|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.27. 17:49 - |
Avagy múltbéli események. Helyszíntől független, az emlékek homályába merült, az évek távlatában elveszettnek tűnő események.
A játékok elején tüntessétek fel az időpontot (akár csak nagyjából. pl. 3 évvel napjaink előtt, vagy akár konkrétan, pl. 2006. 08. 11.) és a helyszínt. Azok a jelenetek is itt játszandók ki, amiknek egyébként van helyszíni témái, de a múltban történnek! |
[27-8] [7-1]
 Nem tudtam eldönteni, hogy most fényezzem magam tovább, vagy mondjak pár durvább esetet. Mert azért valljuk be nem voltam mindig az a páncélos lovag, aki a segítséget nyúltja mindenkinek. Nem mondom, hogy nem volt nyomós okom, de áltaban azok nem voltak önzetlen okok. Minek mondjak még esetet? Az igazat megmondom, de nem hiszem, hogy akar még több verekedős esetet hallani.
- Kösz, de nem voltam mindig a szuperhős, aki legyőzi a gonoszt. Nem mondom, hogy nem volt jó oka a többi dolognak, de néha elég önző voltam - mondtam az igazságot. - Szóval ja, nem vagyok egy angyal. Én se vagyok fent, csak a nővérem majdnem leszedte a fejem, hogy mit műveltem ott. Hogy a gyerek gazdag és rögtön be fog perelni minket. A nőverem ügyvéd, szóval picit túl reagálta, szerintem. Végülis nem lett belőle semmi.
Hát igen, Erica-nak mindig is én voltam, leszek a kicsi öccse, akit meg kell védeni. Már nem is bánom, inkább örölük, hogy a testvéreim törődnek velem.
- Legalább veled ilyesmi nem történik meg. Mármint, hoogy felraknak a világhálóra. |
 - Hm. - Nem tudtam mit fűzhetnék ehhez hozzá. Egészen pontosan azt sem tudtam biztosra, erre mit szokás mondani, úgyhogy inkább jobbnak láttam, ha csendben maradok. Még mindig jobb annál, minthogy teljes értékű hülyét csináljak magamból.
- Eh, na az szép... - mondtam. Ezek szerint amilyen buliban én voltam, elég lightos volt. Mondjuk nagyon meg se vártam, hogy beinduljanak a dolgok. - Ezután nem csodálom, hogy megverted... Valakinek helyre is kellett tenni - mosolyodtam el. - A Facebook meg... Hát, nem éppen egy világ vagyunk. Amit meg akarok tudni, a valóságból is megtudhatom, szerintem két-három havonta ha félig-meddig átpörgetem a falat. A chatben is szerintem csak két emberrel szoktam társalogni, de azok is elérnek bárhol máshol, ha akarnak, a többivel meg végképp nincs beszélgetnivalóm a személyesen kívül is - vontam meg a vállam. - Úgyhogy, asszem' ezért nem láttam. Nem vagyok egy nagy függő.
Meg amúgy is, az az oldal tele van kamuhírekkel meg minden baromsággal, ami véletlenül se érdekel. Valahogy nem volt a reszortom neten keresztül játszani a királyt, mint egyesek; azzal magamnak is hazudnék. Hogy egyesek szerint meg tök unalmas az életem? Lehet, hogy nekik az. De attól függetlenül, hogy nincs minden pillanatra programom és nem vagyok száz évre előre betáblázva, még nem kell utálnom.
|
Hát normális szociális életem az nincs az tény. Viszont az életem tényleg állandóan pörög és pörög. Igaz nem jók a tapasztalataim, de az tuti, hogy nem unalmasak a mindennapjaim. Bár néha jó lenne megtapasztalnom nyugodt órákat. Ma se volt úsztam meg verés nélkül. Érdekes lehetek az embereknek, mint egy cirkuszi majom. Erre a mondatára nem tudtam mit mondani, így csak hümmögtem. A másik szövege egy picit belém hasított, hiszen nekem egy igaz barátom van. Száz havert tartok a tűzben, de aki kihúzna a bajból, hát olyat nem ismerek.
