|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.16. 18:14 - |
A park a város egyik nagy büszkesége, a mindennapok színtere - egyaránt találkozunk itt szaladgáló gyerekekkel, andalgó szerelmespárokkal vagy épp a jó időt kihasználó, beszélgetni vágyó öregekkel. Mindenki megfér itt egymás mellett. Hatalmas füves terület, a fák árnyékában fákat is találunk. A park közepén mesterséges tó van, ahol szökőkút is üzemel. Az egyik sarok játszótérként van kiépítve a kisebbek számára. |
[21-2] [1-1]
Megcsókolt majd kézenfogva továbbinultunk, mint korábban. De nem volt teljeen ugyanolyan, mint korábban. Érezni lehetett kettőnk közti légkörben a különbséget, mindketten sokkal nyugdtabbak és lazábbak voltunk, mint azelőtt. Úgy tűnt korábban mind a ketten túl sokat agyaltunk ezen a "randi" dolgon, holott ez csak annyiban különbözött a többi találkozáunktól, hogy kimondtuk, hogy randi... Na jó, azért nem teljeen, de ha kicsi túlzásokba eünk, akkor ezt lehet mondani.
Szóval mentünk tovább és ugyan egy darabig egyikünk sem szólalt meg, de ezúttal annyira nem volt az a kínos csend mint korábban. Csak fogtuk egymás kezét és lépdeltünk egymást mellett. Mígnem Trevor egyszer csak megszólalt. Közölte, hogy ő inna egy forralt bort és megtudakolta, hogy ugyan én is kérek-e egyet. Filóztam rajta egy pillanatig, végül elmosolyodtam.
- Ühüm. - feleltem. - Miért is ne? - azzal követtem őt a pulthoz, ahol a pasas kikérte a két pohár bort. Én csak ácsorogtam mellette és úgy vártam, közben olykor őt, olykor pedig a továbbra is a kezemben szorongatot rózsát lestem. Végül megkaptuk a kért italokat és Trevor fizetett, majd tovább indultunk, lassan sétálva egymás mellett. Ezúttal már végképp nem volt szabad kezem.
Ez alkalommal azonban nem is volt idő arra, hogy a "csend" kibontakozzon, mert Trevor nem sokkal később ismét megszólított. Én csak rápillantottam, kíváncsian arra, hogy mit szeretne mondani, de ő csak bámult maga elé. Ez aztán még kíváncsibbá tett. Aztán végül belevágott a mondandójába és rám is pillantott. Én pedig csak hallgattam és próbáltam elrejteni a meglepettségemet. Erre aztán végképp nem számítottam. Félre értés ne essék, kellemes meglepetés volt ez, de tényleg nem számítottam rá. Miután befejezte a mondanivalóját, rajtam volt a or, hogy reagáljak is rá, hamár mindaddig egy szót sem szóltam. A legnehezebb azonban az volt, hogy még magam sem tudtam mit válazoljak. Természetesen simán igent mondtam volna.... elsőe. De aztán kételyek zápora lepte el a szívemet. Hiszen anyu és Jacob még mit sem tudtak Trevorról, szóval fogalmam sem volt, hogy mit szólnának ahhoz, hogyha Karácsony másnapjára már vissza is akarnék jönni, úgy hogy eleve két nappal Karácsony előtt megyek haza. A másik pedig... Trevor szülei. Fogalmam sem volt mit szólnának hozzám, így ez is megijesztett. Azonban válszolnom kellett, mert Trvor várta a válaszomat, szóval lényeg a lényeg, elmosolyodtam.
- Igen, valóban hazautazok Karácsonyra. - bólintottam és továbbra is járt az agyam. - Anya mindig ezt az időszakot szereti a legjobban, mert akkor a bátyám és én is hosszabb időre otthon vagyunk, szóval nem hagynám ki. - mosolyodtam el halványan, majd ránéztem Trevorra és szélesedett a mosolyom. - De szívesen tölteném veled Karácsony másnapját... persze.. ha nem zavar, hogy az egész napra bizosan nem tudok itt lenni. New Yorkban lakunk és biztos nem tudok kora reggelre visszaérni. - vált zavarttá a mosolyom és közben felnéztem a pasasra, akivel együtt vagyok. Fogalmam sem volt mit fognak szólni otthon, ha irtelen bejelentem, hogy korábban tervezek visszajönni. Anya kicsit biztos le fog lombozódni, Jacob meg tuti jönni fog a gyanakvásával, de már eldöntöttem és elfogadtam a meghívást. Egyszer úgy is tudniuk kell majd Trevorról, mégha nem is biztos hogy tetszeni fog nekik... |
Tényleg azt akartam, hogy minden olyan legyen mint régen. Hogy olyanok legyünk, mint mielőtt összejöttnk volna. Most minek ez a zavartság, ez a szótlanság? Az rendben van, hogy ez az első randink, hiszen eddig csak simán találkoztunk. Most viszont úgy vagyunk együtt, hogy ő a barátnőm én pedig a barátja. Semmi sem változott csak ez az egy dolog, ami igazából nagy dolog..még sem akarok belőle ekkora felhajtást csinálni. Így miután közöltem vele, hogy maradjunk olyanok, mint régen..úgy tűnik ő is megértette mit is akarok ezzel mondani. Örömmel vette tudomásul beleegyezését, majd csak a csókunk után újra elindultunk kézenfogva. - Szerintem..én iszok egy forralt bort.. - döntöttem el és ezt ki is jelentettem. - Te is kérsz? - kérdeztem egy mosollyal az arcomon. Persze közben azért megindultunk a bódé felé, ahol a forró italokat árulták.
Amint odaértünk kértem magamnak egyet, közben félszemmel Hyadenre pillantottam, amolyan na kérsz te is? pillantással. Ha bólintott, kértem neki is, majd vártuk, hogy megkapjuk őket. Közben a karácsonyon gondolkoztam. Azon, hogy idén anyámék jönnek, viszont én szívesebben lennék Haydennel. Miután megkaptuk a két pohár forraltbort - persze csak ha Hayden is kért -, kifizettem és újra elindultunk.
- Hayden.. - kezdtem bele, de közben magam elé bámultam. - Tudom, hogy a Karácsonyt a családoddal akarod tölteni..és meg is értem.. - pillantottam rá mosolyogva. - Hozzánk is jönnek anyámék.. - forgattam meg szemeimet, de aztán csak újra elmosolyodtam. Persze nem bánom, hogy jönnek..örülök nekik, bár félek apám megint jön majd azzal, hogy végre kereshetnék valami normális és értelmes állást. Állandóan ezzel zaklat és komolyan mondom, ha ezt fogja csinálni..ott hagyom őket a faszba. Na de kissé elkalandozva, próbáltam visszatérni a jelenbe. - Viszont..mi lenne..ha másnap..eljönnél hozzánk és együtt töltenénk a napot. A mi Karácsonyunk..együtt. Beszélnénk Lucyval..elmondanánk neki, hogy együtt vagyunk.. - mondtam mosolyogva majd csak megálltam és kezemet az arcára tettem. - Na..mit mondasz? - kérdeztem kíváncsian, és csak remélni tudtam, hogy benne lesz és eljön. |
Ugyan tökéletesen tisztában voltam bele, hogy nem bántásból vagy gúnyolódásból mondta azt amit mondott, de azért nem hagyhattam ki az alkalmat. Muszáj volt megjátszanom a sértődöttet, már csak a szórakozás kedvéért is. Természetesen nem vett komolyan, pedig megnéztem volna. Csak elmosolyodott és egy őjabb puszival ajándékozott meg, miközben biztosított arról, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy kiskorú vagyok. Ez némiképp meg is nyugtatott, mert bár tényleg nincs sok hátra (relative) addig, hogy nagykorú legyek, voltak kétségeim aziránt, hogy mit is gondol minderről. Ugyan pontosan nem tudom a korát, de biztosan több év korkülönbség van köztünk. Biztos nem az volt világéletében a vágya, hogy egy hozzám hasonló kislánnyal legyen együtt. Mivel tele voltam ilyen kétségekkel, így megnyugtatólag hatottak rám a szavai és az én arcomra is mosoly húzódott.
