|
Témaindító hozzászólás
|
2015.10.26. 00:38 - |
(a szöveget pótolom amjd igérem :$) |
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 A Trevor kezét illető kérdésemet végül az érkező Lucien válaszolta meg a férfi helyett, míg a pasi csak egy költői kérdéssel reagálta le. A lány kezében kötszerrel és egyebekkel közelített felénk és úgy tűnt nem igazán repes az örömtől, hogy korábban a bátyja csak kirohant. Úgy vélem már akkor is el akarta látni a sérülését, ami nem festett túl rózsásan, ezt még én is meg tudtam mondani, holott hármónk közül én voltam valószínűleg a legtapasztalatlanabb majdnem minden téren. Csendesen talán másfél emberi lépésnyi ávolságból figyeltem, továbbra is a földön térdelve, ahogyan a lány szaszerűen ellátja a testvére sérülését. Újból megirigyeltem a gondoskodó testvéri szeretetet, amellyel mint már tapasztaltam mindketten viseltettek egymás iránt.
Mikor Lucien végzett, mindketten felálltak és míg a lány azon kezdett el gondolkodni, hogy mégis hogyan fogják feltakarítani a padlóról is a rácseppen vért, addig Trevor engem is felsegített. Én továbbra is teljesen szótlan voltam, ugyanis még mindig az események hatása alatt álltam, de a pasas végül hozzámszólt, én pedig felnéztem rá. Elmondta, hogy igazából tőle nyugodtan maradhatok én pedig ha lehet még inkább összezavarodtam. Sok volt ez így nekem egyszerre. Ez a sok stílus és hangult változás. A hirtelen, talán ok nélküli borzalmas stílus, majd a szinte testvéri vigasztalás. Ehhez nekem idő kellett, hogy feldolgozzam, így pedig szavaira csak megráztam a fejemet. Attól függetlenül, hogy mit mondott én nem szerettem volna maradni, hiszen az nekem lett volna kellemetlen. Ráadásul a történtek után azt sem tudtam, hogy hagyan is álljak hozzá a pasihoz.
- Nem.... - szóltaltam meg végül halkan. - Én amúgy is menni készültem... - mondtam az akkor tőlem telhető legmagabiztosabban és ekkor Lucienre néztem és halványan rámosolyogtam. Trevor eddigre már közölte, hogy ő éhes és elvonult a konyhába, így csak a lánnyal maradtam kettesben. - Úgyis csak a ruhát hoztam vissza és így is tovább maradtam a kelleténél. - tettem hozzá afféle magyarázatképpen. |
 Igazából nem is értem mit vártam majd, hogy Hayden ezek után a karjaimba veti magát? Igaz éppenséggel ott volt, de ez teljesen más dolog. Mikor pedig kissé eltolt magától, természetesen elengedtem, de még nem álltam fel. A nevem hallatán kissé felvontam a szemölököm és vártam, hogy mondjon végre valamit, de Hayden csak nem szólalt meg. Végül csak azután nyögödt ki valamit, mikor észrevette a kezem, amiből még mindig folyt a vér. Csak ekkor esett le, hogy bizony én rohadtul szétvertem a szekrényemet, és ennek hála még majd gitárt sem foghatok egy darabig a kezembe. - Hogy ez? - kérdeztem, persze választ nem várva..de közben Lucy is megjelent, aki már intzékedett is. Megjegyzésére megforgattam a szemeimet, de aztán csak beadtam a derekam és engedtem, hogy elássa a sebet. Fintorogva figyeltem, ahogyan letörölgeti, közben mikor fertőtleníteni kezdte felszisszentem. Félszemmel a szőkeségre pillantottam, aki kissé úgy tűnt, hogy aggódik. - Nyugi, ez csak egy karcolás. - vontam meg a vállamat, majd egy félmosoly húzódott az arcomra. Miután Lucy végzett a sebem ellátásával felálltam és ha Hayden engedte felsegítettem őt is. Közben azon gondolkoztam, hogy ezek utén mi legyen. Épp kezemmel hajamba túrva néztem a lányra, végül megszólaltam. - Hayden..ha gondolod maradj nyugodtan..engem nem zavar. - vontam meg a vállamat, majd csak elindultam ki a konyhába. - Viszont én eszek valamit, mert rohadt éhes vagyok. - jelentettem ki és teljesen úgy viselkedtem, mint ha az előbbi pár percben semmi sem történt volna. Persze a lányt továbbra is legszívesebben elkerülném, de nem teszem meg. Ha úgy adódik beszélek vele, viszont azt nem igérem meg, hogy barátok is leszünk. Miután beértem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és azon gondolkoztam mit is egyek. Amint látom Lucy ma is főzött, így örömmel vettem ki a hűtőből és kezdtem neki megmelegíteni az ételt. Nem zavartattam magam, hogy a két lány a nappaliban van, én elvoltam egymagamban is a konyhában. |
