|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.16. 18:03 - |
A cukrászda kívül-belül olyan, akár egy igazi kis mézeskalács-házikó. A sütijeik híresek a városban, rendelésre is készítenek bármit, legyen az egy tálca mézes, vagy egy esküvői torta. Amikor beköszönt a nyár, a fagyi is előkerül a városlakók nagy örömére. Odabent és a kinti teraszon is vannak kirakva kis asztalkák, hogy kényelmesen le lehessen ülni. |
[13-1]
 Miután megbeszéltük véglegesen, hogy összejövnk még néha-néha egy sütizésre, áttértünk egy újabb, kevésbé izgalmas témához, bár ennél jobb kezdés nem is kell szerintem egy kapcsolatban. Mondjuk maga a helyzet nekem kissé furcsa, ugyanis nincs egyetlen egy csaj barátom sem, kivéve ugye Amethyst és a húgomat. De maga Amethys is olyan mintha a kishúgom lenne, ezért sem számolok vele úgy, mint egy barát. Általában ha lányokkal ismerkedtem, azzal volt több is, ami végül azzal be is fejeződött. Talán most is az lenne a legjobb, ha utoljára találkoznék Haydennel, nem, hogy még a végén olyan történik, aminek nem kellene megtörténnie. Erre még jövök azzal, hogy találkozgassunk és együnk meg együtt egy jó kis sütit. Ennél szarabbul már nem is jöhetnék ki. De mindegy is, most nem akarok ezzel foglalkozni, lesz még időm kitalálni a részleteket.
Áttértünk a baletthoz, ami valóban meglepett és úgy tűnik reakcióm pedig a lányt is. Valóban nem éppen erre számítottam, de így jobban belegondolva mégis csak tipikus az a klasszik-cicus. Ami egyben azt is jelenti, hogy az a tipikus jókislány, akinek még lehet barátja sem volt úgy igazán. Vagy akadjunk meg inkább az első csóknál? Tényleg nem kellek én ide, jobb lesz ha elkerülöm a lányt, mielőt beleviszem valami rosszba. Ezt a mai napot még rászentelem, de utána jobb lesz ha elkerüljük egymást. - Akkor biztosan jól is csinálod.. - vontam meg a vállamat mosolyogva. - Mióta balettozol? - tettem fel a kérdést kíváncsian, miközben hátradőltem a széken és onnan figyeltem tovább a lányt. - Értem..szóval amire lehet táncolni.. - ismételtem meg a válaszát, közben akaratom ellenére is elképzeltem, miként lejt nekem egy sexi öltáncot. Mikor viszont feleszméltem, hogy egy kiskorú lányról ábrándozok, képzeletben megráztam a fejem és újra a lányra kezdtem figyelni. - Akkor ez azt jelenti, hogy a rock zene nem a zsánered? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, de végig mosolyogtam.
Valahogy éreztem, hogy ő sem fogja annyiban hagyni ezt az egész tanulmányi részt, bár nem mintha zavart volna kíváncsiskodása. - Valóban.. - bólintottam, majd előre dőltem és könyökömmel az asztalon kezdtem el támaszkodni. - Zenetagozat..- válaszoltam második kérdésére, de mellé még hozzátettem, hogy pontosabban mit is értek ezalatt. - Basszusgitározom.. - árultam el a nagy titkot.
Az ajánlatomat szerencsére elfogadta, aminek örültem, ugyanis nem szeretem ha elutasítanak. Persze ez csak egy ilyen hóbort nálam, vagy valami ilyesmi. - Szuper..akkor ha végeztél indulhatunk is. - mondtam, közben az előtte levő süteményre pillantottam, amiből már nem volt olyan sok. Végül ha elfogysztotta, lassan felálltam, kivéve némi pénzt a zsebemből az asztalra dobtam, és ha Hayden is indulásra kész lassan elindultunk. Hogy hova az még a jövő kérdése, bár nekem teljesen mindegy volt hol is folytatjuk a beszélgetést.
/Hayden és Trevor folytatás: Utcák/ |
 Nem úgy tűnt, mint aki túlságosan is tiltakozott volna azután, hogy beleegyeztem, hogy elkísérjem őt cukrászdába ha arra kerülne sor, hogy felbukkanna itt. Ebből pedig arra következtttem, hogy komolyan gondolta a dolgot, ezzel pedig semmi probléma sincsen, hiszen én is teljesen komolyan gondoltam. Meg aztán különben is. Én bármikor vevő vgyok egy kis sütizésre, még a saját kontómra is. Hiszen ilyen finomságokra mindig van idő...
- Nagyszerű! - csaptam össze a két tenyeremet, mintha ezzel pecsételném meg az egyezséget, ami igazából nem is volt olyan egyezség. Bár szerintem legalább egy szerződést megért volna, mindkettőnk aláírásával, hiszen mégiscsak süteményekről volt szó, és ez esetben nem szabad félvállról venni a dolgokat. Azonban eme benyomásomat már nem közöltem Trevorral. Azzal a tudattal talán még együtt tudok ugyanis élni, hogy ez az egész csak szóban történt meg és nem pedig írásban. Majd elszámolok a lelkiismeretemmel magam. fogadkoztam azonnal, szent meggyőződéssel.
