|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.29. 15:28 - |
Lakók: Hayden Michaelson, Y, Z |
[9-1]
/Lezárt kör :3 Nagyon élveztem, köszönöm a játékot.:$ ♥/ |
Nem kellennek ide már szavak. Mind a ketten kiadtuk magunkból, ami valószínű, hogy egy jó ideje nyomasztott. Igazából fogalmam sincs miért próbáltam eddig elnyomni magamban, miért is próbáltam meg saját magam elől elrejteni az érzéseimet. De már mindegy is, rájöttem mi is ez az egész. Akármennyire is furcsa érzés, így történt. Talán azért sem voltam tisztában a dolgokkal, mert még soha sem éreztem így egy lány iránt sem. Számomra csak kalandok léteztek, semmi több. De rá kellett jönnöm, hogy Hayden ennél több. Iszonyatosan nehéz még most is kimondanom, nem beszélve arról, hogy hihetetlen is, de beleszerettem Haydenbe.
Hogy miért is hihetetlen ez számomra? Mint már mondtam, sosem voltam még szerelmes. De Hayden jóval fiatalabb nálam. Fogalmam sincs, hogy ez gondot e fog okozni majd a kapcsolatunknak, mert igen..szeretném vele komolyabban is megpróbálni. Szóval csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz köztünk, a korunk ellenére is. Mindenesetre én mindent megteszek majd, hogy jó legyen a kapcsolatunk. Hogy Haydennek ne kelljen féltékenykednie, ugyanis tudja milyen is voltam. Imádom a nőket, nem tagadom. Meg nézem a formás lábakat, a kerek popsikat, de semmi több. Tiszteletben fogom tartani jó magam is, hogy van egy nő az életemben, aki sokkal többet jelent nekem egy egyszerű kalandnál. Viszont akármilyen rossz is belegondolni, biztosan lesznek problémák is. Ott van mindjárt Lucy, aki kedveli ugyan a lányt, de mégis..félteni fogja tőlem. Hiszen ott van az a kilenc, tíz év. Igazából jó magam sem tudom, hogy mennyi..de nem is tud ez most különösen érdekelni. A másik ok pedig a családja, pontosabban a szülei. Nem tudom hogyan fogják fogadni azt a hírt, hogy a kicsi lányuk, a kiskorú lányuk egy nála jóval öregebb férfival van együtt. De nem is akarok most ezen agyalni. Úgy érzem ráér még. Most a csókra akarok koncentrálni. A forró és szenvedélyes csókunkra.
Ahogyan Hayden ajkait csókoltam, testemet átjárta a forróság. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Egyre többet és többet akartam. Legszívesebben ledöntöttem volna a ruhakupacra és magam alá gyűrtem volna, de ezzel biztosan elijeszteném őt. Fiatal még, így valószínű, hogy férfival sem volt még, vagy legalábbis úgy. Igaz, nem tudhatom..de csak remélni tudom, hogy az első és igazi én leszek a számára. A kezeim továbbra is az arcán pihentek, úgy csókoltam tovább. Fogalmam sincs meddig tarthatott a csókunk, de miután eltávolodtam kissé ajkaitól egyenesen a szemeibe pillantottam. Szerencsére nem sírt már, sőt tekinteteből teljesen más súgárzott, mint ez előbb. Ezen akaratom ellenére is elmosolyodtam, végül kezemet elvettem az arcáról, és szorosan magamhoz öleltem. Fejére nyomtam egy apró csókot, miközben mégjobban átöleltem. - Istenem..hol voltál eddig? - kérdeztem halkan, bár lehet ezt csak egy költői kérdésnek szántam. Nem akartam elengedni a lányt, többé már nem. Úgy érzem ő lesz a mindenem, ő hozzám tartozik és hozzám is fog. |
 Ezútal rajtam volt a sor, hogy beszéljek.... Miután Trevor úgy tűnt elmondott mindent, úgy éreztem nekem is meg kell osztanom vele, azt, ami a szívemet nyomja. É így is tettem. Minden érzésemet és zavaromat belefektetve a mondandómba kifejtettem, hogy mit is gondolok. Egyszerre voltam dühös, elveszett és lelkes. Nem is udom mikor bezéltem utoljára ilyen átéléssel, és most tekintsünk el a szokásos lelkendező Hayden monológoktól.