A buli említésére elneette magát, nekem meg dagadt a mellem a büszkeségtől. Megfogtam. Ő pedig elfogadta a vereségét ezúttal, habár megpróbálta menteni a menthetőt.
- Persze, mert egy buliban mindent szabad. - nevettem fel, kezdett tényleg oldódni a hangulat, aminek örültem. Egyikünk sem volt olyan feszült, mint a legelején. Korántsem. Ekkor rádöbbentem, hogy igazából attól, hogy kimondtuk, hogymit érzünk egymás iránt nem változtunk meg. Akkor meg miért paráztam attól, hogy mi fog történni. Elmosolyodtam, örültem annak, hogy inderre rájöttem és hogy sikerült elszabadulnom. Következő szavaira csak bólintottam mire ő felém fordult és komolyan utasított arra hogy tényleg tegyek úgy.
- Igen is, apuci! - mosolyodtam el és oldalra döntöttem a fejemet, közben pedig elgondolkoztam azon, hogy milyen régen is mondtam ehhez hasonlót. Már megvan 10 éve... Azonban tovább gondolkozni nem tudtam, mert Trevor a homlokomnak érintette az övét és folytatta a szövegelést. Én pedig csak figyeltem és végig a szemébe néztem. - Ne mondj ilyet, mert a végén még megteszem. - viccelődtem, amikor a lecseszést meg a pofonvágást említette, de aztán nem tudtam mit tenni, sikerült elpirulnom. Hiszen újból kimondta, hogy belém szeretett. Ezt furcsa volt tőle hallaom, hiszen számomra még mindig hihetetlen volt ez az egész. - De mi ugyanazok vagyunk... - mondtam halkan az utolsó szavaira való válaszként és elmosolyodtam. Ő pedig hosszan megcsókolt, amitől ismételten sikerült majdhogynem elolvadnom. Foglalmam sem volt hogyan lehetnek ilyen hatással rám a csókjai, de mindegyik oly bódító volt, mely azt az érzetet keltette bennem, mintha valami másik világban lennék.
A csókunk után ismét megfogta a kezemet és elindultunk. De ajkaim még mindig égtek az ajkai érintésétől, én pedig csak mosolyogtam. |
Igazából rájöttem, hogy teljesen felesleges ez a szótlanság, ahogyan az is, hogy ennyire zavartan viselkedünk a másikkal. Jó persze annyira más ez a helyzet, de Hayden ugyanaz a személy maradt, aki eddig volt. Akibe beleszerettem. Miért mutassam magam másnak, ha nem lettem más? Szóval erre gondolva próbáltam összeszedni magam, és a régi Trevort mutatni. Mármint nem a bunkó, hanem a vicces és jófej Trevort. Amint megérkeztünk a bódékhoz, kicsit próbáltam oldani a feszültséget az újabb hülyéskedésemmel, amit ha komoly hangnemben mondtam volna, lehet még meg is sértődött volna Hayden. De szerencsére nem tette, jó persze ő is hülyéskedve bevágta a durcit, de tudtam jól, hogy nem gondolja komolyan. Ezen csak elmosolyodtam és nyomtam egy újabb puszit a fejére. - Dehogy zavar.. - válaszoltam végül, miközben mosolyogva rápillantottam. Bár igen, nem tagadom..az elején nagyon is zavart. De mára már elmúlt ez a kis félelmem, és csak arra tudok gondolni, hogy oda vagyok ezért a csajért.
- Jó, igen.. - nevettem el magam.. - De az teljesen más helyzet volt..ott buliztunk.. - vontam meg a vállamat, továbbra is vigyorogva. Persze tudom, akkor sem kellett volna kiskorúakat alkohollal kínálnom, de végülis nem lett belőle baj. Leszámítva azt, hogy Hayden kissé berúgott, de nem volt nagyobb gond. Meg engem amúgy sem zavart, nem nézek miatta más szemmel Haydenre, így nincs miért ezen rágódni. Végül csak bólintott kérésemre, amin újabb mosoly jelent meg arcomon. - Helyes..de tessék szólni. Nem, hogy nekem zavarban leszel.. - néztem rá mosolyogva, majd csak elvigyorodtam. - Rendben? Amit csak szeretnél..szólj.. - álltam meg és húztam közelebb magamhoz a lányt, majd csak homlokomat az ő homlokának döntöttem. - Azt akarom..hogy minden olyan legyen, mint régen.. Úgy értem nyugodtan csessz le ha valami nem tetszik.. Sőt még pofon is vághatsz hozzá.. - nevettem fel. - Szóval..maradj az a Hayden, akibe beleszerettem.. - simítottam meg arcát mosolyogva. - Tudom, hogy teljesen más ez az egész.. Hiszen együtt vagyunk..nem csak egyszerű barátok vagyunk már.. De tessék feloldódni..oké? - kértem mosolyogva, majd csak ajkaihoz hajolva hosszan megcsókoltam őt.
- Na gyere.. - fogtam meg újra a kezét és indultunk el, miközben a bódék tartalmával szemeztem. Vajon mit kellene neki vennem? Mert illő lenne, nem? Hiszen a barátnőm..és Karácsony közeleg.. |
Miután elindultunk a vásárba nem igazán szóltunk egymáshoz, fogalmam sem volt mit mondhatnék neki és ő sem szólt semmit. Ez námileg kínossá tette a köztünk lévő csendet, de azért annyia nem volt az a túlzottan kellemetlen kínos csend... Már ha értitek mire gondolok Nem? Nem baj... ez... a.. aaa.... ilyen Haydenes logika, kb senki sem érti, már hozzászoktam. Szóval csak sétáltunk csendben és néztem körbe-körbe, de igazából leginkább arra figyeltem, hogy milyn közel vagyunk most egymáshoz. Jól esett és melegséggel töltött el Trevor közelsége, az hogy az ujjaim között érezhettem az ujjait. Igazából nem tudtam megmagyarázni, hogy korábban miért nem tudtam észrevenni azt, hogy milyen jó is vele lenni. Most azonban ezrével törtek rám a kellemesebbnél kellemesebb érzések és nem tudtam gátat szabni az örömömnek. De valamennyire továbbra is féltem ezektől az érzésektől. Továbbra is össze voltam zavarodva egy kicsit, hiszen olyan hirtelen történt mindez. De ez alkalommal úgy döntöttem, hogy ki akarom élvezni ezt a délutánt és háttébe akartam szorítani ezeket a kétségeimet.
A csendet azonban sehogyan sem sikerült megtörnöm, így Trevorra hárult ez a feladat, de ez már azután volt, hogy elértük a karácsonyi vásárt és épp azelőtt, hogy elindultunk volna jobban körülnézni. Kérdésére csak megcsóváltam a fejmet. Ahhoz hogy egyek vagy igyak kell valamelyik kezem. Az egyik kezemmel Trevorét fogtam, míg a másik kezemben ott volt a rózsa és nekem jelenleg ez az állapot tökéletesen megfelelt. Habár ezen a gondolatmenetetn muszáj volt elmosolyodnom. Azonban a pasas következő szavain muszáj volt egy kicsit "megsértődnöm" vagy legalábbis eljátszanom a sértődöttet.