Miután megválaszoltam a tanulmányaimra vonatkozó kérdését, tudomásul vette, hogy igaza volt, mire bólintottam, de közben megfogalmazódott a fejemben a gondolat: Ennyire látszana a külsőmön, hogy táncos vagyok? Akkor meg miért ppiszkál mindig a tanár?! Azonban az az arcán is látszódottés ki is jelentette, hogy a stílus, mint klasszikus balett meglepte. Ezek szerint mégsem látszik annyira. vettem tudomásul a dolgot és ránéztem a süteményre. Volt egy kis lelkiismeretfurdalásom, de szerencsére le tudtam gyűrni és újabb falatot tettem a számba. Ínycsiklandó volt ez is.
- Igen, balett. - biztosítottam róla mosolyogva és ezúttal büszke voltam magamra. Igen, ha a táncról van szó én mindig büszke vagyok magamra. - Imádom. - tettem hozzá lelkendezve, és tekintetem egy rövid időre a távolba révedt.
Azonban tényleg csak egy rövid időre, mert hallván, hogy a zenét szeretem, Trevor azt is megérdeklődte, hogy mégis milyen zenét kedvelek.
- Szinte mindent! Mindent, amire lehet bármilyen táncot is lejteni. - válaszoltam lelkesen, majd ismét ettem egy falatot abból a finomságból, mely előttem hevert.
Közben a sejtésem, miszerint beszélgetőpartnerem má nem diák, szintén beiazolódótt, ámde nagy meglepetésemre kiderült, hogy ő maga is a Hamsteadben tanult. Erre muszáj volt egy fényes mosolyt villantanom.
- Valóban? - kérdeztem vissza. - És melyik tagozatra? - tettem fel neki máris két kérdést és kíváncsian vártam a válaszát. Tényleg érdekelt, hiszen annyi lenyűgöző diák van a sulibn, hátaz milyen nagyszerű lehet, aki el is végezte azht. Kívncsi voltam, hogy sikerült-e esetleg azzal elhelyezkedia, amit tanult. De ezt későbbre hagytam.
Végül pedig kaptam egy újabb felajánlást, vagyis, hogy vele tarthatok esetleg egy sétára. Az ötlet nem volt ellenemre, hiszen csodálatos időnk volt, én pedig imádom a napsütést, meg amúgy is élveztem a társaságot, kár lett volna abbahagyni ezt a beszélgetést túl hamar.
- De! Nagyon szívesen sétálnék egyet. - egyeztem bele szinte rögtön, hasonló lelkesedéssel, mint ahogy eddig is beszéltem. |
Fogalmam sincs miért, de a lány annyira más volt, mint az eddigiek akikkel találkoztam, az okát viszont nem értettem. Bájos de mégis kislányos, talán ez a két jelző illik hozzá a legjobban ami nekem elsőre feltűnt. Valószínű, hogy ebben közrejátszik az is, hogy Hayden kiskorú még. Nem jellemző rám, hogy nálam ennyivel fiatalabakkal kavarjak, bár ezt még nem hívnám annak. Inkább csak ismerkedünk, de lehet jobb lenne egyszerűen csak hagyni a francba, vagy maximum barátok maradni. Ez lenne a helyes, ugyanis a kis szösziben megfogott valami, csak maga azt nem tudtam, hogy mi. Gondolom kissé megleptem maga a reakciómmal, értem ezt arra, hogy elnevettem magam. Természetesen nem őt nevettem ki, csak maga a rajongását a sütemények iránt, ami mellette még aranyos is volt. - Ezt örömmel hallom. Akkor úgy érzem ezt meg is beszéltük. - vontam meg a vállamat vigyorogva. Hogy ez a következő alkalom mikor is lesz még magam sem tudom, de biztos vagyok benne, hogy valamikor össze fog majd jönni. Hayden társasága nagyon is kellemes, élvezem vele a beszélgetést, ami igaz egyenlőre csak a süteményekről és a tanulmányairől szólt, de remélhetőleg lesz még alkalmunk jobban megismerni egymást. Félretéve az első témánkat, kezdtem kicsit jobban elmélyülni az iskola dologba, amit eleinte csak azért vetettem fel, hogy kiderítsem milyen idős is lehet. - Szóval jól tippeltem. - vigyorodtam el újra elégedetten, majd miután hozzátette, hogy klasszikus balett..na az meglepett. Talán ez kissé észrevehető is volt az arcomon, de nem akartam nagyon kimutatni. - Szóval balett..na erre nem számítottam. - vallottam be végül, de jobban így megfigyelve a lányt lehet tényleg ez illik hozzá a legjobban. Én mondjuk hip-hopra gondoltam, ami így átgondolva tényleg hülyeség kissé, ugyanis Hayden túl aranyos ehhez. - Milyen zenéket szeretsz? - kérdeztem kíváncsian, közben meghozták a lány desszerjét is. A kérdésén elmosolyodtam, majd csak megcsóváltam a fejem. - Nem, nem tévedsz..valóban nem vagyok diák. - válaszoltam kérdésére, de hozzá is tettem.. - ..viszont én is oda jártam. - árultam el egy vállrándítással. Egyenlőre azt nem fogom felhozni mit is tanultam, bár nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne kitalálni. - Egyébként..nincs kedved sétálni egyet a süti után? - kérdeztem rá, hátha benne lenne a dologba. Persze erőltetni semmit sem fogok, de nem tagadom örülnék neki, ugyanis szimpatikus a kiscsaj. |
A szituáció egyre furcsábbá vált, amikor a pasas érdekesnek találta azt, ahogy ledöbbentem sütizési szokásainak hiányosságán. Eme véleményének hangot is adva még fel is nevetett, én pedig csak mosolyogtam, hiszen nem tudtam mást tenni. Bár továbbra is tartva magamat az elveimhez, miszerint a cukrászdák látogatása süteményfogyasztás céljából alapvető életfeltétel, nehezen tudtam elképzelni, hogy éppen miért is jött rá a kacagás a beszélgetőpartneremre. De végül csak megvontam a vállam és ráhagytam, ő pedig eközben le is reagálta a szavaimat. Egy egyetértő, nyugtázó búlintással vettem tudomásul, hogy végre igazat adott nekem, későbbi szavaira pedig elmosolyodtam.