Mivel amikor ültem nagyrészt akkor is Trevort figyeltem ezért láttam, ahogy az arca néhányszor színt változtat, de nem mindig tudtam meghatározni az ábrázatából,hogy mégis mit is gondolhat... de azúttal annyira nem foglalkoztatt, még vele kapcsolatban sem, el akatam mondani mindent, amit én gondolok. A döbbenetet azonban felismertem, ő pedig egyáltalán nem leplezte azt. És egy idő után azzal a döbbent arckifejezésével állt némán és hallgatta a szavaimat. Nem mozdult és nem is szólalt meg bármit mondtam vagy tettem. Azt is engedte, hogy a pólójába kapaszkodjak és hozzám sem ért. Csak ezek után nem sokkal szólalt meg. Elmondta, hogy megért engem, amiét úgy érzek ahogyan és biztosított arról, hogy többé nem fordul ilyen elő. Én pedig csak néztem rá és fogalmam sem volt, hogy hihetek-e neki avagy sem. A szívem azt sugallta, hogy higyjek neki, hiszen ő is ugyanúgy össze volt zavarodva mint én. De az eszem az ellenkezőjére sarkaltt. Láttam tőle már sokmindent, ami miatt a józan ész a hitetlenség felé húzott. De nem mondtam semmit, csak befejeztem a mondandómat.
Bevallottam neki az érzéseimet, mire ha lehet még jobban ledermedt mint eddig. Álltunk egymással szembe, két ember, akár két szobor. Valamiért úgy látszott egyikünk sem akar hinni a fülének. AHogy lecsodult az a könnycsepp az arcomon Trevor szemei mégjobban elkerekedtek. Óvatosan megérintette az arcomat és letörölte azt a kóbor könnycseppet. Vigasztalni próbált.... és sikerült is neki... azt hiszem.... Hirtelen olyan melegnek éreztem a kezét. Végül csak kiejtettem a számon a kérdést, ami mindvégig a legjobban foglalkoztatott, ő pedig ezúttal nem habozott válaszolni. Közelebb hajolt hozzám és válaszát szó szerint a számba adta, majd ajkait ismét az ajkaimon éreztem, s gyengéd csókja ismét égette a bőrömet. Lehunytam a szememet és ha lehet még erősebben belemarkoltam a pólójába, mintha kapaszkodni akarnék. Kapaszkodni belé. Végül eldöntöttem, hogy hiszek neki, mert a szívem azt sugallja... És végre megértettem, hogy mi ez az érzés... a szerelem... Nem akarom elengedni, kapaszkodni akarok belé.... és nem akarom, hogy ő eleresszen... |
Ahogyan gondoltam és éreztem, Hayden semmit sem fog érteni belőle. Tisztán látható volt a tekintetéből és a reakcióból, hogy nem ért semmit és teljesen zavart. Amit persze nyilván meg is értek, hiszen saját magamat megleptem ezzel az egésszel. Ha a helyében lennék, ugyanígy reagálnám le a dolgokat. Hiszen nem beszélek most sem egyenesen. Kurvára nem árultam el nyíltan az érzéseimet, de egyszerűen nem ment másképp. Már az is nagy dolog, hogy itt vagyok és éppen azt próbálom elmondani neki, hogy fontos számomra. Miközben beszéltem, ritkán pillantottam rá a lányra, de még így is tudtam..hogy lesokkoltam őt. Szinte idáig hallottam, hogyan is kattognak a fogaskerekek, majd miután leült mellém az ágyra..és csak bámult maga elé. Hát nem tagadom kissé megijedtem, vagyis hát egyszerűen ötletem sem volt, mit is gondolhat most. Valószínű, hogy azt hiszi majd, csak játszok vele..vagy, hogy újra megakarom alázni. Mert mondhatni volt már rá példa. Az a múltori is..annyira bánt, amit mondtam. Természetesen hazudtam neki akkor..Lucy miatt mondtam mindazokat. De igenis számítottam az a csók..sokat jelentett nekem.
