiket viselt, az ára is nagyjából a háromszorosa lehett az én cuccaimnak - bár én sokszor saját kézzel nyúltam hozzá a ruháimhoz, hogy tényleg olyanok legyenek, amilyet én megálmodtam magamnak.
A kávés mondatra csak megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nincs. Ha nagyon kell, akkor le szoktam menni a konyhába, csak nagyon ritkán szoktam tartani magamnál.
- Ha gondolod, cserélhetünk ágyat... vagy huzatot - mondtam. - És gondolom, Camilla is szívesen cserél veled - pillantottam a szőke lányra, ekkor pedig bevillant, hogy a bemutatkozásunk eddig elmaradt. - Oh, amúgy Delilah volnék - mondtam. Gondolom, nem lesz felesleges infó, ha már a következő évünket egy szobában töltjük, és próbáltam nem elvágni magam az új emberek előtt. |
-Nem,semmi szükségem segítségre - egyenesedtem ki miután ledobáltam a cuccaimat,majd kiropogtattam az ujjaimat. -Ha csak nincs valamelyikőtöknél egy nagy bögre kávé - húztam beljebb nagy nehezen a cuccaimat, az utzolsó szabad ágyhoz -Szuper.Az előző szobámban legalább normlisabb ágy volt.Ez legalább nincs messze a ablaktól,de iszonyatosna undorító színű ez az ágyhuzat - csóváltam meg a fejemet,jelezve hogy nem tetszik amit látok.Persze van saját huzatom,ami kellemes levendulalila,és pamut.Mivel hogy borzalmasan fázós vagyok,és egyre hidegebbek az éjszakák is.Először is pedig elkezdtem kipakolni hatmillió tonna összsúlyú ruhámat,hogy belekhassak minél több részt a szekrényekből. |
Ahogy megtudtunk egymásról az alapdolgokat, elcsendesettünk. Nem zavart, hiszen mindkettőknek be kell ileszkedni, kirakodni az új lakrészében. Nekem az volt az első dolgom, hogy megnézzem, az ébresztőm be van kapcsolva. Hajlamos vagyok mélyen aludni, már-már téli álmot alszok. Beszéd engem nem ébreszt fel, még ha a fülembe is ordítanak. Csengőhangokra, ébresztőórára viszont felébredek bármikor. Telefonom be volt kapcsolva az ébresztő. Fejemmel bólintottam, majd a leendő párnám alátettem.
Más dolgokkal, nem nagyon volt kedvem. Így azokat hagytam későbbre. Pár másodpercig, elbambáskodtam, állítottam össze a fejemben az órarendet. Nem volt sok időm rá, ugyan is az ajtón, úgy látszott meg érkezett a másik szobatársam.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Kell segítség? |
- Nem, tényleg jó lesz ez - intettem le.
Most mire fel válogassak? Az összes ágy ugyanolyan, csak annyi a különbség, hogy az egyik itt van, a másik pedig ott. Tulajdonképpen teljesen mindegy, kifejezetten az ablak alá egyik se volt tolva, és a dolog csak ebben az esetben érdekelt volna az éjszakai csillagbámulás miatt. Távolról meg lényegtelen, hogy ezt melyik ágyból fogom megtenni.
- 12/A - feleltem egyszerűen, anélkül, hogy bármit is körbeírtam volna rajta, vagy újabb kérdést tettem volna fel. A beszélgetés nagyon nem az én reszortom...
Egy pár másodperces csend telepedett le a szobára. Azalatt elkezdtem rendezgetni a cuccaimat, egyelőre csak a közelemben - a ruhásszekrény majd a következő lesz. Egyelőre a mobilomat és egy-két kisebb cuccot, mint például hajcsatokat, ékszereket kezdtem el kirakosgatni az éjjeliszekrényem tetejére, az írásaimmal teli mappám pedig ennek fiókjába került. Szerencsére a csend nem vált kínossá. Legalábbis számomra nem.
Ekkor pedig szinte szó szerint beesett az ajtón egy harmadik lány, akiben nagy valószínűséggel a másik szobatársunkat tisztelhettük meg, és nagyon úgy tűnt, hogy nem éppen a legjobb hangulatában kaptuk el.