 A bátyám gúnyolódását elengedtem a fülem mellett és hiába szólt rám, hogy nincs szüksége a segítségemre, mégis mentem felé ütemesen. Elre elmenekült előlem-Trevor, a francba is már, gyere vissza!-kiabáltam utána. A seb komolynak látszott és mégiscsak én tanulok orvostudományt az egyetemen. Pontosan tudom mit kell tenni. Kimentem utána, de a tesóm már gyorsabb volt és meglátta, sőt leistérdelt a zokogó Hayden mellé. Erre én elindultam a fürdőbe, hiszen semmiképp sem zavarom meg ezt az aranyos kis pillanatot, másrészt kötszert kerestem, hiszen tudtam , hogy tartunk itthon. Mikor visszaértem egy lavorral és kötszrrel, addigra ez a kettő már egymás nyakába borulva térdelt a földön. Erre muszáj volt elmosolyodnom. Hiába, a bátyám szíve sincsen kőből. Lassan letérdeltem melléjük, pont mikor a lány meglátta a fiú kezét.
-Történt egy kis baleset-válaszoltam meg a kérdést a tesóm helyett-De megoldanám, ha valaki hagyná magát!-fordultam Trevor felé. Majd ha engedte, ha nem megfogtam a kezét és kiszedtem belőle a szilánkdarabokat. Ezután fertőtleníteni kellett a sebet, ezért fogtam a ködszert, letéptem belőle egy kicsit, belemártottam a hideg vízzel teli lavorba és letöröltem vele a vért, bátyám kezéről, amire ő kicsit felszisszent. Megértem, hiszen elég fájdalmas lehet, de magának csinálta a bajt. Egy kicsit óvatosabban folytattam a törlést. Ezután félreraktam a véres anyagot és fogtam egy újabb darabot, amivel elvégeztem ugyanezt, csak a végén azt a kéz köré tekertem, majd ezután egy száraz kötszer következett, amivel szintén körbetekertem Trevor kezét, majd a végén megkötöttem, hogy le ne essen.
-Így!-mondtam miután végeztem-Márcsak a padlóval kéne kezdeni valamit-mondtam, ugyanis a padlón, bátyám sikeresen végigcsöpögtette a vért, sőt még a szőnyegre is jutott belőle. Aggódtam, hogy az nem jön ki hamar, de valószínüleg jelenleg ez csak engem foglalkoztatott. |
- Jaah. Így már minden érthető. - bólintottam egy nagyon Lucien szavaira és mosolyogtam. - De az a jó, ha azt csinálod, amit szeretsz és ha ez az orvoslás, akkor csak hajrá. Sok sikert hozzá. - mondtam neki biztatóan és megveregettem a vállát. Én mindnkit bíztatok, hogy kövesse az álmait. A bátyám szerint azért, mert ezzel bebeszélhetem magamnak, hogy nekem is az álmaimat kell követnem, de szerintem azért, mert így a helyes.
- Na, ez a beszéd! - ütöttem össze a két tenyeremet lelkesen, újabb személyt sikerült meggyőznöm. Széles mosollyal egy pillanatra oldalra döntöttem a fejemet, mint valami kiskutya, ezzel is kifejezve örömömet. Szeretem, ha valaki hisz nekem... vagy legalábbis elfogadja, amit mondok.
- Szeritem is. - reagáltam le továbbra is lelkesen, amikor Lucien egyet értett velem a tánccal kapcsolatban. Újabb ember, akit a magam oldalára állíthatok. Ez nagyszerűt Egyszer össze kéne hoznom a drága tesókámmal, hátha ketten sikerül meggyőzünk őt. Bár, ha anyával nem sikerült... akkor lehet, hogy senkivel sem fog...
Trevor kirohanása azonban annyira nem nyerte el a tetszését a lánynak és rá is szólt a bátyjára, aki viszont ne úgy tűnt, mint akit borzasztóan érdekelne a húga véleménye és csak elsietett.