- Ha ez kell ahhoz, hogy valakit a "jó útra" tereljek, hát állok elébe. - egyeztem bele vonakodás nélkül abba, hogy bármikor vele tartsak sütizni, és továbbra is sentül hittem a szavaimban. Nem láttam ebben semmi furcsa dolgot. Szimpatikus volt nekem a pasi, el lehetett vele beszélgetni. Ráadásul valakinek tényleg rá kell szoktatnia erre, különben fogalma sem lesz később, hogy mi hiányzik az életéből. Még nem késő! győzködtem magamat és így is éreztem. Még volt menekvés Trevor számára. Hallottam már olyan emberekről, akik egész életük során elhanyagolták a sütemények rendszees és rituális fogyasztást és idősebb korukban a sütemények éjjel-nappal balszerencsét hozó kísértetként jártak utánuk! De ahogy a velem szemben ülő pasit elnéztem addig még volt háta pár éve ezért igenis volt menekvés. Ez pedig elhatározásra késztetett...
Éppen miután ezt tisztáztuk érkezett oda hozzánnk a pincérnő, megtudakolván hogy mit szeretnénk még és én is ekkor tettem fel a kérdést Trevornak, hogy mégis miért csak engem hívott meg, magának miért nem vásárol semmit. Természetesen megválaszolta a kérdésemet, mire rosszallóan csóváltam a fejem. Nem ez a jó hozzáállás. jegyeztem meg magamban. Ezen változtatni kell... A pincérnő természetesen hamar elment, miután felvette a rendelést a pasas pedig ismét hozzám fordult, méghozzá újbb kérdésekkel. Úgy tűnt érdeklik a tanulmányaim. Nem értettem mi bennük az olyan érdekes, de hogyha ez elégíti ki a kíváncsiságát akkor legyen. Nekem aztán nem fáj.
- Tánctagozatra járok. - válaszoltam rögtön csillogó szemekkel. Imádok táncolni. - És klasszikus balettet tanulok. A zenéhez annyira nem értek, de ettől függetlenül azt is nagyon szeretem. - tettem hozzá végül is a zenét is megemlítette kérdésében és így persze volt mit hozzáfűznöm a dologhoz. Ekkor megérkezett a söütemény és megköszöntem, majd muszáj volt azonnal megízlelnem. Le is vágtam belőle egy falatot és bekaptam. Élveztem ahogy az ízek kavalkádja kényezteti az ízlelőbimbóimat, majd miután sikerül lenyelnem ismét magamhoz ragadtam a szót. - De te nem úgy nézel ki, mint aki még diák lenne... - jegyeztem meg kerek perec, majd összehúzam a szemem és úgy méregettem a pasit. - Vagy tévednék? |
Talán mégis csak jól látom a dolgokat, miszerint Hayden kiskorú még, amit szörnyen sajnáltam, viszont az okát pontosan nem is értettem. Hiszen az nagyon kevés oknak, hogy tetszik a kiscsaj, nemde? Mindegy is ezen még ráérek rágódni, most pedig foglalkozzunk a kishölggyel. Feltűnt, hogy mennyire is ledöbbent a kijelentésemtől, értem ezt arra, hogy nem szoktam sütizni, ami egyet jelent azzal is, hogy nem vagyok nagy sütis. Persze szeretem az édességet, de ez nem jelenti még azt, hogy képes vagyok minden nap édességet enni. A szőkeség kijelentésén csak elnevettem magam és bólintottam. - Jó, legyen igazad.. - vágtam rá, majd csak hozzátettem. - Viszont csak azzal a feltétellel leszek a süti függője, ha velem tartasz mindig. - mondtam vigyorogva, közben kérdőn felvontam a szemöldökömet. Kíváncsi voltam mit is reagál erre, bár lehet most fogom elriasztani magamtól. Általában nem vagyok az a nyomulós típus, mondjuk most sem érzem azt, hogy túlzottan felakarnám szedni a lányt. Ha nem jönne össze, keresek újabb kiszemeltet ilyen egyszerű. A sütemény viszont valóban bejött, bár ez még nem elég ahhoz, hogy törzsvendég legyek itt, vagy legalábbis egyedül nem. Ha Hayden velem tartana talán még meggondolnám a dolgot.