Ezt persze Hayden nem tudhatja, hiszen éppen az ellenkezőjét mondtam neki aznap. Ezt még tisztáznom kell majd vele, de talán ráér egy kicsit később. Nem sokkal később, hogy befejeztem a kis mondanivalómat, Hayden csak meredt maga elé, de később megszólalt. Csak állva tőle pár méterre figyeltem..de bevallom levegőt alig tudtam venni. Fogalmam sincs mit reagál erre a kis vallomásomra, vagy egyáltalán minek is mondható ez. Szavai értheőek voltak és teljes mértékben egyet is értettem vele. Elhiszem, hogy azt sem tudja..mit higgyen vagy gondoljon..hiszen sosem bántam vele túlzottan kedvesen. De ez csakis azért volt, hogy elijesszem magam mellől. Tudom, hogy nem éppen így kellett volna..de nem tudtam mitévő legyek. Egyenlőre nem szólaltam meg..vártam, hogy most hagy beszéljen ő..
Csak döbbenten néztem rá, de mégis megértem szavait. Mikor hirtelen felállt, szemeim kissé elkerekedtek. Főleg mikor arról beszélt, nem tudja mit is várjon most tőlem. Feldúltnak tűnt..ezt nem tagadom. A legrosszabb pedig ebben az, hogy teljesen érthető a viselkedése. Mikor pólómba markolt, csak lepillantottam kezeire, de nem tettem semmit. Álltam némán, miközben hallgattam szavait. Kezeiről ezután szemeibe pillantottam, majd végül halkan megszólaltam. - Teljes mértékben megértelek.. Én is ugyanjgy éreznék..azok után ahogyan bántam veled. - kezdtem bele, de továbbra sem értem még hozzá. Először tisztázni akartam vele mindent. - Viszont..mégis arra kérlek most..higgy nekem. Többé nem okozok neked fájdalmat. Nem csinálok belőled hülyét..igérem. - halkultam el a végére, de amit ezután mondott Hayden..szemeim elkerekedtek. Egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. Ő is így érezne? Ledöbbentem..teljes mértékben és most csak én álltam ledermedve. Mégis hogy lehettem ekkora idióta? Miután észrevettem a könnycseppet az arcán, szemeim mégjobban kitágultak. Majd a szívem hasadt meg, hiszen Hayden..miattam sír.
Csak megcsóváltam a fejem, kezemet pedig az arcára helyeztem és letöröltem a könnycseppet. - Kérlek..ne sírj.. - súgtam, de kezemet továbbra is az arcán tartottam. - Hogy mit szeretnék veled? Vagy tőled? - kérdeztem vissza..majd csak közelebb hajoltam. - Ezt.. - súgtam ajkaiba, végül gyengéden megcsókoltam. Igen, őt akartam..tudtam jól. Vagyis most már tudom. Eddig is így éreztem..csak eddig próbáltam eltitkolni, saját magam elől is.. |
Alapból teljesen le voltam döbbenve Trevor megjelenésén, de úgy tűnt ő sincs épp a toppon. Mintha némileg össze lett volna zavarodva... legalábbis én ezt láttam az arcán. Miután beljebb mentünk a szobában mondtam neki, hogy kezdjen csak bele a mondandójába, de ő még habozott egy darabig. kkor megint csak dörömbölni kezdett valaki az ajtómon. Húú, de népszerű vagyok ma...fordult meg a fejemben és már épp ki akartam szólni, hogy mindjárt nyitom, csak hogy ne dörömböljön tovább,de Trevor a számra tapasztotta a kezét és a fülembe suttogott. Fogalmam sem volt honnan tuta, hogy ki volt az ajtó előtt, vagy hogy miért kereste volna őt az én szobámban, de úgy döntöttem hiszek neki, szóval csak bólintottam. Továbbra is csendbe burkolóztunk, mindaddig, amíg a dörömbölő illető meg nem unta a dolgot és nem hallottuk távolodó lépeit. Trevor csak ekkor szólalt meg ismét.