Üvegcsörömpölés hallatszott, mintha betört volna egy ablak, azonban távolról és csak későn vettem észre, radásul hirtelen nem is tudtam feldolgozni. Túlságosan ki voltam borulva. Ahogy térdre estem és elkezdtem zokogni Lucien odajött hozzám és elkezdett vigasztalni, azonban az üvegcsörömpölésre felpattant és megkért, hogy maradjak ott, ahol vagyok. Természetesen úgy tettem, de más esetben sem tettem volna máshogy, mert hirtelen úgy éreztem nem lenne erőm semmihez. Arról azonban fogalmam sem volt hova indult a lány, talán megnézte milyen ablakot törtek be vagy hasonló, de túl instabil volt a lelkiállapotom ahhoz, hogy gondolkozni tudjak.
Legközelebb már ismét Trevor hangját hallottam meg a ködön keresztül, mely rám borult és ismét káromkodott, azt azonban nem tudtam megmondani, hogy ezúttal mi váltotta ki belőle ezeket a szavakat. Pár pillanattal később pedig erős karokat éreztem magam körül, amint azok átölelnek. Valamilyen oknál fogva melegség járt át és a sírásom is csitult egy kicsit. Pontosan olyan érzés volt, mint amikor Jacob.... nem ez nem olyan érzés volt, ez másmilyen, de hasonlóan kellemes. Valamiért azonban képtelen voltam meghatározni. Ekkor újból meghallottam Trevor hangját, amint bocsánatot kér. Felpillantottam és még a könnyeimen keresztül is láttam a férfi arcát, majd reflexből eltoltam magamtól. Nem erőteljesen, csak jelezvén, hogy helyre van szükségem. Helyre volt szükségem, hogy feldolgozzam a dolgokat. Már megint nem értettem semmit. Megint úgy viselkedett velem, mint amikor először találkoztunk, sőt talán még közvetlenebbül. Nem tudtam hová tenni a stílusingadozásait és a saját érzéseimet sem, amiket nem tudtam megmagyarázni.
- Trevor... - szólítottam meg, de nem valamiért nem tudtam azt mondani, hogy megbocsájtok, mert túlságosan is a történtek hatása alatt álltam még mindig és sok volt számomra ez az egész. Más pedig hirtelen nem jött a számra. Ekkor vettem észre a véráztatta kezét, ami ébresztőn hatott rám. HIrtelen csak ez érdekelt és semmi más. A kezeimbe vettem a kezét és felnéztem a pasira. - Úristen! Mi történt? - ekkor bevillant a csörömpölésnek a hangja. - Csak nem...? |
Hihetetlenül ideges voltam, de olyan szinten, hogy szét tudtam volna verni még valamit. Komolyan mondom egyszerűen nem tudtam mi afranc ütött belém, és ahogyan Haydennel beszéltem..hát azt eddig is tudtok, hogy egy kibaszott faszfej vagyok, de hogy ennyire. Az a lány nem érdemli meg, hogy így bánjanak vele. Talán ezmiatt is akadtam ki annyira, hogy szétvertem a szekrényemet, nem beszélve a kezemről. A kezem iszonyatosan fájt, a vér rohamos folyt, én pedig csak állta és tovább dühöngtem. Már éppen készültem volna egy újabb rombolásra, törésre..vagy akárminek is hívjuk ezt, mikor Lucy belépett az ajtón. Szikrázó szemekkel néztem rá húgomra, aki szintén nagyon dühösnek tűnt. Ami végül be is bizonyosodott, ugyanis megemelve hangját szólalt meg. - Mert, minek tűnik? - kérdeztem, miközben gúnyosan felnevettem. Ekkor indult meg felém a lány, amire most egyáltalán nem volt szükségem. - Lucy...nem, hagyj békén.. - mondtam továbbra is idegesen, de mikor ő csak jött tovább, csak kikerülve őt kirohantam. Viszont ekkor valami olyasmira lettem figyelmes, amire a büdös életben nem számítottam volna. Hayden a földön térdelt és zokogott. A szívem összeszorult, ezzel együtt az öklöm is, ami továbbra is vérzett, de most fontosabb volt az amit láttam. Mégis hgy lehettem ekkora idióta? - A rohadt életbe.. - préseltem ki a szavakat, majd csak lassan odaléptem a lányhoz..és letérdeltem mellé. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, és bocsánatot kérnék..de mégis mit várok? Hogy majd ilyen egyszerűen megbocsájt? De a zokogást csak nem hagyta abba, én pedig nem bírtam tovább. Végül csak magamhoz öleltem őt, ezzel lenyugtatva kicsit, már ha egyáltalán sikerül ez. - Kérlek..neharagudj.. - súgtam a fülébe, miközben megsimítottam a hátát. - Nem tudom mi ütött belém.. - tettem még hozzá, majd csak sóhajtottam egyet. |
-Igen, de úgy érzem jobb, hogy a szüleimre halgattam. Nem lett volna nekem való szakma és az orvostudomány talán még jobban tetszik-mondtam bizakodva.