Miután meghívtam a lányt egy újabb sütire, ő pedig azt el is fogadta, intettem a pincérnőnek, hogy megrendeljem azt. Nekem mára elég volt a desszertből, így csak Haydennek kértem a sütiből. Kérdésén csak elmosolyodtam, majd csak megvontam a vállamat. - Nekem mára elég volt ez az egy.. Nem vagyok túlságosan édesszájú. De te csak nyugodtan egyél.. - mondtam mosolyogva, miközben egyfolytában a lányt figyeltem. Eközben jutott eszembe hogyan is tudhatnám meg a lány korát, így fel is tettem a kérdésemet. És na bumm. Tényleg iskolás a lány, ráadásul még kiskorú is. Egy alig hallható sóhaj hagyta el a számat, de hogy ne legyek túl feltűnő bővebben rákérdeztem a tanulmányaira, na meg bevallom kicsit érdekelt is. - Na és mit tanulsz? - kérdeztem, végül csak kibővítettem ezt. - ..esetleg zenélsz? Vagy táncolsz? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet, de arcomon végig ott ült a mosoly. Eközben a pincércsaj kihozta Hayden sütijét, amit csak egy mosollyal fogadtam. Felémfordulva kérdezte meg, hogy esetleg kérek e valamit, de csak megcsóváltam a fejem. - Nem továbbra sem, köszi. - erősítettem meg, végül újra a szőkeségre pillantottam. |
A sütemény dicséretére hirtelen feltörő lelkesedésem úgy tűnt nem ijesztette el pasit, ami egy nagyon jó pont volt, vannak olyanok ugyanis akik nehezen tudják tolerálni a viselkedésemet. Számmra ez valamilyen oknál fogva teljesen érthetetlen, szerintem ugyanis teljesen normálisan viselkedek. Nah de visszatérve hapsira, amúgy sem tűnt olyan fickónak, akit viselkedésem borzasztóan zavarna, de azért elkönyveltem magamnak, hogy egyelőre tud tolerálni. Erre muszáj volt elmosolyodnom. A szavai azonban megdöbbentettek. Mi az, hogy valaki nem jár sütizni? Hiszen a sütemény az az emberi élet egyik lételeme! Anélkül lehetetlen élni! vélekedtem magamban és azt hiszem mglepetésem az arcomra is kiíródhatott, az állam legalábbis szó szerint leesett. Valahogy úgy éreztem ezen változtatni kell. Először is becsuktam a számat, másodszor pedig komolyan néztem a velem szemben ülő krapekra. A tőlem telhető legkomolyabban...
- A legjobb. - javítottam ki. - Ha eddig nem sütiztél most majd fogsz. - mondtam neki, mintha meg lenne írva a Sors nagykönyvében, hogyha valaki ebbe az üzletbe belép és megízleli az itteni finomságokat, az rögtön beleszeret a süteményekbe. Mondjuk én ezt mindig is így hittem, legalábbis mióúta felfedeztem ezt a helyet. Ezek után beszélgetőpartnerem azonban körbenézett, és mintha láttam volna az arcán, hogy tetszik neki a cukrászda... legalábbis ezt véltem látni, de belőlem az is kitelik, hogy tévedek.
Csak ezután mutatkoztunk be egymásnak, és miután kiejtette a nevemet, ezzel tudomásul véve azt ismét egy fényes mosolyt villantottam az immáron ismert férfira..
Mivel elfogadtam a meghívást, Trevor azonnal intett egy pincérlánynak, aki hamarosan meg is jelent az asztalnál azt tudakolva, hogy mit szeretnénk. Nekem persze azonnal sikerült meglepődnöm, amikor a társaságomban tartózkodó úriember magának nem rendelt semmit, engem viszont meghívott., sőt rögtön intézte hozzám a kérdést, hogy ugyanazt kérek-e vagy mást. Mivel jelen pillanatban fontosabb kérdés is járt a fejemben, minthogy azon agyaljak, melyik finomságot válasszam (pedig igazán megért volna néhány percnyi gondolkodást...) így csak bólintottam, jelezvén, hogy ugyanazt kérem, majd meg sem várva, hogy a pincérlány távozzon Trevorra néztem.
- Te miért nem eszel semmit? - kédeztem azonnal, számomra kicsit faramuci volt így a helyzet, hogy enge meghívott, de ő nem eszik, főleg, hogy nem is ismerjük egymást.