Úgy tűnt a továbbiakban is némileg nehezére esik beszéli, de azért összeszedte magát. Mindazonáltal zavara tökéletesen leolvasható volt az arcáról én pedig egyre inkább kezdtem elmerülni a döbbenetben. Egyáltalán... nehezen tudtam feldolgozni a helyzetet, amiben vagyok. Először csak szabadkozott az elmúlt időszakbeli viselkedése miatt, melyet a legjobb indulattal is számolhatunk onnan, hogy megismertük egymást. Fogalmam sem volt, mire ez a hirtelen bocsánatkérés, de mivel láttam, hogy még nem érte a mondandója végére, ezért úógy gondoltam először inkább végighallgatom, hátha akkor leglább megértek valamit belőle. Csak hallgattam a szavait és hagytam, hogy beleivódjanak az agyamba.
Az én életem is fenekestül felfordult, mióta találkoztunk... jegyeztem meg gondolatban, de továbbra sem szóltam egy szót sem. Én is... nagyon sokszor gondolok rád.... És akkor is rosszul érztem magam, amikor megjelent Lucy az ajtóban... amikor először találkoztam a húgoddal....
Hirtelen arról a délutánról kezdett el mesélni... melynek a fináléja az a csók volt... már szinte el is felejtettem, hogy az a nap azzal indult, hogy elkergette azt az osztálytársamat. Azt mondta tényleg nem miattam volt ott, de nem tetszett neki, hogy az a srác... hogy annak a srácnak tetszem....
Lassan a szavainak jelentése kezdett eljuti a tudatmig és kezdett összeállni a kép. Vagyi úg gondoltam, azonban amikor azt mondta, hogy nem ez a lényeg, akkor újból összezavarodtam. Nem szóltam továbbra sem egy szót se, neki pedig még mindig nehézségei voltak a beszéddel. A döbbenet kevés volt arra, hogy leírja mit is éreztem akkor, nem tudtam és részben nem is akartam hinni a fülemnek meg az agyamnak, mely összerakta a kirakóst. Azt hittem, hogyha hiszek, akkor csak valamiféle álomképt rakok össze, ami végül csak fájdalmat fog okozni, ha visszatérek a valságba... ez ooza a zavaromat is.
Végül viszont Trevor darabosan, kicsit nyögve nyelősen és ugyan némileg burkoltam elmondta... elmondta, hogy miért jött... ez pedig a döbbenet egy újabb rétege borult rám. Ekkor már nekem is muszáj volt leülnöm. A ruhakupac közepére huppantam le és bámultam magam elé. Muszáj volt megemésztenem a hallottakat, de nagyon nehéz volt meggyőznöm magamat arról, hogy ost éppen nem álmodom. Legyen szó bármilyen álomról. Végül felsóhajtottam és felpillantottam rá. Össze kellett szednem a bátorságomat ahhoz hogy megszólaljak.
- Fogalmam sincs, hogy miért mondtad most ezt el most nekem és abban sem vagyok biztos, hogy ez jelenleg a valóság, amiben vagyunk... - kezdtem halkan. - De azt tudom, hogy mióta csak ismerlek nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszer tök jófej vagy meg minden, máskor pedig üvöltözöl és bunkózol velem. Most azt mondod le akartál koptatni, mert.... azt sem tudom miért, de akkor épp eléggé őszintének tűntél mindig. Legtöbbször azt sem tudom mit akarsz és hogy mit várjak tőled. - egyre idegesebb és idegesebb lettem és a hangomat is egyre csak emeltem. A lendülettel fel is pattantam és úgy néztem fel rá. - Ahogy most sem! - néztem rá és most hogy egyszerre minden zavarom egyszerre kitört belőlem ezt szinte üvöltöttem neki, sőt még a szemöldökömet is összeráncoltam. - Ahogy most sem... - ekkor már nyugodtabb voltam és lehajtottam a fejemet. Közelebb léptem hozzá és belemarkoltam a felsőjébe. - Nem tudom, hogy ezt mosst mennyire gondoltad komolyan vagy mennyire nem. Nem tudom, hogy legközelebb amikor találkozunk nem fogsz-e viccet csinálni belőlem vagy épp mindennek elhordani. Fogalmam sincs. Nem tudom hogy hogyan nézek rád.... - hangom teljesen elhalkult kicsit talán még meg-meg is remegett. - De azt sem tagadhatom, hogy sokat gondoltam rád, mióta csak ismerlek... és életemben először érdekelt, hogy mit gondolnak rólam mások... vagyis, hogy te mit gondolsz... És fogalmam sincs mit tehetnék... itt van ez az érzés a szívemben és egyszerűen nem tudom definiálni... Te pedig megint csak összezavarsz... - egy könny csordult végig az arcomon és úgy néztem fel rá... - Mit.... mit szeretnél velem.... tőlem? |