- Látod, ebben is különbözünk, Kyle. Nekem rengeteg, úgy mond barátom van. Igaz inkább ők verődtek hozzám, mert tökös vagyok - húztam el a számat.
Szóval ja, ez volt egyik megmagyarázhatatlan dolog bennem. A srác feltette a másik kérdést amitől rettegtem. Igazán nem szeretek ezzel büszkélkedni, inkább szégyenlem magam. Gondolom az okát is akarja tudni, ami már tényleg kellemetlen nekem. Általában a beállítottságom miatt kerülök bunyókba. De a másik ok lehet a mások megszégyenítése vagy a sztereotípiák. Szóval ja, simán kihagyhatom, hogy meleg vagyok. A bulik eseményeiről nem akartam neki hazudni, nyugodt hallhassa milyen ember vagyok. Hagy tudjon rólam többet.
- Általában az, hogy meg akarom fojtani a házigazdát a puncsban. Na jó, ezért annyira durván nem viselkedek - nevettem. - Volt egy eset, a csaj, aki elég szegény családból érkezett, de hatalmas tehetség, ezért a pénzes- az igazgató bejutatta ide. Oliver, az úszómesterek kedvence meg csak azért hívta meg a bulijára, hogy a színpadon lemondja, hogy nyalja az igazgató seggét. Én meg nem bírtam, így felszaladtam hozzá és a szuszt is kivertem belőle. Csodálkozom, hogy nem tudsz róla, egy ideig fent volt facebookon. |
- Biztos érdekesebb a szociális életed, mint az enyém - mosolyodtam el. Jó, mondjuk kié nem? A kockák kivételével nagyjából mindenkinek. Mondjuk, tekintve, hogy ők meg tök jól eldumálnak a sorstársaikkal a játékba beépített levelezőrendszerben arról, hogy hogy lett meg a 200. szint a WoW-ban... nos, még az övéké is jobb az enyémnél. - Nem kell sajnálni, én elvagyok azzal a pár emberrel, akit jobban ismerek - legyintettem. - Sablonszöveg, de... inkább legyen két igaz, mint kétszáz hamis - tettem hozzá. De most tényleg, teljesen értelmetlen egy rakás felszínes haverságot fenntartani, akik csak belerángatnak mindenfčle hülyeségbe attól függetlenül, hogy akarom-e vagy nem.
- Hm. És miféle sztorik szoktak történni ezekben a bulikban? - tettem fel a kčrdést, ha már így errefelé terelődött a téma. Egyszer lettem meghívva valami hŕzibuli-féleségbe, de csak azért, mert az egész focicsapat ott volt. Azt hiszem, nagyjából háromnegyed órát maradhattam ott, aztán pedig eljöttem a francba. Egy rakás "menő" arcot hívtak még meg, én meg egyszerűen nem közéjük való voltam. De az néha érdekelt, hogy másik bulijaiban mik is történtek, csak résztvennem ne kelljen rajtuk, ha óriási a tömeg.
- Ja - bólintottam, és részemről ezzel le is lett zárva ez a téma. Ha jobban kivesézzük, az valami lelkizős dologra hasonlítana, és azt hiszem, azt egyikünk sem igazán akarja. |
Szóval valamiben egyetértünk. Talán hasonlítunk abban is, hogy egyáltalán nem értjük az emberi fajt. Persze vannak olyanok, akikről meg lehet állapítani rögtön, hogy milyen ember. Ami szerintem szomorú és még ezek az emberek tartják magukat nagynak. De ilyen a világ: tele szeméttel és pár kinccsel. Miután elmondtam az elemzésemet, kiderült, hogy szinte tökéletesre sikerült. Magamban megveregettem a vállam, hogy Dorian most ügyes voltál. Többet is megtudtam róla picivel, hiszen ő is kommentálta a monológomat. Valamiben azért nagyon eltérünk. Hm.
- Engem direkt azért hívnak a partikra, hogy legyen sztori - mosolyogtam. - A híres aggresszióm mindig is bajba kevert. Szóval ahány buliba voltam, annyiszor történt valami velem. Persze téged is megértelek és sajnálom, hogy sok ember ilyen türelmetlen veled. Szerintem remek srác vagy, csak nagyon sok türelem kell hozzád. De ez nem jelent feltétlenül rosszat. Általában azok akik a legcsendesebbek, azok a legjobb fejek. Szerintem.