- Ahham... szóval zavar, hogy hivatalosan még kiskorú vagyok. - néztem rá és jót játszottam a hangsúlyommal. - Csak, hogy tudd, jövőre nagykorú leszek - azt persze nem említettem meg, hogy tényleg alig kevsebb mint egy év múlva leszek 18, de amiről nem tud az nem fáj neki. - és amúgy is a halloween-i partin sem zavart. - öltöttem ki rá a nyelvem. Igazából egyáltalán nem zavart a megjegyzése, sőt sikerült kicsit oldania a hangulaton, szóval még örültem is neki, Persze késbb közölte, hogy csak viccelt, sőt még egy puszival is megjándékozott én pedig csak bólintottam a szavaira. |
Több alkalommal is sikerült tekintetemet Haydenen felejteni, amit csak remélni tudok, hogy nem zavarja. Tényleg gyönyörű volt, és alig hiszem el, hogy az én barátnőm. Kissé ijesztő ez a jelző, de így van. Az enyém, csakis az enyém. Tudni illik rólam, hogy eléggé birtokló típus vagyok, így nem fogom jó szemmel nézni, hogy ha más pasi is a barátnőmön legelteti a szemét. Abban biztos lehet majd az illető, hogy kicsinálom. Az is feltűnt többször is, hogy Hayden kissé elkalandozik. Vajon min agyalhat ennyire? Kérdezzek rá? Á nem fogok..lehet még a végén zavarba hoznám vagy kissé kellemetlenül érezné magát. Meg amúgy is..biztosan elmondja majd ha szeretné.
Miután rábólintott arra, hogy sétáljunk, megfogtuk egymás kezét és lassan el is indultunk. Még sosem fogtam így Hayden kezét. Annyira törékeny..még közelebb akarom érezni magamhoz. Iszonyatosan furcsa ez az érzés, de persze nem rossz. Sétálás közben elég sokszor pillantottam a lányra, nekem pedig muszáj volt mosolyognom. Nagyon bájos arca van..eddig fel sem tűnt, hogy ennyire. Teljesen más szemmel nézek rá..és ez annyira más..annyira furcsa. Egy kis ideig csak némán sétáltunk egymás mellett, majd jött az ötlet, hogy menjünk el kicsit körbenézni a vásárba. Persze nem fogok semmit sem erőltetni, akkor megyünk ha Hayden is szeretne.
- Akkor menjünk.. - mondtam mosolyogva, és utunkat egyenesen abba az irányba vettük. Útközben nem sok mindent szóltunk, sőt csak némán ballagtunk egymás mellett, ami kissé kínos volt, de nem tudtam mit is mondhatnék. Volt, hogy többször megsimítottam ujjammal a lány kézfejét vagy félszemmel rápillantottam. Amint megérkeztünk a kis bódékhoz, Haydenre pillantottam aki mosolyogva nézett körbe. Láttam rajta, hogy tetszik neki..ennek pedig örültem. - Szeretnél valamit inni, enni? - kérdeztem, miközben neki is indultunk, hogy körbenézzünk jobban. - Báár..alkoholt még nem nagyon akarok neked venni. - vigyorodtam el, majd csak nyomtam egy puszit a fejére. - Vicceltem..ha szeretnél valamit, csak szólj..rendben? - kértem, majd neki kezdtem a nézelődésnek én is. Közben azon gondolkoztam, hogy meg e kóstoljam a forralt bort. Mivel hideg van, biztosan jól esne.. |
Miután jobban szemügyrevettem, láam, hogy azért Trevor sem épp a legnyugodtabb, leglábbis láttam már nyugodtabbnak is, mióta ismerem. Ez valamilyen szinten lazítóan hatott rám, akkor nem csak én voltam beparázva. Az is nyugtató hatással volt, hogy sikerült rávennem magamat arra az aprócska puszira, amivel végül megköszöntem a virágot, amit az újdonsült barátomtól kaptam... Ezen ismét elméláztam egy kicsit. Még mindig nem hittem el, hogy együtt vagyunk vagy mi a szösz, pedig minden jel arra mutatott. Továbbra is ott volt bennem akétség tövise, mely folyamatosan azt sugallta, hogy csak valamiféle fura álomvilágban rekedtem. Lehet, hogy a valóságban elcsapott egy autó, aztán most kómában fekszem és.... és pont arról álmodok, hogy Trevorral vagyok. Lehet, hogy az az énem korábban beismerte magának az érzéseit... Nem! Ez teljesen abszurd! Ha már arról beszélünk, hogy melyik variációra van a több esély, akkor az ezer százalék, hogy nem az utóbbi! Ne legyél hülye, Hayden, és higgy annak, ami előtted van! győzködtem magam és megpróbáltam kiverni a fejemből a hülye képzeteket.
És ahogy magamnak mondtam arra néztem, ami előtem van és előttem pedig Trevor állt, méghozzá széles mosollyal. Egy sétára invitált meg, ami örömmel fogadtam el. Beleszagoltam a rózsába, majd hagytam, hogy a ujjat összekulcsolja az enyémekkel és elindultunk. Kellemesen meleg volt a keze, melegebb, mint az enyém. (bár az enyém sem volt túl hideg, hiszen mindaddig a zsebemben óvtam azt a hidegtől). Olykor oldalra-oldalra sandítottam, miközbn egyre beljebb haladtunk a parkban. Amikor pedig épp nem rnéztem, akkor gyakran a másik kezemben lévő viágra pillantottam és látványa minden alkalommal melegséggel töltött el. Nem arról van szó, hogy máskor nem kaptam virágot senkitől, vagy hasonló... de mégis ez Tőle volt és ez varázslatos erővel uházta fel.
- Én benne vagyok. - lelkesedtem, rámosolyogv a pasasra. - Úgysem jártam még ott, pedig mindjárt itt a karácsony. - fogadtam el az ajánlatát és tovább lépdeltem mellette.
Nem kellett sokáig mennünk, amíg észrevettük az egymás mellett és egymással szemben felsorakoztatott fabódékat, melyek meleg fényű égőkkel voltak kivilágítva. A bódékkal körülvett terület közepén pedig egy szépen feldíszített fenyőfa, melyről hatalmas mű szaloncukrók meg egyebek lógtak le. Ahogy egyre közelebb lépkedtünk már azt is láttuk, hogy a bódékban mit árulnak. Az egyik mindenféle forró italt kínált: forralt bort, puncsot, forró csokit, forró teát és hasonlókat. A kövekezőnek a pultján különféle mézeskalácsok, puszedlik és egyéb nyalánkságok srakoztak. De mindezeken kívül volt ott árus, amelyik fából faragott használati tárgyakkal kereskedett, vagy éppen kerámia edényeket adott el. De találkoztunk olyanokkal is, akik ruhaneműket árultak vagy épp karácsonyi gyetyákat, füstölőket és szappanokat. MInden volt ott, ami szem-szájnak ingere és természetesen az egész tér tele volt emberekkel. Az egésznek nagyon kellemes hangulata volt. |
Sosem gondoltam volna, hogy majd ez fog velem történni. Hogy majd azon fogok egész nap izgulni, hogy mi lesz a randin, ami egy valódi randi, nem pedig egy egyszerű találkozás. Hiszen benőtt végre a fejem lágya, megmaradtam egyetlen egy lány mellett. Együtt vagyok egy lánnyal, egy csodálatos lánnyal. Valószínű, hogy ezt anyámék sem fogják elhinni majd, ugyanis nekem is nehezemre esik. De nem rossz érzés, főleg nem az a része..hogy csakis rá tudok gondolni, és a tudat, hogy annyiszor vele lehetek amennyiszer akarok..vagy bérmikor megcsókolhatom..és csakis én tehetem meg. Hát hihetetlen..de iszonyatosan jó érzés. Nem gondoltam volna, hogy majd így fogok érezni, de megtörtént.