Miután a felszolgáló távozott, a pasas evett egy újabb falatot a sütijéből (nem, persze, hogy nem kerülte el a figyelmemet), majd nekem szegezett egy kérdést.
- Persze. - válaszoltam azonnal azon a tipikus kislányos hangomon, melyet szintén aranyosnak tartottam magamban. - A Hampsteadbe járok. - tettem hozzá, mert nálam nem létezik olyan, hogy ne fűzzek hozzá valamit. |
Bevallom kissé kezdtem attól tartani, hogy a szőkeség nem fog megszólalni egész végig, sőt ahogyan le sem fogja reagálni az én próbálkozásomat, de kellemeset csalódtam. Úgy tűnik bejött ez a kinyilvánításom a sütemény felé, bár tényleg finom volt. Muszáj volt mosolyognom azon, hogy mennyire lelkes lett a lány, amint felhoztam, hogy ízlik az édesség. - Hát hazudnák ha azt mondanám, hogy egyet értek, ugyanis nem ismerem a többit sem. - vigyorodtam el, közben megvontam a vállamat. - Nem sűrűn járok cukrászdákba sütizni, de be kell ismernem ez a hely tényleg egész jó. - néztem körbe, miközben beszéltem. Még a végén többször is eljövök majd, természetesen nem éppen a sütemény miatt, hanem, mert egész csinos lányok járnak ide. Nem is lehetne most megfelelőbb, hogy felszedjem a kislányt, bár talán jobb lenne ha előtte elárulná a korát. Jártam már meg így, és nem éppen volt kellemes megtudni akkor az egészet, mikor már belekezdtünk a dologba. Így visszaemlékezve újra elszörnyedtem, hiszen majdnem megfektettem egy 17 éves kislányt. Na de felejtsük is el ezt most, nem hiányzik, hogy bele kezdjek itt a fintorgásba. Ezért is hoztam fel a bemutatkozást, nem sokkal később pedig már a lány nevét is megtudtam. Miközben kezetfogtunk, elmosolyodtam. - Úgyszintén, Hayden.. - engedtem el végül a kezét, de nem vettem le róla a szemem. Most ezd olyan érzésem lenni, hogy a kiscsaj nem nagykorú még, amit most nagyon sajnálok is, hiszen nagyon bájos az arca, nem beszélve a szőke fürtjeiről. Sosem voltam az a minta pasi, nem tagadom szeretem a nőket, de annyi azért van benne, hogy a kiskorúakat békén hagyom és nem kezdek ki velük. Azt is meg kellene tudnom, hogy Hayden menyi lehet, persze nem fogok rákérdezni, mert az bunkóság lenne. Viszont, hogy bevágódjak nála, na meg, hogy bunkónak se nézzen, gondoltam meghívom őt még valamire. Örömömre el is fogadta ezt a lány, így mosolyogva intettem a pincér csajszina. Nem tudom itt nekem e kellene a pulthoz mennem kikérni a desszertet, de nem is igazán érdekelt. Meg is jött a leányzó, aki moslyogva kérdezett rá, hogy hozhat e még valamit. - Nekem nem, köszönöm. De a hölgynek egy...ugyanazt, vagy esetleg mást? - kérdeztem, de inkább ez Haydennek szólt. Ha a szőkeség is döntött és válaszolt, újra a pincérnőre pillantottam és bólintottam, hogy azt hozza. Ezután ugrott be, hogy talán ha kicsit kérdezősködöm rá jövök majd arra is, mennyit üthet korban. - Na és tanulsz még? - kérdeztem mosolyogva, miközben levágtam egy darabot a süteményemből, amit később meg is ettem. |
Végignéztem, ahogyan a pasas helyet foglalt velem szemben, majd újabb falatot tettem a számba. Időközben néhány percre beállt az a bizonyos CSEND. Igen, csupa nagy betűvel, hiszen ez az a fajta csend, amit nem lehet megmagyarázni. Amiről, ha beszélünk, akkor talán mindenki tudja hogy miről van szó. Nem az a tipikus kínos csend volt, inkább az a nem ismerjük egymást-fajta. Pontosan ez utóbbi miatt nem zavartattam magam igazán. Ugyan beszédes tíus voltam mindig is, de alvány lila segédfogalmam sem volt arról, hogy mégis mit mondhatnék, vagy hogy egyáltalán mondjak-e valamit. Azonban ez a kérdés hama megoldódott, méghozzá azzal, hogy a velem szemben lévő idegen szólalt meg és a süteményt dícsérte. Ennek hallatán elmosolyodtam és hevesen bólogatni kezdtem.