Ennyit már nagyon régóta beszéltem. Na jó, nem annyira, de azért egy másfél éve megvan, hogy ennyit dumáltam valakinek. Talán csak a testvéreimmel és volt párommal szoktam ennyit beszélni. Viszont nem akarom, hogy megint belecsöppenek egy kínos helyzetbe. Vagy azt játsszam, hogy "hogyan derítsük ki, hogy aki tetszik vonzódik a saját neméhez?". Ez talán a legnehezebb dolog, ha az embernek megtetszik valaki. Az exeimről tudtam, hogy volt már viszonyuk férfival, szóval a kellemetlen helyzeteket sikerült gyakran elkerülnöm. Persze velem is megestek, amikor arcra estem, mert a "szívem választotja" száz százalékos hetero. Igazán nem akarom most semmie belecseppeni.
- Néha az embert nem lehet megérteni. |
Úgy tűnt, ebben egyetértünk. Az ember bonyolult teremtmény, lehetetlen pár perc alatt kiismerni. Mondjuk vannak olyanok is, akik egyszerűek, mint egy darab fa... De hülyék nélkül meg unalmas hely lenne a Föld. Ehhez már nem terveztem semmit különösebben hozzáfűzni, úgyhogy csak egyetértően bólintottam egyet.
Ezután kíváncsian hallgattam végig a rólam készült, rögtönzött elemzését. Magamban nem győztem pipálni az eltalált dolgok listáját, ugyanis gyakorlatilag tökéletesre sikerült.
- Ez mind passzolt - mondtam először röviden, aztán hosszabban is lereagáltam a dolgot. - Nem vagyok dicsekedős vagy hencegős típus. Oké, amit elértem, arra büszke vagyok, de amúgy nem kürtölök világgá semmit. Klasszikusan az az ember vagyok, akire ráaggatják a "srác a szomszédból" filmes jelzőt, mivel ha van kivel, és megtaláljuk a közös hangot, akkor eldumálok akármeddig, de önmagamtól nem kezdeményezek és nem vagyok a partik közepe. Sőt, általában meg sem szoktak hívni, vagy épp még a nevemre sem emlékeznek. Nem szeretek nagy tömeget megmozgató eseményekben részt venni, épp ezért kevés barátom is van, de nem is akarok egy rakás felszínes kapcsolatot magam köré vonzani, na meg ugye az emberek tényleg elunnak, ha egy kicsit várni kell arra, hogy szabadabban beszéljek - mondtam. - Úgyhogy... ez konkrétan tökéletes volt - vigyorodtam el.
Hm... Ritka alkalmak egyike volt, mikor ilyen rövid idő alatt ennyit dumáljak egy emberrel. Szerintem most megdöntöttem életem rekordját. Ahhoz képest, hogy korrepetáláshoz küldtek ide minket, abból nem lett semmi sem, viszont kommunikáltunk. Régóta, és értelmesen, pedig úgy nézett ki, semmilyen közös témánk nem lesz.
- Aha, csak nagyrészt tök értelmetlen. Mondjuk én sosem értettem egy-két ember felfogását a világ dolgaival kapcsolatban - mondtam. |
Ahogy mindkettőnk lemondta a kis monológját. Rájöttem, hogy normálisan beszélgetünk.Nem játszottunk kérdezz feleleket, hanem tök jó mondatokat alkottunk. Ki tudta, hogy idáig eljutunk? Szerintem egyikünk se sejtette. Mindkettőnk azt gondolta, hogy egy percen belül véget ér Tévedni emberi dolog, vagyis ezt mondják.Láttam, hogy megvolt elégedve magával, ami szerintem aranyos volt tőle. Én csak mosolyogtam, hogy ja, tényleg jól sikerült neki.
- Hát igen, pár perc ismeretség után nem lehet mindent megállapítani. Vannak akik azt hiszik, de nem olyan gyorsan ismerjük meg az embert - mondtam.