Miután megbeszéltük a randit, neki is kezdtem a készülődésnek, útközben vettem egy szál rózsát, majd a parkhoz érve meg is pillantottam a lányt. Idegesnek tűnt, de ezt megértem, hiszen mégis csak az első találkozásunk a vallomásunk óta. Én is ideges vagyok, de ez amolyan izgulós idegesség. Lassan odasétáltam hozzá, majd mint szokás szerint most is sikerült kissé megijesztenem. Ezen akaratom ellenére is elmosolyodtam. A csók után Hayden arcán is megjelent az a bizonyos mosoly, így végre kezdtem megnyugodni. - Szívesen.. - válaszoltam a köszönetére, viszont a kis puszija meglepett, de jól esett. A mosolyom mégnagyobb lett, de nem mondtam rá semmit. Végre kezd ő is feloldódni, vagy legalábbis én ebből azt vettem le. Persze nem mondom, hogy azonnal megnyugodott, mert én sem vagyok nyugodt..de szerintem nem lesz gond. Hiszen együtt vagyunk, nemde?
Na de ezek után mégis mihez kezdjek? Átadtam neki a virágot, pipa.. Talán először is le kellene nyugodnom.. - Öhm..sétálunk? - kérdeztem rá végül, és ha Hayden rábólintott lassan átkulcsoltam ujjaimat az övével és elindultunk. Úgy tudom most van a karácsonyi vásár is, így akár elmehetünk oda is. - Akár..elmehetnénk a vássára is..ha szeretnél.. - ajánlottam fel. Biztos vagyok benne, hogy látja rajtam zavaromat, és hogy azt sem tudom mitévő legyek. De remélhetőleg meg is érti a helyzetemet, hiszen még nem randiztam soha sem..Így nem.. |
Nem álldogáltam sok ideje ott, épp csak annyi ideig, hogy sikerült rendezni a légzésemet és minimálisan összeszednem magam. Na jó ez utóbbi tartalmazott néi túlzást. Zsebre tett kézzel ácsorogtam, természetesen a kesztyűmről megint elfeledkeztem a nagy sietségben, az idő meg hűvös volt. Lehajtott fejjel álldogáltam és bámultam magam elé, olyan lehettem mint valami bamba idióta, de az agyam természetesen egy pillanatra sem állt le. Fogalmam sem volt mit várjak, sőt még arról sem hogy egyáltalán telik az idő, vagy hogy mennyi ideje voltam ott. Hálás voltam a sorsnak, amiért Trevor nem ért még oda, de amint erre gondoltam megbizonyosodtam arról, hogy a lekopogés haszos dolog, én pedig nem kopogtam le. A pasas ugyanis éppen abban a pillanatban jelent meg.
Ugyan erről egy pillanattal később értesültem. Sikerült meglepnie és majd kiugrasztania a szívemet a hejéről. Egyszer csak megszólalt mögöttem, persze a hangját ezúttal ezer közül is felismertem (nem úgy, mint például a halloween-i bulin, ahol szintén a lelket is kiijesztette belőlem). Összerándultam a hirtelen nekem szóló szavak hallatán és megfordultam. Természetesen azzal találtam szemben magam, akire számítottam és halványan elmosolyodtam. Már épp meg akartam neki mondani a véleményemet erről az ijesztgetősdiről, de ő betapasztotta a számat egy üdvözlő csókkal, amit egyáltalán nem bántam. Meg kell hagyni ugyan, hogy még hozzá kell szoknom az efféle üdvözléshez, de tetszett. El is mosolyodtam, amint elhúzódott tőlem és mosolyom csak fényesedett, amikor megdícsérte a külsőmet. Ráadásul, szerintem még elpirulnom is sikerült. Ezek szerint végül sikerült jól döntenem. A következő pillanatban pedig már egy rózsát nyújtott át nekem, mire ha lehetmég jobban elvörösödtem.
- Nagyon szép... - mondtam halkan a virágra pillantva, majd felnéztem rá és tovább mosolyogtam. - Köszönöm. - mondtam, majd minden bátorságomat összeszedve kicsit pipiskedtem és egy apró puszit nyomtam az ajkaira.... ez volt az első alkalom, amikor én kezdeményeztem és nem ő. TÉnyleg össze kellett szednem hozzá a bátorságomat.. |
Egyszerűen fel sem fogom még, hogy ez történt köztünk. Természetesen félreértés ne essék, nem bánok semmit sem. Sőt, örülök, hogy végre utat adtunk mind a ketten érzéseinknek. Két nap telt el azóta, hogy nála voltam. Egy szombati nap volt. Mosolyogva gondolok vissza rá, ami igazából nem vall rám. Végül eljött a hétfő, ma viszont semmi dolgom sincs. Próbálni se próbálunk, na meg dolgoznom sem kell. Természetesen nem is volt kérdés, hogy mit is szeretnék csinálni. Már vettem is elő a telefonomat és tárcsáztam Hayden számát. Vele szerettem volna tölteni a napot, és csak remélni tudtam, hogy ő is ráér. Miután felvette a telefont és elárultam neki a mai terveimet, úgy tűnt meglepte a dolog, de örömmel mondott igent. Ez pedig engem is örömmel töltött el.
Miután letettem a telefont úgy éreztem nem tudo mit csináljak. Persze vártam már a találkozást, de egyáltalán milyen egy randi? Mit kell csinálni, vagy hova kell menni? Úgy érzem magam mint egy tini, aki az első randijára készül. Najó, valóban az első randimra készülök, de messze vagyok én már a tiniségtől. Legszívesebben tanácsot kérnék Lucytól, de egyenlőre nem akartam neki rólunk beszélni. Korainak tartottam, nem beszélve arról, hogy tuti kiakadna. Na meg előtte szeretném megbeszélni Haydennel is a dolgokat, értem ezt arra, hogy szeretné e titkolni egy kis ideig vagy sem.
Délután két órára beszéltük meg a park bejáratánál. Most van fél egy, így nincs már olyan sok időm. Mondjuk nem mintha annyit akarnák tökölni a tükör előtt, mert nem érdekel túlzottan hogyan is nézek ki. Szerintem nekem minden jól áll, na meg biztosan Haydennek is tetszeni fogok, akármit is vegyek fel. Oké, ez most kissé nagyképű volt, de istenem..tisztában vagyok adottságaimmal. A szekrényhez lépve kivettem egy egyszerű sötét farmert, hozzá pedig egy fekete pulcsit. Természetesen a hajammal kicsit elbabrátam, szeretem és fontos, hogy jól álljon. Ezt követte persze a parfüm. Azt használtam, mint mindig..ugyanis Hayden ezt szokhatta meg. Fújtam magamra egy keveset, és már tettem is volna vissza a helyére, mikor gondoltam egyet és még két litert magamra fújtam. Ha Lucy megérzi, nem fogom tudni lekoptatni a kérdések halmaza miatt.
Miután elkészültem egyenesen leszáguldottam a lépcsőn, remélve, hogy Lucy a szobájában van, és nem kell magyarázkodnom hova is megyek ennyire kicsípve magam, na meg ugye a parfüm. Szerintem messzire bűzlök tőle. A bejárati ajtó előtt megállva felkaptam a bakancsomat, a kabátot és egy utolsó pillantást véve a tükörben már indulni is készültem, de ekkor húgom hangjára figyeltem fel. Na pasztmeg.. gondoltam, de kénytelen voltam visszanézni rá. Afelől érdeklődött, hova is megyek ennyire kicsípve. Én erre csak megforgattam a szemeimet, de persze nem fogom elmondani az igazat. - Próbára..nem értem mi ezzel a baj. - vontam meg a vállamat, mire Lucy csak szintén megvonta a vállát, de nem kérdezősködött tovább. Hátat fordítva nekem elvonult a konyhába. Meglepett, hogy ennyiben hagyta, de örültem neki. Bevágva egy grimaszt hagytam el végül a házat.