Igazából magam sem tudom minek is jöttem ide. Mit is akarok egyáltalán tisztázni vele? Magam sem tudom...de úgy éreztem látnom kell őt. Miután sikerült feljutnom a szobába, azonnal magunkra is zártam az ajtót, nem hogy ránktör az a faszi. Láttam Hayden arcán a döbbenet, de mellette ott volt a harag is. Tudom jól, hogy kissé haragszik rám, de ezt meg is értem. Szörnyen csúnyán beszéltem vele, ahogyan a viselkedésem sem volt éppen megfelelő. Az sem lepne meg, ha kidobna innen a francba, de még sem tette. Figyelmesen várta, hogy belekezdjek a mondandómba.. Melyikbe is? futott át agyamon, majd csak arra figyeltem fel, hogy zörögni kezdtek az ajtón.. Ekkor odaléptem a lányhoz és kezemet óvatosan a szájára tapasztottam. - Ki ne nyisd..miattam van itt.. - súgtam a lánynak, és addig nem szólaltam meg, ameddig el nem ment a portás. Végül kis idő elteltével fel is adta és elment. Ekkor elléptem Haydentől majd csak rápillantottam.
- Szóval.. - kezdtem bele, majd csak sóhajtottam egyet és a hajamba túrtam. - Ne haragudj a viselkedésem miatt.. Ahogyan beszéltem veled..az elmúlt pár héten..na jó..szinte mindig. Tudom egy rohadék vagyok, de nem tudtam mit is tehetnék.. - mondtam, majd csak ledobtam magam az ágyára, egyenesen a kupi mellé. Igazából most nem érdekelt, milyen is a szoba..vagy hogy hogyan is néz ki. Tényleg beszélnem kellett vele..tisztázni akartam mindent..bár még magamban sem tisztáztam azt..ezért is volt nehéz ez az egész. - Amióta találkoztunk..teljesen felfordult az életem.. Fogalmam sincs mit tettél velem..de egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy hol vagy, mit csinálsz..vagy kivel vagy. - sóhajtottam és fejemet a falnak döntöttem, közben a plafont kezdtem el bámulni..
- A múltkor..valóban nem miattad voltam a suliban..de mikor megláttalak azzal a pöccsel..iszonyatosan ideges lettem.. - árultam el, de közben kezdtem összezavarodni újra. Miért is mondom el neki ezeket a dolgokat? Homlokomat ráncolva bámultam tovább a plafont. - Nem viccből próbáltam meg leégetni előtted..Hiszen láttam, hogy oda van érted.. - ez nyilvánvaló, persze, hogy oda van.. - De most nem is ez a lényeg.. - újabb sóhaj hagyta el a számat, majd csak rápillantottam. Láttam rajta, hogy teljesen le van döbbenve, és legszívesebben felálltam volna, hogy elhúzzak és hagyjam a francba ezt az egészet, de már nem tehetem.. Felállni ugyan felálltam, de nem mentem el. - Azért voltam veled olyan, amilyen..hogy eljesszellek magam mellől..de ne sikerült..amit igazából magam sem értek miért.. - mondtam és egyenesen Hayden szemeit fürkésztem.. - Hayden..mint már mondtam..nem tudom mit tettél velem..de valamit..kurvára megmozgattál bennem..és azt hiszem.. Nem, nem cska azt hiszem.. tudom..hogy nem akarlak elveszíteni téged.. - és kimondtam..tényleg kurvára kimondtam és most nem tudom mit csináljak. Lehet nem kellett volna..hiszen fogalmam sincs hogy a szöszi mit is érezhet.. Egy kibaszott idióta vagyok.. |
Újból csak egy hétvége állt előttem, de ezt, az előzővel ellentétben, tudtam, hogy mire fogom használni. Egy hét volt még karácsonyig és addigra tudtam, hogy haza fgok utazni, úgyhogy muszáj volt rendbe tennem a kollégiumi szobámat és összegyűjtenem a holmiaimat. Így hát nem is volt kérdés, hogy mivel fogom elfoglalni magamat. Nem sokkal azután, hogy felkeltem hozzá is fogtam a nem túl kellemes munkának. Igaz bele telt egy kis időbe (ezért csak nem sokkal azután és nem azonnal), hogy rávegyem magamat, de ha halogatom azzal csak at érem el, hogy valamelyik hétköznap kell azzal foglalkoznom, az pedig nem király. Így hát ott ültem a szobám és egy hatalmas ruhakupac közpén, ami rendszerezésre várt. Természetesen ott volt egy csomó egyéb holmi is, piperecuccok, ilyen olyan elektronikai cikkek a zenelejátszótól a hajvasalóig és mindenféle apróság, amikről azt sem tudtam sokszor hogy honnan kerültek ide. A lényeg az volt, hogy a hplmiaim jelentős részét haza kellett hogy vigyem... és lehetőleg ott ellene majd hagynom... de az már a jövő zenéje.