Néha évek alatt nem ismerjük meg a környezetünket. Ami meglepő, de így van. Főleg, ha a személyek nem is beszélgettek. Kyle is elemzést kért.Ettől féltem a legjobban. Mármint talán ő se ért az emberekhez, de nekem halvány lila gőzöm sincs róluk. Nem mondhatom, azt hogy: "Bocs Kyle, egyáltalán nincs érzekem az emberi fajhoz". Elvégre ő is kielemzett engem. Most ugrik a majom a vízbe.
- Uh, Kyle... nekem még nálad is rosszabb az ember elemzésem. Ha valamit elszúrok, nagyon sajnálom, de fingom sincs az emberekről - szögeztem le először. - Akkor lássunk. Nem az az ember vagy, aki rögtön eldícséri a sikereit, inkább osztod meg a veled közel állókkal osztod meg. Mert sportolsz, de nem mondtad el, hogy ezt meg nyerted. Ergo szerény vagy. Az a személy vagy, aki nem szeret túl sokat beszélni, de azért azt a híres nevezetes kínos csöndet is szeretnéd elkerülni. Alapból kedves srác vagy, de gondolom sokan feladták, mert nem volt türelmük, ahhoz, hogy elkezdjél rendesen beszéli ne tő mondatokban. Nekem ez jött le elsőre.
Gyorsan hadartam el, hogy hamar túl legyek az ítéleten. Száz százalék, hogy valamit nagyon elszúrtam. Most már csak vártam.
- Ja szerintem is, de valahogy szeretik ezt csinálni az emberek - szólt hozzá az utolsó kis monológjához. |
Hát én komolyan zseniális vagyok, futott át az agyamon. Azt hittem, hatalmas ökörségeket sikerült benyögnöm, de hát akkor mégse. Mondjuk azt, hogy nem égettem be magam, annyira nem nevezném sikernek, mivel alkalmam sincs beégetni magam. Ha az emberek észrevennének és szimplán nyomi lennék, akit minden pillanatban kiröhögnek, na, akkor lenne siker - semlegesként inkább nevezzük csak félsikernek.
- Akkor ez az "elemzés" egész jól sikerült... - mosolyodtam el. Elég sok dolog alá lett támasztva az általam mondott dolgokból, és még sikerült extra dolgokat is Dorianról. - Hm, biztos. Mindenkinek van egy pár, vagy épp több. De én itt hirtelen nem találtam - mondtam. Lehet, hogy ha ez az ismeretség valamilyen csoda folytán fennmarad, akkor fogok. De ebben a kemény körülbelül húsz percben nem sok mindent lehet a másikről levágni. - Ééés... én is kaphatok egy gyors véleményezést? - vigyorodtam el kíváncsian. Ha már itt tartottunk, érdekelt, hogy ő mit gondol rólam. Kevesen szoktak véleményt nyilvánítani, hála annak, hogy senkivel nem bonyolódtam hatalmas beszélgetésbe, és az össznépi dolgokból is ki szoktam maradni. Na, de most hajrá, hátha kapok valami érdemit.
- Eh. Pedig tök értelmetlen valakit csak úgy elítélni, elég kevés esetben jön be, hogy az illetőről csak rosszat lehessen mondani - vontam meg a vállamat. - Ha meg igen... azzal meg nem lehet mit kezdeni - tettem hozzá. |
Gondolom Kyle kicsit be volt szarva, hogy mit fogokmondani. A sebeim egyértelműen megmutatták, hogy balhés vagyok. Megígértem, hogy nem fogok hevesen reagálni. Egyértelműen nem tett velem semmit, amiért megérdemelné a rossz bánást. Bele is kezdtet. Meglepő módon, hogy azt mondta, hogy nem jó ember ismerő, eltalálta a személyiségem nagyját. Persze amit meg lehetett állapítani tíz perc kérdezz-felelek játszás után. Úgy gondoltam megérdemeli, hogy válaszoljak a kis monológjára, ne fapovával üljek itt.