Elnevettem magam Hayden makacsságán. Olyan aranyos egyszerűen ez a lány! Lehetetlen rá haragudni-Oké, oké értem! ha te mondod akkor biztos úgy van!-mosolyogtam és ezzel le is tudtuk a témát.
-Jól teszed!-válaszoltam neki. A tánc igenis jó szakma és ha ezt akarja csinálni hajrá!
Trevor bezzeg teljesen elrontotta a beszélgetésünket, dehát mit is vártam tőle?
-Igen! Képzeld ezekről beszltünk, és azért "kussoltunk el", mert egyikőnk sem számított rá, hogy megjössz!-vágtam vissza- A nevedet pedig azért mondtam, mert..-de a bátyám szokás szerint félbeszakított. Így már értelmét sem láttam befejezni a mondatnak.
A tesóm reakciójából ítélve kétségbeesetten próbálta tagadni, ami nyilvánvaló, legalábbis számomra. Valamit érez Hayden iránt, ez már biztos. Amikor elkedett kiabálni a lánnyal, na az volt az utolsó csepp a pohárban.
-Trevor!-kiáltottam rá, majd szegény lányra pillantottam. Miután a srác berohant a szobájába a csaj összerogyott és zokogni kezdett én pedig letérdeltem mellé, simogattam a hátát és nyugtatgattam, egészen addig, amíg csörömpölést nem hallottam a bátyám szobájából.
-Maradj itt!-mondtam a lánynak és adtam neki egy zsebit. Aztán felegyenesedtem és benyitottam a szobába. A betört üvegszekrényből és a férfi véres kezéből azonnal tudtam mi a helyzet. Azonban nem ijedtem meg, sőt mérges lettem.
-Trevor, mi a jó büdö francot csináltál?!-ordítottam neki. Ugyanis ez pont nem az a pillanat volt, hogy elszörnyűlködnék, szépen bekkötözném a kezét és azt mondanám: Jól van! Semmi baj! Mindent megbocsájtunk!
Nem-nem! Meg kell tanulnia a leckét egyszer s mindenkorra! Végül elindultam felé, hogy megnézzem a sebet és csak reménykedni tudtam, hogy nem utasítja vissza a közeledésemet. |
- Te szerettél volna énekelni? Szerettél volna ezzel foglalkozni és csak a szüleid miatt nem foglalkozol ezzel? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. Hirtelen a bátyám villant be, akivel azért romlott meg a kapcsolatom, mert táncolni akartam.
- És még milyen jó táncolni... - lelkesedtem, amikor a balettról beszélt, viszont elkomorultam, amikor ellent mert nekem mondani azzal kapcsolatban, hogy mindenki tud táncolni. - A-a-a-aaa! olyan nincs, hogy valaki ne tudjon. - integettem az orra előtt a mutatóujjammal jelezvén, hogy nem igazán tetszik a hozzáállása. - Táncolni mindenki tud és ebből nem engedek. - makacsoltam meg magamat, de mellé mosolyogtam.
- Igen el tudom képzelni, ezért is nem fogok megpróbálni semmi ilyesmit. Én azt hiszem maradok a táncnál. - zártam rövidre az egyetemet érintő témát, de ettől függetlenül még azt hiszem látni lehetett a tekintetemet, hogy továbbra is le vagyok nyűgözve attól, hogy bírja ezt az egészet. Én továbbra is ezer százalékig biztos voltam benne, hogy én nem lennék rá képes, és pontosan ezen okból ilyen téren hirtelen valamilyen istenségnek tekintettem Lucient.
Amikor megjelent a bátyja, Lucien próbált egy kicsit tompítani a stílusán és megválaszolni annak kérdéseit, de úgy tűnt ez a pasit nem nagyon érdekelte. Ehelyett mialatt a lány marasztalt, ő inkább helyeselte távozási szándékomat és ez esetben inkább trevoral értettem egyet. A helyzet megint kezdett kellemetlenné válni, főleg azok után, hogy a pasi nem igazn vette be hogy sütikről meg a suliról beszélgettünk (holott ez teljes mértékben igaz volt, csak ő nem tudta) és igazából nem is érdekelte. Ezt pedig a tudtunkra is adta. Ingerült volt és még bunkó is, én pedig csak álltam, mint aki karót nyelt és még levegőt venni sem igazán mertem.