- Tökéletesen egyetértek. Itt lehet kapni a legeslegjobb süteményt a környéken. Egyyszerűen isteni! - lelkendeztem, hiszen végre udtam miről beszélni, közben egy apróbb falatot lapátoltam a számban, hogy én is élvezhessem az ízek csodálatos harmóniáját. Éppen lenyeltem ami a számban volt, amikor a pasi egyszer csak bemutatkozott. Újból mgjelent a mosolyom és én is a kezemet nyújtottam. - Hayden. - mutakoztam be hasonlóképpen. - Örvendek,Trevor. - dőltöttem a fejemet kislányosan oldalra, afféle megszokásból. Én erről mindig is azt gondoltam, hogy aranyos az aranyos dolgokat pedig nagyon szeretem. Hogy mások mit gondolnak erről? Az már az ő dolguk,, én meg élem a saját életeme.
Újabb falat következett, én pedig lepillantottam a tányéromra. Már alig maradt valami a gyüölcstortámból, ami igazán elkeserített. Elnem tudtam képzelni, hogy mégis hova tűnhetett az a hatalmas szelet, amit vettem, ilyen rövid idő alatt. Éppen ezen törtem a fejem, amikor Trevo ismét megszólalt és sikerült meglepnie a szavaival. Meg akart hívni valamire. Ismét a süteményem maradványaira pillantottam, majd fel a pasasra és boldogan elmosolyodtam.
- Elfogadom a meghívást egy sütire. - válaszoltam neki és el bírtam képzelni, hogy csilloghatott szemem. Botorság nekem ilyet felajánlani.... ahogy elfogadni is... bevillant az agyamba mi lesz, ha a tánctanár megtudja majd. Nah, de az a jövő zenéje. Most sütiidő van! |
Feltűnt, hogy a lány kissé el volt gondolkozva, mielőtt megszólítottam volna. Az ablakon bámult kifelé és még azután sem szólt hozzám azonnal, hogy felém fordult. Egy vigyorral az arcomon tűrtem, hogy végignéz rajtam, nem mondom, hogy bajom lett volna velem, sőt azt gondoltam csak nyugodtan. Ugyanezt én is megtettem már vele, bár így ülve nem sok minden tárulkozott elém, sajnos. Az én arcomon a mosoly végig ott ült, majd miután ezt a lány is viszonozta, ezzel együtt engedélyt is adott, hogy helyet foglaljak. Úgy tűnt, mint ha nem értené miért is pont ide akarok ülni. Igazából ezt meg is értem, hiszen nem is ismerjük egymást, ez az egyik ok, a másik oka pedig, hogy van még üres asztal ahol helyet foglalhattam volna. De engem ez egy cseppet sem érdekel, ugyanis tetszett a lány s meg szeretném jobban ismerni. Végül is csak leültem, letettem magam elé a tányért, majd kezembe véve a desszertes vilát neki is estem az édességnek. Mint már említettem, nem vagyok oda az édességekért, de ez iszonyatosan finom. - Hm..hát ez isteni. Pedig a sütemény nem tartozik a kedvenceim közé.. - szakítottam meg a csendet, ami kezdett eluralkodni rajtunk. Ekkor eszméltem fel, hogy talán illő lenne bemutatkoznom, ha már ide ültem hozzá. - Ja, egyébként Trevor vagyok.. - nyújtotta át a kezem az asztal felett, ha elfogadta kezet fogtunk, ha nem akkor visszahúztam az én térfelemre. Nem tudom mennyi kedve van a lánynak beszélgetni, de én nem az a fajta srác vagyok, aki felad valamit. Ha én eltervezek valamit, azt véghez is viszem, legyen az bármi is. Természetesen erőszakoskodni semmiképp sem fogok, az már nem az én asztalom lenne. Miközben a túrós finomságot eszegettem, feltűnt a lánynak is már fogyóban van a desszertje. - Öhm..esetleg meghívhatlak még valamire? Süti, kávé vagy egyéb kívánság? - kérdeztem mosolyogva, közben egyfolytában őt figyeltem. Mindig is tetszettek a szőke hajú lányok és ez most sem volt másképp. Biztos vagyok benne, hogy fiatalabb nálam, ez látszik is. De nem lehet túl nagy a korkülönbség, vagy tévedek? |
Már ott ültem pár perce az asztalnál, mire sikerült első alkalommal beleszúrnom a villámat abba az ínycsiklandozó gyümölcstorta szeletbe. Ez alkalommal nem azért, mert annyira jól nézett ki, hogy nem volt szívem hozzányúlni és megcsonkítani, holott tény, hogy így volt, hanem annyra elbambultam kifelé az ablakon, hogy egy rövid időre el is felejtkeztem a süteményemről, ami valljuk be botorsg volt részemről. Így hát, amikor bevillant, hogy rám vár egy ilyen finomság már nem tudtam azon gondolkozni, hogy mekkora kárt teszek benne, ha levágok belőle egy falatnyit. De mégis mi is terelte el olyannyira a figyelmem, hogy egy olyan fontos dologról, mint egy szelet torta megfeledkezzek? Nem ms, mint a napfny. A délutáni lemenő nap fénye, mely arany színbe borította az utcát, ahol a cukrászda is volt. FIgyeltem a járókelőket és nem tudtam nem tudomást venni a szép időjárásról. Na igen az időjárás. Ahogy onnan, az üzletből kipillantottam képes lettem volna elhinni, hogy nyár van, viszont tudtam, hogy már nincs. Én magam is már vastagabban öltöztem fel: Egy hosszú fehér leggingset viseltem egy napsárga mackópulcsival, aminek a mellkasára rá volt írva, hogy "WOW Girl!". A lábamat a bokámtól a lábszáram közepéig egy pár szintén sárga lábszárvédő takarta, míg lábfejemet agyonhordott egykor fehér, mostanra némileg beszürkült tornacipő. Már csak valami jó kis sapka hiányzott, de mivel szőke tincseim kesze-kusza kontyba voltak tűzve, ezért ezúttal lemondtam róla. Ahogy kifelé bambutam kicsit soknak találtam magamon a ruházatot és azonnal belegondoltam, mi lett volna ha a nadrághoz inkább egy virágos tunikát kaptam volna fel, de ekkor felrémlett előttem az őszi szél, mely olykor megjelenik és a mai ruházatomon is áfújt már...