Az órámra pillantva láttam, hogy van még egy órám. Nagyszerű, legalább lesz időm beugrana a virágoshoz is. Mert szokás ilynekor virágot vinni, vagy tévedek? Amint megérkeztem tanácstalanul álldogáltam a virágok között. Egy csaj jött oda hozzám, hogy segítsen. - Öhm..valami virágot szeretnék.. - köszörültem meg a torkom.. Még jó, hogy virágot..hiszen egy virágosba vagyok. Legszívesebben tarkün basztam volna magam. - Vagyis..első randi..asszem. - a csaj csak mosolygott rajtam, gondolom szórakoztató lehettem, amit most meg is értek. "Mi a kedvenc virágaa szerencsés lánynak?" kérdezte, mire csak homlokomat ráncolva vakartam meg a tarkómat. - Ha tudnám..nem álldogálnák itt tanácstalanul.. - böktem ki, majd csak elmosolyodtam, hogy még se tűnjek bunkónak. "Hm..nézzük csak. Rózsa? Vagy az túl nyálas lenne neked?" kérdezte, mire megvontam a vállamat. - Nekem megfelel.. - vágtam rá, majd amint elkészítette már mentem is tovább.
Egyre közelebb érve a parkhoz kezdtem el furán érezni magam. Soha sem éreztem még így magam..iszonyatosan ideges voltam és izgultam is. De, hogy mi a francnak? Hiszen nem először találkozunk..mégis annyira más volt. A parkhoz érve pillantottam meg a szőkeséget, aki láthatóan szintén nagyon izgult. Zsebretett kézzel álldogált és egyész idő alatt a földet bámulta. Ezen muszáj volt elmosolyodnom. Amint odaértem mögé megálltam és megszólaltam. - Gondolhattam volna, hogy hamarább érsz ide.. - mondtam kedvesen, persze nem gúnyolódni akartam vele. Amint megfordult, közelebb hajoltam hozzá és nyomtam egy csókot az ajkaira. - Gyönyörű vagy.. - bókoltam, ami szintén meglepett, hiszen nem szokásom ez sem. Ezután jutott csak eszembe a virág. - Ja, igen..ez a tiéd.. - nyújtottam át neki a rózsát, bár kissé zavarban voltam.. |
Alig telt el két nap azóta, hogy Trevorral bevallottuk egmásnak az érzéseinket egy érdekes szombat délutánon és... és végül összejöttünk. Még napokkal később sem tudtam elhinni, hogy mégis mi történt akkor ott. Valahogy minden olyan idillinek és hamisnak tűnt, mintha egy átverés showban lettem volna, ahol mindenki csak arra vár, hogy nevethessenek a kis naiv szöszin. De úgy tűnt mégsem ez a helyzet, gyanis két nappal később csörgött a telefonom, Trevo volt az. Azt szerette volna, hogy töltsünk egy délutánt együtt én pedig nem haboztam igent mondani. Mivel épp ő sem dolgozott, se nem próbált, nekem meg pedig addigra véget ért a suli és csodák csodájára a délutáni foglalkozások is elmaradtak így tökéletesnek tűnt a nap. Meg is beszéltük, hogy mikor találkozunk a parkban, addig pedig majdnem egy órám volt még.
Nem állítom, hogy sosem volt még barátom, de soha nem éreztem úgy, ahogyan ezúttal. Pont emiatt az érzés miatt ahogy elkezdtem készülődni egyre világosabbá vált számomra, hogy ez az idő elég szűkösen lesz elég számomra. A kétség, hogy mit gondol rólam ha így vagy úgy öltözök fel, vagy ha így vagy úgy viselkedek, gy lopózott be a szívembe, mint valami sötét árny. A hétvégén összepakolt holmiaimat sorra dobáltam szét, mert nem tudtam mit vegyek fel, a bizonytalanság úgy borult rám, mint valami lepel. Azonban az időm korláozott volt így végül csak ki kellett választanom valamit. Egy szűk bordó farmer és egy hozzá passzoló hosszú, világos színű kötött garbó mellett döntöttem, lábamra pedig hasonló színű lábszárvédőt húztam, majd egy fekete bakancsot, aminek a szárát eltakartam a lábszárvédővel. Mire végeztem a készülődéssel, szinte már le is telt az időm. Szóval felkaptam a kabátomat, sapkámat, sálamat, táskámat és lesiettem...
Nem telt sok időbe amíg a parkhoz értem, de mivel siettem - tényleg nem szeettem volna későn odaérni, az annyira gáz lett volna - azért kicsit kimelegedtem és a levegőt is sűűbben szedtem a kelleténél. Az arcom biztosan kipirult a hűvös evegőtől és az izgalomtól, de most nem ez foglalkoztatott. Megálltam a park "bejáratánál" és lecsekkoltam az időt a telefonomon. Korábban értem oda és ennek borzasztóan örültem. Ráadásul Trevort sem lttam sehol, ami nagyon felvillanyozott, mert ezek szerint biztosan nem késtem el. Azonban ahogyan várakoztam az izgalom és a kétség kezdett ismét bemsírozni a szívembe és az agyamba. Fogalmam sem volt mi lesz azután,hogy találkozunk, Hogy hogyan fogunk egymáshoz szólni vagy hogy mit fogunk csinálni. Féltem, hogy valamit el fogok rontani, vagy olyat csinálok, ami nem tetszik neki. Könnyen szerzett boldogság könnyen is elveszhet... bár nem tudom, hogy ez éppen könnyen szerzett boldogság volt-e. Cwsak ácsorogtam ott és vártam és egyre jobban izgultam. |
Komolyan meglepett Hayden viselkedése, ugyanis nem ilyen szótlan lánynak ismertem meg. Viszont van egy olyan érzésem, hogy erről is én tehetek. Hiszen nem bántam vele túlságosan kedvesen, ami mondjuk nem meglepő, hiszen alapból soha sem vagyok az. De az kissé mégis bánt, hogy pont vele tettem azt, amit. Nagy nehezen ugyan, de sikerült kiszednem belőle pár szót, de utána újra elcsendesült. Ez pedig egyre csak kezdett idegesíteni, ugyanis úgy érzem, mint ha semmibe vennének. Másodszor az újabb kérdésemnek hála kezdett el beszélni, miszerint miért nem süt otthon a családjának, ha szereti csinálni. Meg is kaptam a választ, amire csak kissé megcsóváltam a fejem. Szóval nincs túlságosan boldog gyerekkora, bár ez már nem is teljesen mondható annak. Fogalmam sincs milyen kapcsolata lehet a bátyjával, bár a hallodtak alapján nem túl jó. Viszont ebbe nem fogok jobban belemerülni, majd ha szeretne mesélni róla, megteszi. Semmit sem fogok erőltetni.
Annak viszont fogalmam sincs miért, de örültem, hogy rábólintott arra, hogy nálunk süssön. Lucy is biztosan benne lenne és örülne is neki. - Rendben..bár biztos vagyok benne, hogy a húgom is örülne. - vontam meg a vállamat mosolyogva. Ezután vettem észre, hogy kissé megborzongott, így óvatosan az ölembe húztam. Ezt követte a kérdésem is, amire csak megcsóválta a fejét. Talán még sem ide kellett volna hoznom, hiszen szörnyen hideg van, és úgy néz ki még lehet havazni is fog. A szőkeség továbbra is csak eszegetett, úgy gondoltam megvárom míg végez, majd elindulunk lassan Hayden kollégiumához. Jobbnak láttam ha visszakísérem, ugyanis kezd későre járni már. - Edd meg nyugodtan...utána visszakísérlek a kollégiumhoz. - jelentettem ki és meg sem vártam, hogy beleegyezik e vagy sem. Én így döntöttem. Bár ha nem akarja, nem fogom erőltetni.