- Meglepő módon Kyle, leírtad azt, amit általában első bemutatkozásnál szoktam mondani - mosolyogtam. - Tény, hogy balhés vagyok. Az a fajta vagyok, aki nem bírja magában tartani a dühét és ez elég, hogy a mérgem az öklmet irányítsa. Sajnos ezt apámtól örököltem, de tőle eltérően próbálom néha visszafogni magam. Igen, a tetkóim egyfajta lázadás volt a testvéreim ellen. Akkoriban 16 voltam, de valahogy a művész elhitte, hogy felnőtt vagyok. Utána egyfajta gyűjtő lettem és amilyen minta megtetszik, magamra varattatom. Ja, nálam az iskola mindig is értelmetlen volt, alapdolgokat tudom, azt jól van. Persze, szeretek rajzról tanulni, más technikákat, tippieket megtudni, amivel tökéletesíthetem a rajz technikámat. Elvégre szar művészből nem lehet könyv illusztrátor. És, igen én tényleg az vagyok, akit szinte szószerint ki kell nyitni. Semmi gázos? Pedig van néhány defektem.
Remélem nem ijedt meg, hogy tök értelmesen válaszoltam. Szerintem ennyi nem fog megártani egyikünknek se. Kíváncsi lennék, hogyan reagálnák le ezt pár ember, aki első találkozásra ítélt el.
- Ő szintén megmondta, te vagy az a pár emberből, aki nem ítélt el rögtös rögtön - mondtam. - Ennek viszont örülök.
Tettem hozzá az utolsó mondatot, mert lehet, hogy félreérti. Vagy nem. Ki tudja. |
Ajjaj, ettől a kérdéstől féltem... Valahogy az ilyenek sosem szoktak túl jól elsülni. De hát már akkor muszáj válaszolni, nincs mese. Ilyen kevés ismeretség - vagy inkább még ismeretlenség - után rohadtul sok az esélye, hogy félretippelek, meg annak is, hogy hatalmas nagy baromságot mondok.
- Öhm, nem vagyok valami húdenagyonjó emberismerő - vezettem fel a sztorit, hogy ne számítson valami hatalmas elemzésre, és biztosítsam arról, hogy tuti lesznek hibák. Ezután sóhajtottam egyet, és nekikezdtem. - Nos, öö. A friss sebhelyeidből ítélve vagy nagyon balhés egyed vagy, vagy pont nagyon megszívtad, mondjuk nem is zárhatja ki egymást a kettő... Persze, ezelőbbivel nincs bajom, mert nem szokásom ilyen dolgok alapján ítélni. Öö... Tetkókból tippelve, mivel én főleg egy kicsit, vagy épp nagyon szabadabb és szabályokat nagyrészt leszaró emberekkel futottam össze tetkósok közül, ezért merek mondani valami ilyesmit, asszem. Tekintettel arra, hogy kétszer is meghúztak, viszont a beszélgetésünk alatt tök értelmes megnyilvánulásaid vannak, egyértelműen nem tűnsz hülyének, sokkal inkább olyannak, aki nem pont az iskolát helyezi előtérbe, ami nem feltétlenül rossz, meg mittudomén - fejeztem be nagyon intelligensen. - Úgy gondolom, az az ember vagy, akit nagyon meg kell ismerni, hogy teljesen megértsünk. Úgyhogy, hirtelen csak ennyit tudok mondani, de én így hirtelen nem találok semmit, ami gázos lenne.
Oké, ezen is túlvagyunk. Most vagy marhára itt leszek hagyva, vagy ki leszek röhögve. Vagy nem is tudom. Mondjuk őszinte voltam, meg befigyelt az az áldott jó szívem.
- Ja, nem, ez ilyen alapbeállítás nálam - mosolyodtam el. Hm. Mondjuk ezt, azt hiszem, éppen az előbb szegtem meg. |
- És mik azok, amit gondolsz rólam? - kérdeztem.
Mostmár kiváncsi vagyok, mit gondol rólam. Bár kicsit eltér tőlem ez a kérdés. Általában nem szeretem, ha kinézet alapján ítélnek meg. Itt viszont síri csend áll be, ha nem dobáljuk össze-vissza a kérdéseket. Gondolom ezt ő is szeretné elkerülni. Vissza kell fognom majd magam, ha nem akarom szegény fiú torkát átharapni.