Éppen ezen gondolkoztam, amikor egy újabb falatot lapátoltam a számba és meghallottam egy hangot. Egy hangot, ami elég közelről szólt és a szavak alapján nekem. Felpillantottam és egy férfival találtam szemben magam, akinek egyik kezében tányér volt, másikban meg valami csomag jellegűt tartott, talán papírb csomagolt süteményt. Az iránt érdeklődött, hogy ugyan leülhet-e a velem szemben lévő szabad helyre. Ez igencsak meglepett, főleg, hogy még csak nem is ismertem a pasast, így azonnal körbepillantottam, hátha azért akar pont ide ülni, mert ez az egyetlen szabad hely maradt a cukrászda belterében. Ez még csak nem is lett volna meglepő, hiszen, emberek, itt kapható a legfinomabb süti a vilgon! Mindazonáltal nem ez volt a helyzet, hiszen ezúttal nem olt olyan sok vendége a helynek. Így a pasast mértem fel azonnal tetőtől talpig leplezetlenül. Eszembe sem jutott, hogy ezt egyáltalán lepleznem kellene, teljesen természetesen jött. Érdekes kapeknak tűnt, bár továbbra sem tudtam mégis miért pont ide akar leülni. Azonban jelezte, hogy itt óhajtja elfogyasztani a süteményét, mire megvontam a vállam. Engem végül is nem zavar, ha szíve vágya, hogy pont itt egye meg, akkor nem fogok az útjába állni. Viszonoztam a mosolyát, melyet persze a pasas végigpásztázásakor azonnal észrevettem és bólintottam.
- Persze, szabad. - feleltem végül, miután sikerült lenyelnem a férfi érkezésekor számba vett falatot, majd azonnal pótoltam is egy újabbal az egyre fogyatkozó tortaszeletemből. |
A garázsból kilépve - ahol zenélkünk a bandámmal -, hátamon a gitárommal indultam meg hazafelé a legközelebbi úton. Már szörnyen éhes voltam és most jól esett volna egy hideg sör is. Igaz, már nincs annyira jó idő, mint egy héttel ezelőtt volt, de nekem sosem volt túlzottan sok bajom a hideggel. Most is csak egy egyszerű sötét farmer volt rajtam, fekete felsővel, felül pedig egy sötétszürke cipzáros pulcsi. Körülelül húsz percnyire lehettem a lakásomtól, belül pedig reméltem, hogy a húgom gondolt rám és össze dobott valami harapnivalót. Szinte már éreztem a finom sülthús ízét, amire össze is futott a nyál a számban. Éppen ekkor csapta meg az orromat egy kellemes édeskés illat. Valóban nem a sülthúsé volt, de mégis megálltam az üzlet mellett, ami egy cukrászda volt. Bevallom nem igazán volt ismerős a számomra, maximum csak annyira, hogy néha-néha elsétálok mellette. Bent is egyszer lehettem, de gondolom akkor sem egyedül. Viszont most úgy döntöttem nekem meg kell ennem valami finomságot, és ha már itt vagyok viszek valamit Lucynak is. A húgom imádja az édességet, mindig is édesszájú volt, rólam viszont ez nem mondható el. Ez is egy ritka alkalom, hogy megkívántam, de mire feleszméltem volna már bent is voltam az épületben. Jó kis hely lehet, ugyanis elég sokan voltak. Alsó ajkamat harapdálva néztem körbe, kezeim a zsebembe voltak, közben pedig a soromat vártam ki. Nem mondaném, hogy kellemes érzés itt álldogálni, főleg mert egyedül vagyok. Még a végén valami romantikus nyálgépnek gondolnak majd a csajok, bár itt akár könnyű lehet a csajozás is. Gyorsan szemügyre is vettem a kínálatot és most nem a süteményekre értettem. Tekintetem meg is akadt az egyik szőkeségen, aki az ablak melletti asztalnál ülve majszolta az édességét. Talán még sem volt annyira rossz ötlet idejönni. futott át agyamon, de ekkor egy idegen hang ütötte meg a fülem. "Jó napot! Mit adhatok?" kérdezte kedvesen a pult mögött álló srác, mire én csak a süteményeket kezdtem el nézegetni. Lucy mindig is a jó krémes, gyümölcsös süteményekért volt oda, így neki kértem is egy olyanra hasolítót. - Kérnék egyet abból.. - mutattam az erdeigyümölcsös finomságra. - ...és lehet egy olyan is. - böktem egy másik fajtára, bár fogalmam sem volt róla milyen is lehet az. - Ezt a kettőt elvitelre kérném, abból pedig most fogyasztanák.. - mutattam egy túrókrémesre. Miután megkaptam, kifizettem és el is indultam a szőke lány asztala felé. Odaérve megálltam és egy mosollyal az arcomon megszólaltam. - Hello. Szabad ez a hely? - kérdeztem az előtte levő székre bökve, majd csak megemeltem a tányért, amin a süteményem helyezkedett el, hogy lássa itt szeretném megenni. |