Kis idő elteltével Hayden megette az utolsó falat süteményt is, így felálltam, ezzel együtt ő is. Nem szólaltam meg, csak lassan elindultunk egyenesen ki a parkból. Kezeimet a zsebembe mélyesztettem, ugyanis eléggé elfagyott már. Miközben sétáltunk, azon gondolkoztam, hogy majd hazafelé megállok venni cigarettát is, ugyanis elfogyott már. Gondolataimból arra eszméltem fel, hogy havazni kezdett. Homlokomat ráncolva pillantottam fel, majd csak halványan elmosolyodtam. - Szereted a havat? - kérdeztem,miközebn félszemmel rápillantottam. Nekem bevallom semmi bajom sincs vele, bár maga a hideget nem szeretem.
/Ha gondolod mehet a folytatás a kollégiumhoz. Rádbízom :)/ |
 Úgy vettem észre neki is feltűnt, hogy egy ideje igen csak szótlan vagyok... pontosabban arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon felkeltett az édeklóődését. Az, hogy pontosan szótlanságom mindennek az oka, csak akkor jöttem rá, amikor ő maga megszólalt muffinevés közben, at firtatva, hogy ugyan hova is vitte az a bizonyos cica a nyelvemet. Ere ismét csak nem feleltem semmi, sztrájkomat nem akartam egy ilyen kérdés miatt megszakítani, szóval újból csak megvontam a vállamat válaszul, csak annyitmondva, hogy lehet... de az is lehet hogy nem... ezt döntse el ő.
Nem mutatott meglepetést a reakciómon, de nem is vártam tőle, szerintem eléggé messzemenően prezentáltam a sütihez való hozzáállásomat és sütiszenvedélyemet, már az első találkozásunk alkalmával.
Végül csak sikerült kicsikarnia belőlem némi szót, amikor is rátért arra, hogy mégis szoktam-e sütögetni, azonban a válaszom úgy tűnt felkészületlenül érintette. Biztosan nem erre számított, és ez a következő kérdéseiből is látszott. A családomról érdeklődött és nekem ekkor jutott eszembe, hogy igazából még semmit nem mondtam neki a családomról... igaz soha nem is kérdezte. Újból csak megvontam a vállamat és megeresztettem egy bátortalan, erőtlen mosolyt. Azonban ezúttal a vállvonáshoz válasz is tartozott.
- A bátyám egyetemre jár és nem sokkal van többet otthon, mint én, ritka az, hogy ugyanazon a hétvégén vagyunk otthon, ráadásul elég viharos a kapcsolatunk. A szüleim... az édesanyám pedig rengeteget dolgozik... - magyaráztam neki.
Miután kiveséztük a családomat ismét áttértünk a sütögetésre. Trevor hatalmas meglepetésemre felajánlotta, hogy mehetek hozzájuk sütögetni, holott eddig azt hittem látni sem akar mégegyszer náluk. Ráadásul burkolatan azt is közölte, hogy még meg is kóstolná, amit alkottam. Muszáj volt elmosolyodnom... azzal az igazi mosolyommal.... és ő is mosolygott. Valóban ezdett oldódni a hangulat.
- Ha nem bánod... - válaszoltam kicsit bizonytalanul. - Majd összebeszélek egyszer Lucyvel.
Egy nagyobb széllökés hirtelen arra késztetett, hogy összehúzzam magamon a kabátomat, ugyanis kicsit megborzongtam. Erre természetesen Trevor is felfigyelt és az ölébe vett. Mindez olyan hirtelen történt, hogy esélyem sem volt tiltakozni, egy szempillantás alatt az ölében ültem és ott majszoltam a sütit. Kérdésére is csak egy fáziskéséses kicsit megrökönyödött fejrázással sikerült felelnem, szavak helyett. Arról nem is beszélve, hogy éreztem, hogy az arcomba fut a vér, de reméltem, hogy az arcom pirosságát betudja a hidegnek. Mindezek után ráadásul még a cigarettáját is elnyomta... holott még csak a felét szívta el. |
Feltűnt, hogy Hayden eléggé szótlan lett, sőt azóta, hogy úgy neki estem meg sem szólalt szinte. Ennyire megrémisztettem? Vagy mégis mi lehet az oka? Najó, talán tényleg eltúloztam, de utálom ha beleszólnak a dolgaimba. Még azt is ha a húgom teszi, akkor Haydenre hogyan reagáljak? Csak egy sóhaj kiséretében megforgattam a szemeimet, majd a lányra pillantottam. - Mi az kislány, elvitte a cica a nyelved? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben a muffint ettem. Mint mindig most is elég gyorsan megettem, természetesen hamarább mint Hayden. Bár egy ilyen falatnyi sütitől mit várjunk?
Végül aztán csak miután leszóltam a vett sütit, végre hajlandó volt megszólalni ő is. Nem lepődtem meg a kijentésén, ugyanis én is tapasztaltam, bár nem teljesen értettem vele egyet. Akármennyire is próbálkoztam, egyszerűen nem tudtam megszeretni a sütit. Lucy is próbálkozott már, de persze sikertelenül.
Majd feltettem egy újabb kérdést, miszerint ő szokott e sütni. Bevallom arra a válaszra számítottam, hogy szokott sütögetni, mivel imádja az édeséget. De meglepetésemre az ellenkezőjét válaszolta. Szemöldököm a magasba emelkedett, majd csak homlokomat kezdtem ráncolni. - Értem..és a családod? Nekik miért nem sütsz, ha otthon vagy? - kérdeztem, de ekkor már a cigim után kezdtem kutatni. Miután meggyújtottam figyelmeztettem a lányt, hogy ne is merje újra elszedni tőlem, mert nem állok jót magamért. A megjegyzésére nem mondtam semmit, inkább csak szívtam tovább a cigarettát. - Egyébként..felőlem hozzánk jöhetsz sütögetni, ha van kedved. Lucy imádja a sütit..én pedig.. - szívtam bele a cigibe, majd csak megvontam a vállamat. - ..majd kiderül mit is alkotsz.. - vigyorodtam el.
Feltűnt, hogy eléggé összehúzza magát Hayden, így valószínű, hogy fázik. Bár ezt nem is csodálom, hiszen nincs meleg, sőt mi több ma rohadt hideg van. Nem beszélve arról, hogy egy hideg padon ülünk. Ezután csak szó nélkül a számba raktam a cigit és ott is tartottam, míg megfogtam óvatosan a szöszi kezét és az ölembe húztam. - Nagyon fázol? - kérdeztem és beleszívtam újra a cigibe, de mivel láttam, hogy eléggé zavarhatja a füst..eldobtam a még félig elszívt cigit. Persze arra nem is gondoltam, hogy netán ez zavarná a lányt vagy kellemetlenül érizné miatta, ezt pedig arra értem, hogy az ölemben ül és majszolja tovább a süteményt. |
Reakciójából azonnal azt vettem le, hgy ő ár igencsak jól érzi magát és mintha elfelejtette volna, hogy i történt nem is olyan régen. Teljesen természetesen válaszolt, kicsit talán szórakozottan, én pedig csak bámultam rá bambán. Látom könnyen túl tudja tenni magát egyes dolgokon, mint például kisebbeknek a szívatása és bizonyos stílusú beszéd lányokkal. De mindegy, végül is nem lehetek ennyire szőrszálhasogató. Azonban nem szóltam semmit.
Az viszont, hogy zárva van a cukrászda, méghozzá átépítés miatt úgy tűnt igen is frusztrálja, erre muszáj volt megeresztenem egy rövidke és igazán halovány mosolyt. Úgy tűnt tényleg sütizni akart, csak keresztülhúzták a számításait. Gonosz vagy hogy most egy pillanatig örülök a balszerencséjének? Nagyon gonosz? ... Mindegy... ennyi nem árthat meg.... Vagy mégis?...