Teljes mértékben azonban nem tudtam a pakolásra koncentrálni, holott nem ártott volna. Akarva akaratlanul is megjelentek a fejemben a két héttel ezelőtti sütögetősnek induló hétvégéjének emlékképei, mint minden nap azóta. Sehogy sem tudtam kiverni a fejemből az eseményeket és egyszerre haragudtam magamra azért amit tettem és voltam csalódott amiatt, amit Trevor mondott. Leginkább ezzel a csalódottsággal nem tudtam mit kedeni. Nem tudtam elszámolni magamnak az érzéseimmel és azzal, hogy túl yakran gondolok a pasasra.... A pasasra aki sokszor úgy beszél velem, mint a kutyával, aki olykor úgy néz rám, mint a büdös rongyra, aki többször rám üvöltött.... és akinek a csókja még most is ott ég az ajkaimon... De tudom, hogy nem kéne rá gondolnom, mert ő is megmondta, hogy az a csók nem jelentett semmit... Ahogy nekem sem... Igaz?.... Dehogy igaz... hiszen akkor nem játszanám vissza gondolatban oly gyakran azt a pillanatot.... De ha jelentett valamit.... akkor mit jelentett?
Megcsóváltam a fejem és megpróbáltam a dolgomra koncentrálni. Elegem volt már abból, hogy folyton elkalandozik a figyelmem. Jót fog nekem tenni, ha egy időre hazamegyek. Akkor kitisztíthatom a fejem... Talán még egy kis vitatkozás sem fog ártani. Ha jól össeveszek Jacobbal, akkor talán Trevort is kiverhetem a fejemből... Sikerült megint egy kicsit a pakolásra összpontosítanom, de nem tartott sokáig, mert valaki dörömbölni kezdett az ajtón. Felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt mégis ki lehet az. Felálltam és az ajtóhoz sétáltam, majd kitártam...
Nem hittem a szememnek. Fogalmam sem volt mit keresett az szobám ajtaja előtt, de ő nem zavartatta magát, meg sem várta, hogy bármit is szóljak, önállósította magát, belépett, sőt még ránk is zárta az ajtót. Elkerekedett a szemem és hátráltam egy lépést. Fogalmam sem volt mit akarhat itt. Ekkor azonban megszólalt. Közölte, hogy beszélnünk kell. Nem tudtam miről akarhat beszélni, egyszerűen nem tudtam elképzelni. Lehet hogy csak ki akar osztani, hogy kopjak már le. Vagy még tisztábá akarja tenni számomra, hogy az a csók nem jelentett neki semmit.... Vagy.... fogalmam sincs...
Csak bólintottam, jelezvén, hogy tudomásul vettem és beljebb mentem a szobába. Nem voltam épp a lebüszkébb a környezetemre, hiszem minden holmim szét volt dobálva, Trevor meg ebbe a helyiségbe jött be. Most komolyan... ennél égőbb már nem is lehetne. Nem is beszélve arról, ahogyan kinéztem. Csak egy kopott sort meg egy bő othoni póló volt rajtam, a hajam pedig kesze-kuszán össze volt kötve. Egy szó mint száz otthoniasan festettem... De már megint... Mióta érdekel engem, hogy mások mit gondolnak rólam? Trevorra pillantottam és helyesbítettem... Nem... nem mások... az érdekel, hogy ő mit gondol rólam.... Újból csak megáztam a fejemet és karba fontam a kezeimet.