- Oh, hello - köszöntem neki is. |
Nem hiszem el.Most miért is jó az egyes emebreknek ha új szobába költözök?Remek,most pakolhatok össze.A hatvanhárom tonna ruhát,táskát,cipőt,és egyéb kiegészítőket csak két bőröndbe tudtam oylna gondosan behajtogatni,hogy be lehessen azokat húzni.A tanszereimet egy hátizsákba dobáltam,a képeket,egyéb dolgokat pedig egy sporttáskába.Közben magamban szitkozódta,hogy mia fenének is kellett áthelyzeniük,új szobatársakhoz.Eddig egy másik lánynal voltam,vele se jöttem ki jól.Nagy nehezen megragadtam a két bőrönd fogantyúját ,de mége lőtte a hátamra vettem a táskát,és a vállamra asporttáskát.Körülbelül összreogytam volna,így,kert törpeként nagyobb volt a csomagom mint én.Szerencsére az új szobám csak egy kicsit volt odébb,ahobva midnen gondolkodás nélkül benyitottam,persze majdnem pofára esve a küszöbbe -Rohadt életbe is már - tarottam meg nagy nehezen az egyensúlyom,de gyorsan leraktam a hadseregre való cuccomat a födlre,mielőtt tényleg elesek. -Na remek - néztem végig az újdönsült szobatársaimon.Negatív hangulatomban voltam eléggé,na.Egyik se tett rám túl jó ránézésbeli benyomást.Egy szöszi,meg egy annál jóval furcsább másik csaj. |
Próbáltam a legkedvesebb oldalamat mutatni, hiszen nem akartam olyannal rosszban lenni, akivel napjaim nagyját fogom tölteni. Nem tűnt rossz embernek, szóva megörültem. Bár lehet, hogy tévedek. Optimista vagyok, próbáltam a legjobbra gondolni.
- Tényleg jó? Mert ha nem cserélhetünk!
Talán idegesítő voltam, de nem akartam megbántani vagy vitát alakítani. Nem szeretem emberekkel rosszban lenni, szar érzés. Kipakolt a ruháimat és a cuccaimat. Rendet szeretnék tartani a dolgaim között, de néha ha szobám úgy néz ki mint a hurrikán.
- 11A-as vagyok - válaszoltam a kérdésére,- És te? |
Újdonsült szobatársam teljesen normálisnak tűnt. Ne kiabáld el, villant az agyamba a gondolat, csak reméld.
Tényleg csak remélni mertem. Nem egyszer fordult már elő, hogy valaki elsőre egy angyalnak tűnt, aztán ő volt az első, aki otthagyott. Ezért jutottam el oda, hogy képtelen vagyok bízni bárkiben is, és még akkor sem vagyok benne biztos, hogy számíthatok az illetőre, ha már egy jó ideje ismerem. Úgyhogy csak reméltem.
- Én is örvendek - eröltettem egy mosolyt az arcomra. Ha már egy szociális alkat nem vagyok, legalább bunkónak ne nézzenek... - Ez tökéletes lesz, nem vagyok válogatós - dobtam le a táskáimat és a mappámat arra az üres ágyra, ami éppen legközelebb esett hozzám. Ezután én is leültem az ágyamra, és elkeztem előszedni egy-két fontos dolgot, amik az elkövetkezendő napokban biztos, hogy kellenek majd. A többivel úgyis ráérek később, és kuplerájt sem akartam csinálni. Utáltam, ha nincs rend magam körül, úgyhogy inkább pakoljak ki lassan, de akkor tényleg tudjak eligazodni normálisan...
A beszélgetések nem igazán voltak az erősségeim, főleg nem azok, ahol új embereket kellett megismernem. Viszont a kínos csendnél egyszerűen nincs rosszabb, úgyhogy inkább bevetettem egy olyan kérdést, ami egy ilyen helyzetre tökéletes volt, és legalább értelme is volt, tekintettel arra, hogy egy kollégiumban vagyunk, ami egy gimnáziumhoz tartozik.
- Melyik osztályba jársz? - tettem fel a kérdésemet. Ez ugye nem volt olyan béna, mint amilyennek tűnt? |
[23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Meglepett, hogy senki nem gúnyolt ki. Hiszen, akárhányszor megmondtam a hobbimat, kiröhögtek. Mivel a mese nézés és plüssök gyerekeknek való. Mintha tizenévesen már felnőttek lennénk. Igaz, hogy semmi kedvem nem volt önálló, egyedül élő felnőtte válni. De hát nem tehettem semmit, ez volt, ezt kellett szeretni. 
Camilla fintorából sikerült leszűrnöm, hogy egyre gondolunk. Tehát nem vagyok egyedül, ez oké.