Végül előhozakodott az ötlettel, hogy vegyünk boltban sütit. Én jól tudom ugyan, hogy ott rosszabb a süti, mint egy cukrászdában, hát még mint EBBEN a cukrászdában. De nem mondtam semmit, csak a vállamat vontam meg, nem vol kedvem megszólalni. Így hát elmentünk abba a boltba és ki is választottuk a süteményeket, Trevor egy csokis muffint választott, én egy mignon mellett döntöttem, méghozzá rózsaszín mellett. Választásunk után nem sokkal már a parkban is voltunk, ahol sikerült kiválasztanunk egy viszonylag jó helyen lévő padot, ahova leültünk. Ugyan továbbra sem volt sokkal melegebb az idő, mint eddig nem annyira zavart, bár így hogy haladtunk egyre inkább a késő délután, este felé, így lassan kezdett szürkülni, és a közvilágítást is hamar meggyújtották.
Énmég csak a muignonom felével végeztem, mire Trevor már be is nyomta a muffinját és hangot adott véleményének, miszerint a bolti süti, nem is olyn jó.
- Pont ezért vannak a cukrászdák... ott finom a süti, máshol nem. - magyaráztam neki a számomra magától értetődő dolgot. - Lehetőleg ne ez alapján ítéld meg a sütiket. - néztem rá, halálosan komolyan. Szerintem tudhatja már, hogy ebben nem ismerek viccet. Azt vettem észre magamon, hogy időközben nekem is sikerült valamennyire lenyugodnom, ugyanis viszonylag normálisan tudtam lereagálni a szavait. A kédésén is elgondolkoztam és megráztam a fejem. - A koliban nem sok leheőségem ven rá, otthon pedig nagyon ritkán vagyok, és ha ott is vagyok akkor sem igazán van kinek. - magyarázzam neki kicsit ár Haydenesebben, ő pedig éppen ekkor vett a szájába egy újabb szál cigarettát, ami ha jól néztem az utlsó volt a dobozból. Legalább több már nem lesz.... De úgy tűnt nem felejtette el, amit korábban tettem és figyelmeztetett arra, hogy ne ismételjem meg... - Azt hiszem ezt koábban is tudtomra adtad már... igen határozottan... - reagáltam le. |
Természetesen nem gondoltam komolyan, amit mondtam, csupán a lányt csesztettem mert én ilyen geci vagyok és jólesik másokból hülyét csinálni. Jó nem éppen Haydenre gondoltam, de márcsak az miatt a kis pöcs miatt érdemes volt ma felkelnem és idejönnöm. - Ugyan.. - intettem le szórakozottan, miközben elindultunk a kitűzött célhoz. Viszont az a rohadt cukrászda nem volt nyitva valamilyen átépítés miatt. Egyszer akarok én is eljönni, de még akkor sincs nyitva. Hát komolyan..így akarjon az ember rászokni a sütire? Hát az nem lesz könnyű. Végül csak tovább mentünk, mire eszembe jutott egy olyan dolog, hogy ha már süti, akkor vegyünk a boltban. Fogalmam sincs mennyivel rosszabb, vagy hogy van e különbség, de nem is nagyon érdekel. Lényeg, hogy elteljen az idő. Hayden persze rábólintott, így egyenesen a közeli kisbolthoz
Miután kiértünk a parkba, egyenlőre csak egy szabad padot kerestünk, majd miután találtam egyet, ami megfelelőnek tűnt leültünk oda. A zacskóból kivettem a süteményt, majd Hayden választottjait átadtam neki, a muffint pedig én kezdtem el enni. Mivel továbbra sem vagyok túlságosan édesszájú, magamnak csak egy csokis muffint vettem. Egyenlőre nem szólaltam meg, ugyanis nem tartottam fontosnak a beszédet.
Végül csak kis idő elteltével, mikor már megettem a sütit úgy döntöttem megszakítom a csendet. - Hát..eddig sem voltam oda az édességekért, de ezek után.. - jelentettem ki gúnyosan, de ez most nem a lánynak szólt, csupán azt akartam ezzel mondani, hogy szörnyű volt ez a bolti muffin. - Te otthon szoktál sütni? - kérdeztem, miközben hátradőltem a padon, jobban elhelyezkedve, majd csak előkotortam a cigisdobozt. Sajnálatos módon utolsó szál cigi volt már csak, amin csak elfintorodtam. Vehettem volna a boltban.. állapítottam meg, de mostmár mindegy is. Csak számba nyomva az utolsó szálat, meggyújtottam és remélni tudtam, hogy ezt már Hayden nem szedi ki a számból. - Ne merészeld.. - szólaltam rá végül, de nem pillantottam rá a lányra, csak beleszívva egyet kifújtam a füstöt. |
Úgy tűnt nagyon nincs poénos hangulatában... vagy épp nagyon abban van. Igazából nehezen tudtam eldönteni, mert kötve hiszem, hogy azt a halálosan belédszerettem dolot komolyan gondolta. Ha komolyan gondolta voln, kkor ne így viselkedne és ne így nyilvánulna meg előttem. Azért ennyire hülye még én sem vagyo és inkább zavart, hogy ilyennel viccelődik.
-Ha-ha... valaki borzasztóan szellemesnek hiszi magát. - jegyeztem meg rám nem jellemzően epésen. Természetesen nem cak a hangsúlya, hanem az arrcán felvillanó vigyoa is hatalmas serepet játszott abban, hogy milyen rakciót váltott ki ez belőlem.
Szerencsére Ítrevor nem is várt választ, miután látta, hogy nem vagyok hajlandó vélaszolni a feltett száonkérő kérdéseire. Ráadásul el is engedett, így el tudtam lépni attól a bizonyos fától. AZonban a "szabadságom" nem tartott sokáig, ugyanis nem sokkal később ismét megmarkolta a csuklómat (mire refexből megint összeszoítottam a szemeimet, várva az újbóli hirtelen ütést) és elindult velem. Na igen... valban nem nagyon édekelte a végleges válszol a sütizést illetően, szóval vit magval, gondolom a cukrászdához.
Mikor elengedett, karba fontam a kezeimet, jelezvén, hogy ne igazán tetszik nekem a jelenlegi bánásmód, és megpróbáltam egy kicsit lemaradni... Vagyishát úgy viselkedtem mint valammi óvódás, aki nem kapja meg a nyalókáját az anyukájától hazafelé úton.... de nem érdekelt. Ő azonban nem tágított és tartotta velem a lépést, nem hagyott le, ez pedig egyxre jobban kiiegelt.
Véül megérkeztünk a cukrászdához, ami azonban zárva volt, így nem tudtunk bemenni. Trevor úgy tűnt nem repesik az örömtől, én viszont valamennyire megkönnyebbültem. íUgyanis féltem attól, hogy egy ilyen délután után nem szívesen jövök majd vissza a cukrszdába, az pedig borzasztó lett volna... Ekkor a pasi újabb ötlettel állt elő, én pedig újból csak a vállmat vonogattam. Szótlansággal sztrájkoltam ellene, pedig azért rólam mindenki tudja, hogy igen bőbeszédű vagyok.