- Mondd... |
Megmondom őszintén nem is tudom mennyi idő telt el pontosan azóta hogy Hayden ájött hozzánk sütögetni, amiből végül egy jó nagy félreértés lett, de azóta szinte csak rá tudok gondolni. Lucyval nem beszéltünk erről, jobbnak találtuk mind a ketten, ha kerüljük ezt a témát. De nekem napról napra egyre többször járt a fejemben Hayden, akármit is tettem, nem tudtam kiverni őt onnan. Ezért is döntöttem el, hogy felkeresem. Valószínű, hogy hülyeséget teszek, de látnom kell. Bár úgy igazából nem terveztem el semmit sem. Éppen a városban sétáltam, mikor elhaladtam a kollégium előtt. Mehettem volna tovább is, de én még sem tettem. Megálva az épület előtt azon kezdtem gondolkozni, hogy bemegyek és megkeresem őt. De mégis minek? Hogy újra csak veszekedjünk? Vagy hogy kellemetlenül érezzük magunkat? Lehet, hogy ő már réges régen elfelejtett engem és tovább lépett. De én nem tudom elfelejteni őt, ami megrémiszt. Még sosem éreztem így egy lány iránt sem. Most pedig rohadtul önző leszek, mondjuk nem mintha eddig nem lettem volna az. Ha akar velem találkozni Hayden, ha nem..akkor is meg fog hallgatni.
Így hát zsebretett kézzel elindultam be a kapun, egyenesen a bejárati ajtó felé. Volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz túl egyszerű felmenni a lányhoz, de nem érdekelt. Amint beléptem, a portás rámpillantott. Én ekkor csak odaléptem a pulthoz, rátámaszkodtam és végül megszólaltam. - Üdv. Haydent..keresem. - jelentettem ki, ami elég érdekesen hangzott. Hiszen fogalmam sincs a másik nevről. Egyáltalán beszéltünk mi már erről? A portás csak értetlenül meredt rám, amit mondjuk meg is értek. - Hayden..egy szöszi 16 év körüli lány... - bővítettem ki, mire a portás végül megszólalt. "Teljesen mindegy kiről is van szó..nem engedhetem fel..ha csak nem családtag. De azt kétle, hogy az lenne.." mondta teljesen barátságtalan hangnemmel. Erre én csak sóhajtottam. - Kérem..beszélnem kell vele.. - néztem rá, mire csak megcsóválta a fejét. Kezdtem ideges lenni..így csak rácsaptam egyet a pultra és ellökve onnan magamat elindultam a kijárat felé.
Útközben előhalásztam a telefonomat és dobtam egy üzenetet Amethystnek. Jó egyszerűbb lett volna ha Haydennek írok, de lehet hallani sem akar rólam. Miután megírtam az sms-t, eltettem a telefont és előkotortam egy szál cigit. Ameddig a választ vártam, meggyújtottam és szívni kezdtem. Alig szívtam bele párat, a telefon rezegni kezdett a zsebemben. "Sokba fog ez neked kerülni...Második emelet, 2-es szoba." írta Amethyst, mire azonnal el is dobtam a cigimet. A válasz ráér későbbre, most fel kell jutnom. Igyekeztem nem feltűnően bemenni, bár így is nehéz lesz, ugyanis a lépcső mondhatni a portás mellett van. Végül aztán csak leszarva őt indultam meg, és amint észrevett..már szólt is utánam, de én erre csak gyorsabb tempót vettem fel, és felrohantam a lépcsőn. Tekintetemmel a szobák ajtaját figyeltem, keresve Hayden szobáját. Amint megláttam bekopogtam, bár ez kissé dörömbölésnek tűnt. Épp, hogy kinyílt az ajtó, bár nyomtam is be és léptem be a szobába. Valószínű, hogy Hayden nem fog érteni semmit..de nem érdekel. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, bezártam és a szőkeség felé fordultam. - Beszélnünk kell.. |
Lakók: Hayden Michaelson, Y, Z |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