Vidáman, szinte ugrándzva lépkedtem az utcán és ahogy elhaladtam volna a cukrászda előtt megtorpantam és felpillantottam az üzletre. Hirtelen átfutott az agyamon a gondolat, hogy a tanév kezdete óta még nem is nagyon jártam itt (na nem mintha úgy eleve oly sok időt töltöttem volna Warlingtonban mióta újból itt vagyok, de na...), holott én is ugyanolyan jól tudom, mint a suli többi diákja, hogy nem sok helyen lehet ilyen jó sütit kapni, mint itt. Azonnal egy mosoly húzódot az arcomra és nem is ellett sok időmbe, mire eldöntöttem, hogy én igen is be fogok menni. Be is nyitottam és az ajtó feletti csengettyű boldog csilingeléssel üdvözölt. Én viszont alig léptem át a küszöbön máris meg kellett, hogy álljak. Csodálatos illatok garmada szállta meg az orromat és nem tudtam betelni velük, azonnal szinte a mennyországban éreztem magamat. Türelmetlenül léptem a pulthoz és az előttem álló néhány ember mögül pipiskedve igyekeztem meglesni a kínálatot. Nem mintha ne fújtam volna kívülről a választék állandóbbik részét, de azért mindig van valami újdonág és az ember sose tudhatja, mivel találja szembe magát legközelebb. A sor viszont valahogy az istenért sem akart haladni, pedig nem voltak sokan. Meg mertem volna rá esküdni, hogy csak és kizárólag azért húzzák így a dolgot, hogy én minél később juthassak el a végéig. Végül valahogy mégis sikerült szembe találnom magam a pultos udvarias mosolyával, én pedig hirtelen azt sem tudtam mlyik finomságot is válasszam. Mind olyan csábítónak hatott.
- Egy... nem inkább egy... vagyis... - kezdtem bele teljes döntésképtelenségemben a választásba és közben hol erre, hol arra a süteményre böktem az ujjammal. - De mégis... vagy nem? Legyen inkább... - folytattam a vonakodást, mire felsóhajtott a pult mögött álló dolgozó én pedig hirtelen felindulásból ráböktem egy szelet ínycsiklandozónak tűnő gyümölcstortára. - Őt szeretném. - jelentettem ki olyan határozottan, mintha egész végig ez lett volna a célom. Az alkalmazott elmosolyodott és egy tányérra helyezte az általam válsztott finomságot, én pedig kifizettem, majd a tánylrral a kezemben fordultam körbe a helyiségben. Szinte azonnal sikerült kiszúrnom a nekem való asztalt. Méghozzá az ablak mellett. Tökéletes volt, úgyhogy azonnal le is csaptam rá. |
A cukrászda kívül-belül olyan, akár egy igazi kis mézeskalács-házikó. A sütijeik híresek a városban, rendelésre is készítenek bármit, legyen az egy tálca mézes, vagy egy esküvői torta. Amikor beköszönt a nyár, a fagyi is előkerül a városlakók nagy örömére. Odabent és a kinti teraszon is vannak kirakva kis asztalkák, hogy kényelmesen le lehessen ülni. |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Miután megbeszéltük véglegesen, hogy összejövnk még néha-néha egy sütizésre, áttértünk egy újabb, kevésbé izgalmas témához, bár ennél jobb kezdés nem is kell szerintem egy kapcsolatban. Mondjuk maga a helyzet nekem kissé furcsa, ugyanis nincs egyetlen egy csaj barátom sem, kivéve ugye Amethyst és a húgomat. De maga Amethys is olyan mintha a kishúgom lenne, ezért sem számolok vele úgy, mint egy barát. Általában ha lányokkal ismerkedtem, azzal volt több is, ami végül azzal be is fejeződött. Talán most is az lenne a legjobb, ha utoljára találkoznék Haydennel, nem, hogy még a végén olyan történik, aminek nem kellene megtörténnie. Erre még jövök azzal, hogy találkozgassunk és együnk meg együtt egy jó kis sütit. Ennél szarabbul már nem is jöhetnék ki. De mindegy is, most nem akarok ezzel foglalkozni, lesz még időm kitalálni a részleteket.