Így hát azlett, amit kitalált. Elmentünk egy boltba és beszereztünk némi süteményt, majd a parkban kötöttünk ki. |
 Csak halványan elmosolyodtam a fiú kijelentésén, miszerint nincs gond, hiszen ő sem látott. Mondjuk nem is láthatott, hiszen annyira hirtelen történt az egész, és valószínű, hogy ő is el volt gondolkozva, mint ahogyan én is. Viszont ha már így szó szerint egymásba futottunk, talán illő lenne bemutatkozni is. - Öhm..egyébként Caralie.. - nyújtottam a kezem mosolyogva, majd csak hozzátettem. - ..de szólíts csak Caranak.. - mosolyogtam továbbra is, majd miután kezet fogtunk elengedtem a kezét. Közben a zenét megállítottam és a fülest is megigazítottam ami a nyakamban lógott. Egyáltalán most mit kellene mondanom vagy tennem? Meg kellene hívnom kárpótlásul valamire? - Kárpótlásul..meghívhatlak egy kávéra? - kérdeztem rá végül mosolyogva. Viszont talán ezz azért mégis csak túlzás és kissé félreérthető is..vagy nem? Hiszen nem is ismerem és a végén még azt hiszi holmi könnyű nőcske vagyok, aki így póbálja becserkészni a nőket. - Persze ha sietsz valahova..megértem. Nem fontos...csak gondoltam megkérdezem. - tettem még hozzá gyorsan és egyre kellemetlenebbül éreztem magam, hiszen össze vissza beszélek. Az előbb még meghívtam őt egy kávéra, most meg itt mentegetőzöm, hogy persze ha nem ér rá, nem kell jönnie. Szörnyen gáz vagyok..ez nem kérdés. - Najó..most elég gáz vagyok, igazam van? - nevettem el magam zavartan, miközben a hajamba túrtam. |
 Túl óra után állandóan olyan vagyok, mint a kicsavart rongy. Rohangálni - néha négy - tányérral nem volt élvezetes. A lábaim, ahogy vége van a munkaidőnek, felmondja a szolgálatot. Így néha még pár percig, hallgatom a szakácsokat. Általában a nagy semmiről beszélnek vagy a csaladjukrók, a gyerekeikről, ami nekem még nincs. Persze néha megszánnak és adnak maradékot. Ha viszont rossz kedvük van, futnom kell az életemért. Akkor agyon kritizálnak és leültetnek a konyha másik végébe, mint ha büntiben lennék. Ma szerencsés napom volt, jó passzban voltak, bár kaját nem kaptam. Pedig jó lett volna, hiszen nem kellett volna rendelnem pizzát. Egy probléma volt, hogy a főnököm is ott volt. És ha ő ott van, abból nem származik túl jó dolog. Most például rám sózta a mosogatás, szakácsokat elküldte szünetre. Így én maradtam ott vele. Gyorsan megcsináltam a dolgaimat és elhúztam onnan. Haza nem volt kedvem menni, a parkot választottam helyette. Az szokott leginkább nyugodt lenni. Bár lehetett hallani a gyerek zsimajt, de jobb mint az autók. Talán túlságosan is kikapcsoltam az agyam, mivel nem kerültem ki azt a lányt, aki belém jött.
- Semmiség - mosolyogtam. - Én se láttalak.
|
Már reggel 6-tól talpon vagyok, ami rám nem jellemző, főleg nem akkor mikor még be sem kell mennem az egyetemre. Egyszerűen kidobott az ágy, aludni sem tudtam nem beszélve arról, hogy egész éjjel forgolódtam. Valószínű, hogy a hirtelen időváltozás tehet róla. Úgy éreztem ha már így alakult a nap, kezdésnek nem is lenne jobb, mint egy frissítő zuhany. Ezt követte a reggeli kávé, majd csak össze dobtam egy könnyű reggelit is. Közben ki kellene gondolnom azt is mit csinálok a nap hátralévő részében. Lehet kicsit tanulnom is kellene, amivel sosem volt túlzottan nagy gondom, ugyanis szeretek tanulni, nem beszélve arról, hogy még jó fejem is van hozzá szerencsére. Így hát a reggeli után átnéztem a tanulnivalót, ami körülbelül 2 órát vett igénybe. Lassan fél tíz.. futott át agyamon, közben kimentem a konyhába, hogy főzzek egy teát. Kezembe véve a bögrét ültem le a kanapéra, ahol iszogatni kezdtem a forró italt. Az agyam eközben egyfolytában kattogott, ekkor jutott csak az eszembe, hogy régen volt már időm kocogni is. Nincs is jobb a reggeli futásnál. Így csak végül miután elfogyasztottam a teámat, elmentem elkészülni. Egy fekete cicanadrágot vettem fel, hozzá egy fehér toppot, felülre pedig egy sötétkék pulóvert. Miután elkészültem gyorsabb setával elindultam a park felé, ami szerintem a legjobb hely a futáshoz. Amint megérkeztem az említett helyre bemelegítettem, majd bedugva a fülest futni is kezdtem. Ilyenkor szinte mindent kizártam magam körül, csak a zenére összpontosítottam. A reggeli levegő kissé hideg volt, így csípte a légcsövemet, de most ez sem tudott úgy igazán érdekelni. Már körülbelül fél órája kocoghattam, mikor sikerült kissé elbambulnom. Ennek köszönhetően futottam neki valakinek, így kénytelen voltam megállni. Az ütközéstől még a füles is kiesett a fülemből. Nagy szemekkel néztem az előttem lévő férfira, majd mikor sikerült feleszmélnem hirtelen megszólaltam. - Ne haragudj.. Kicsit elbambultam és nem vettelek észre. - kértem bocsánatot, közben egyfolytában az arcát fürkésztem. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Csak halványan elmosolyodtam a fiú kijelentésén, miszerint nincs gond, hiszen ő sem látott. Mondjuk nem is láthatott, hiszen annyira hirtelen történt az egész, és valószínű, hogy ő is el volt gondolkozva, mint ahogyan én is. Viszont ha már így szó szerint egymásba futottunk, talán illő lenne bemutatkozni is. - Öhm..egyébként Caralie.. - nyújtottam a kezem mosolyogva, majd csak hozzátettem. - ..de szólíts csak Caranak.. - mosolyogtam továbbra is, majd miután kezet fogtunk elengedtem a kezét. Közben a zenét megállítottam és a fülest is megigazítottam ami a nyakamban lógott. Egyáltalán most mit kellene mondanom vagy tennem? Meg kellene hívnom kárpótlásul valamire? - Kárpótlásul..meghívhatlak egy kávéra? - kérdeztem rá végül mosolyogva. Viszont talán ezz azért mégis csak túlzás és kissé félreérthető is..vagy nem? Hiszen nem is ismerem és a végén még azt hiszi holmi könnyű nőcske vagyok, aki így póbálja becserkészni a nőket. - Persze ha sietsz valahova..megértem. Nem fontos...csak gondoltam megkérdezem. - tettem még hozzá gyorsan és egyre kellemetlenebbül éreztem magam, hiszen össze vissza beszélek. Az előbb még meghívtam őt egy kávéra, most meg itt mentegetőzöm, hogy persze ha nem ér rá, nem kell jönnie. Szörnyen gáz vagyok..ez nem kérdés. - Najó..most elég gáz vagyok, igazam van? - nevettem el magam zavartan, miközben a hajamba túrtam.
Túl óra után állandóan olyan vagyok, mint a kicsavart rongy. Rohangálni - néha négy - tányérral nem volt élvezetes. A lábaim, ahogy vége van a munkaidőnek, felmondja a szolgálatot. Így néha még pár percig, hallgatom a szakácsokat. Általában a nagy semmiről beszélnek vagy a csaladjukrók, a gyerekeikről, ami nekem még nincs. Persze néha megszánnak és adnak maradékot. Ha viszont rossz kedvük van, futnom kell az életemért. Akkor agyon kritizálnak és leültetnek a konyha másik végébe, mint ha büntiben lennék. Ma szerencsés napom volt, jó passzban voltak, bár kaját nem kaptam. Pedig jó lett volna, hiszen nem kellett volna rendelnem pizzát. Egy probléma volt, hogy a főnököm is ott volt. És ha ő ott van, abból nem származik túl jó dolog. Most például rám sózta a mosogatás, szakácsokat elküldte szünetre. Így én maradtam ott vele. Gyorsan megcsináltam a dolgaimat és elhúztam onnan. Haza nem volt kedvem menni, a parkot választottam helyette. Az szokott leginkább nyugodt lenni. Bár lehetett hallani a gyerek zsimajt, de jobb mint az autók. Talán túlságosan is kikapcsoltam az agyam, mivel nem kerültem ki azt a lányt, aki belém jött.