- Eh. Pedig azt hittem, hogy miattam vagy ilyen szűkszavú. Mert egyáltalán nincs közös témánk - böktem ki az igazat.
Én teljesen azt hittem, hogy mindenhol "csapatjátékos", ahogy ő fogalmazott. Végülis én is tévedhetek. Közben a könyvtáros igen sokat ránk pillantott. Gondolom érik nála a a kizavarásunk. Mondjuk nem értem, hiszen alig vagyunk itt, nem fogunk senkit zavarni. Meg amúgy is, a legtöbbje nem is olvas. Ahogy rám pillantott, én csak vigyorogtam rá. |
- Ja. De már mindegy.
Végül is megtaláltuk egymást, ráadásul nem is szívtunk vele sokat. De tény, hogy amúgy tök lazán el tudtuk volna kerülni egymást. Csak szerencsénk volt.
- Nem teljesen, de egy-két ilyen alapdolgot meg tudtam volna tippelni, asszem... - mondtam. - De csak úgy nagyjából.
- Attól függ, hogy hol... Sportok közül jó vagyok csapatjátékokban, ez tény. Na de hogy az életben mekkora "csapatjátékos" vagyok - macskakörmöztem egyet a levegőben -, arról azért lehetne beszélni... Nagyon kevés emberrel vagyok igazán jóban. Szóval ja, elvileg engem is fel lehet írni a magányos farkasok listájára.
Hajjaj, de még hogy mennyire fel lehet írni. Na persze nem azért, mert annyira mizantróp lennék, vagy mert én utáltatnám meg magam másokkal. Egyszerűen csak nem vagyok a társaság közepe. |
- Legalább megmondta volna a neved, akkor tudtam volna kérdezősködni. Még a ruhád jellemzése is jobb lett volna, mint megmondani csak a hajad színét.
nem tudom néha, hogy lehetnek a tanárok ilyen agyhalottak. Végülis nem a diákokat kéne insprálniuk? Honnan szerezték egyáltalán ilyenek a dimplomájukat? Fel tud ez engem idegesíteni, mert engem hülyéznek le, amikor néhányük idiótább, mint a tanulók. Egyrészből ezért is utálom az iskolát. Ezekután Kyle leregálta, a kis monológomat. Picit meglepett, mert semmi rosszindulatot nem hallottam a mondatban. Szóval tényleg kedves a csórikám.
- Szóval a homlokomra van írva a személyiségem? - mosolyogtam.
Próbáltam nem bunkóna hallatszani. Igazán nem akartam, pedig néha sikerül tapló állatnak hangzanom. Nem tudom miért. Talán a hangom ilyen bunkós.
- Akkor jó csapat játékos lehetsz - nyögtem ki.
Nekem ez jött le, aztán lehet, hogy tévedtem.
- Én is próbáltam csapatjátékokat, de túlságosan magányos farkas vagyok, ahogy ezt szokták mondani. |
- Szőke? - kérdeztem felvont szemöldökkel - Azigen... Az alapján ám meg lehet találni bárkit bárhol - röhögtem el magam. Komolyan, rajtam kívül mégis hány szőke srác járhatott ide? Csak itt, a könyvtárban körülnézve is látni egy csomót. Vagyis ahhoz képest, ahányan itt vannak... A könyvtár valahogy nem tartozik az emberek kedvenc helyei közé.
Hm. Kívŕncsi vagyok, ezt a beszélgetést meddig fogjuk tudni így fenntartani... Attól félek, nem sokáig.
- Valahogy amúgy ilyesmire tippeltem volna. Mármint, nem rosszból, vagy ilyesmi - tettem hozzá a dologhoz, hogy tisztázzam. Meg azért is, hogy mondjak már valamivel többet is. - Igazából elég sok mindent... De leginkább focizni szeretek, azt csinálom gyerekkorom óta - mosolyodtam el. - Azon kívül néha kosarazom, de a kézilabdára és a floorballra is rá lehet venni... Sportokon kívül meg nem igazán szoktam sok mindent csinálni - vontam vállat. - Néha elmegyek ide-oda, de ennyi, nem vagyok valami nagy partizós típus. |
A srác egyetértett. Vagyis, ha jól értettem. Soha nem tudtam megérteni az embereket.
- Csak annyit, mondtak rólad, hogy szőke vagy. Aztán utamon lettem eresztve. Szerencsére elég jól látható helyre ültél.
Ha elbújt volna, itt köröznék órákat. Amit igazán nem akarnék. Szerintem, ha nem találtam volna, akkor rögtön vissza is fordultam volna. Nem kínlódnak azzal, hogy még teszek egy kört itt. Nem torna órán vagyok. Volt egy olyan érzésem, hogy nemsokára végett ér a beszélgetésünk, már ha ezt annak lehet nevezni. Ha valaki hallgatott minket, az csak azt tudná kivenni, hogy unalomból beszélgetünk és nincs más választásunk. Igazából nagyon érződött rajta, hogy kínos csendet akarjuk elkerülni. Szószátyerként más lenne, minden vacakról beszélnénk. Csak ugye nem vagyunk szófosók. Pedig néha jó lenne. Mikor elnevette magát, kicsit elmosolyodtam.
- Hát rajzoláson kívül, nem csinálok semmit akarva. De általában bent gubbasztok a tévénél vagy éjszaka megyek haverjaimmal. Sok minden szeretek csinálni, szóval a hangulatomtól függ. És te? Amúgy mit sportolsz? - kérdeztem vissza.
Nem voltam olya hülye, hogy elmondjam neki, hogy néha megveretem magam. |
- Aha, nagyon... - bólintottam egyet, ezzel jelezve együttértésemet. Néha tényleg olyanok, mintha egy teljesen különálló faj lennének. - És rólam se mondtak semmit, mi? - irányítottam vissza a kérdést. Mondjuk egy hasonló kaliberű infóval lehetett megdobva ő is, azt hiszem... Mert hát az úgy a jó, nehogy a dolog érdemi legyen.
Ahogy belegondoltam ennek a nagyon király társalgásnak a lehetséges végkimeneteleibe, valahogy nem láttam köztük azt, hogy "öribarik" legyünk. Mondjuk még az is előfordulhat valami csoda folytán, bár csóri srácot elnézve, nemigen tartozhatott azok közé, akivel olyan sok közös témám akadna.
- Hát nagyon nem - nevettem el magam halkan. Bár voltak izmaim, nem is kevés, nem néztem ki baromarc gyúrósállatnak, de nem is az volt a célom. Meg valahogy a legtöbb ilyen csak arra gyúrt, ami kilátszik a BMW-ből... - Hm, és... amúgy szabadidődben mit szeretsz csinálni? Vagyishogy úgy értem, a rajzoláson kívül - tettem fel a kérdést. Nem akartam, hogy beálljon közénk a kínos csend, ugyanis az sose szokott jóra vezetni. |
Szóval igazam volt. Úgy idegesít, hogy állandóan beköpik ezt, de hát nem szólhatok semmit, mert kicsapnak. A bukásom fontosabb, mint az, hogy megmondják a nevem és hogyan nézek ki. Biztosan engem hoznak fel példaként, mikor a tanárok a nem tanulásról beszélnek. Bár szeretnék már elvégezni a sulit és valamilyen munkát találni.
- Kedvesek, a tanárok - nyögtem ki. - Nevem se olyan fontos, mint a szar hibáim.
Sóhajtottam, próbáltam lenyugtatni magam. Kívételesen nem akarom a mellettem ülőt szétverni. Ritka pillanatok ezek.
- Az soha nem baj, másban legalább tehetséges vagy. Szóval te vagy az a kevés közül, aki sportol és nem izomagyú.
Ez után hátrshajtottam a fejem, mert hallottam, hogy jön be valaki. A verőm csaja, szívesen kiosztanám, mert az biztos, hogy ő mondta neki a pletykákat. |
Türelmesen kivártam, amíg a maga módján kényelembe helyezte magát, majd csekkolt valamit a telefonján. Mást úgyse tudtam addig csinálni. Valami pótcselekvés-szerűen karba tettem a kezem.
- De, azt igen - bólintottam. - Azon kívül viszont az égvilágon semmit.
Hát, igen. Éljen a kommunikáció a tanárok részéről. Vagy azt hitte, hogy ismerjük egymást (jó vicc...), vagy azt, hogy látók vagyunk, és azonnal levágjuk, ki és milyen a másik.
- Tekintettel arra, hogy leragadtam a pálcikaembernél, a fánál és a házikónál... nem, egyértelműen nem vagyok az - mosolyodtam el óvatosan. - Végzős vagyok sporttagozaton - mondtam egyszerűen. |
A nemre nem válaszoltam semmit. Nem is tudtam semmit. Inkább kényelmesen elhelyezkedtem. Azt jelentette, hogy felraktam a lábam az asztal. Így is pihentetnem kéne, hiszen vagy száz kilós idióta ült rájuk. A könyvtáros már akart szólni, hogy vegyem le, de én felemeltem a lábam, mutatva, hogy nem sáros. Így nem lesz baja a "drága" bútornak. Gondolom, az öregasszony rájött, hogy nem fogom változtatni a helyzetemen, így leszarta az egészet. Közben a srác mondta, hogy semmit nem mondtak rólam. Gondolom, akkor nagyát nem hallotta, amiket műveltem. Remek. Egy pillnatra elő kellett kaparnom a telefonomat, mert sms-t kaptam. Erica, a nővérem otthon van. Nagyszerű, mivel a házban felejtettem a kulcsom. Megint mászhattam volna be az ablakon.
- Szóval, semmit? Csak annyit, hogy kétszer megbuktam, ugye? - kérdeztem.
Ezt száz százalék, hogy hozzátették. Mert nem létezik, hogy valaki ilyen hülye legyen. Pedig nem vagyok idióta anallfabéta, csak egyszerűen nem érdekelnek a dolgazatok
- Gondolom, nem rajzos vagy, mert akkor látásból ismernélek. Szóval, milyen évfolyamos vagy?
Kyle is olyan bőbeszédű volt, min én. Valahogy meg fent kellet tartani a beszélgetést, ha csak nem akarjuk hallgatni, hogy trüszög a vénszatyor. Ha elmennék, akkor szerintem meg őt basznák le a tanárok, hogy miért nem korrepetált. |
Felvont szemöldökkel bámultam rá. Őszintén, megszoktam már a beszólásokat is, de ez nagyon gáz volt. Így első ránézésre többet vártam volna a gyerektől. Minden esetre kénytelen voltam elmosolyodni a szavai hallatán.
- Nem - tettem hozzá ezután, hogy teljesen biztos lehessen benne. Bár azt hiszem, ezzel nem mentem sokra. Tulajdonképpen szeretek én új embereket megismerni, csak utána úgyse emlékszik rám egy se. Akkor meg mire jó az egész...? Tök feleslegesen eröltetem meg magam.
- Tulajdonképpen semmit se mondtak - mondtam. - Márminthogy szó szerint semmit... - tettem hozzá, hogy nyomatékosítsam a dolgot. - Öhm, örvendek a találkozásnak. A nevem Kyle Steinbeck - ejtettem meg valami bemutatkozás-féleséget én is. |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Nem tudtam eldönteni, hogy most fényezzem magam tovább, vagy mondjak pár durvább esetet. Mert azért valljuk be nem voltam mindig az a páncélos lovag, aki a segítséget nyúltja mindenkinek. Nem mondom, hogy nem volt nyomós okom, de áltaban azok nem voltak önzetlen okok. Minek mondjak még esetet? Az igazat megmondom, de nem hiszem, hogy akar még több verekedős esetet hallani.
- Hm. - Nem tudtam mit fűzhetnék ehhez hozzá. Egészen pontosan azt sem tudtam biztosra, erre mit szokás mondani, úgyhogy inkább jobbnak láttam, ha csendben maradok. Még mindig jobb annál, minthogy teljes értékű hülyét csináljak magamból.