Ráadásul nem csak velem beszélt így, hanem a húgával is, ez pedig számmra eléggé lelombozó volt azok után, amit legutóbb láttam tőle. Addig eléggé idilli bátynak látszott számomra.
Ekkor azonban Lucien egy olyan kérdést tett fel, ami engem személy szerint meglepett.... és ahogy elnéztem Trevort is. A férfi megválaszolta a kérdést és igazából pontosan erre a válaszra számítottam, hiszen én is pontosan így gondoltam.... Igen így gondoltam.... De akkor miért kavarogtak olyan kérdések a fejemben akkor is amikor utoljára találkoztunk és most is? ... De nem... én is úgy gondoltam, ahogyan a pasi állította. És a pasi hozzám fordult szájából pedig olyat hallottam, amit első találkozásunk után nem képzeltem volna. Szabályosan megijedtem és egy hang, annyi se jött ki hirtelen a torkomon. A szívem kihagyott egy ütemet és csak bámultam magam elé. Időközben Trevornak elege lett az egészből és elrohant, valószínűleg a szobájába én pedig térdre estem. Akkor pedigkitört belőlem a sírás. Egyszerűen nem tudtam máshogy reagálni, csak sírni. Én általában mindent pozitívan fogok fel és optimistán látom a világot, de ez most nekem is sok volt... és végem volt, teljesen kiborultam. Ráadásul pont úgy, hogy esetleg még Trevor is láthatja... |
Természetesen azonnal feltűnt, hogy rólam volt szó, de amint beléptem a lakásba el is halkultak. Ezt persze próbálták elterelni és rávezetni arra, hogy csak erről, meg arról beszéltek..de rohadtul lerítt róluk, hogy nem mondanak igazat. Azt lehet kissé megint eltúloztam, ahogyan Haydennel beszéltem, de folytatnom kell ezt a viszonyt. Egyáltalán nem akarok vele jóba lenni, ahogyan eredetileg már találozni sem terveztem. Mikor a szőkeség közölte, hogy csak a ruhákat hozta vissza, bólintottam egyet..és helyesltem is arra, hogy mennie kellene. - Valóban menned kellene.. - mondtam bunkón, viszont ekkor húgom rámszólt. Amolyan most mi van tekintettel néztem rá, végül pedig csak megforgattam a szemeimet. - Ja persze..a tanulásról, meg a sütikről..mi? Akkor mégis miért kussoltatok el olyan hirtelen, amint beléptem? És nem véletlenül a nevem is elhangzott..vagy tévedek? - húztam fel kérdőn a szemdölökömet, majd csak egyszerűen leintettem őket. - Jó, mindegy is..tudjátok mit? Nem érdekel.. - jelentettem ki és már éppen indultam volna a szobámba, hogy végre ne is lássam a szőkeséget, mikor Lucy valami olyasmit kérdezett ami ledöbbentett. - Jézusom, Lucy..mégis mi lenne? Az ég világon semmi..ne nevettes már.. - mondtam és teljesen kiadtam. A szívem viszont hevesen kezdett verni, amint Haydenre pillantottam egy kis időre. Komolyan ezt már nem hiszem el..mi a jó fenét művel velem? Miért érzek így? Tennem kell valamit..sürgősen. - A rohadt életbe már Hayden..ne csak állj ott, hanem húzz már el a faszba.. - ordítottam, teljesen kikelve magamból és igazából fogalmam sincs mi ütött belém. Hiszen Hayden semmit sem tett, amiért ezt érdemelné. Láttam rajta mennyire is ledöbbent a szavaimtól, de úgy igazából meg sem vártam mit lépett. Hogy maradt e vagy sem. Berohantam a szobámba, az ajtót pedig teljes erőmből magamra vágtam. Iszonyatosan dühös voltam, de leginkább magamra. Kezem ökölbe szorult és valami olyat kerestem amit szétzúzhatnák. Tekintetem meg is akadt az üvegszekrényen, amibe egy iszonyatos erővel vágtam bele. Az üveg azon nyomban darabokra törött, a kezemet, jobban mondva az öklömet teljesen szétvágtam, így a vér is ömlött belőle, de most nem tudott érdekelni. - A kibaszott életbe.. |
-Lehet, hogy szerinted nincs olyan, de a szüleim szerint van-utaltam ezzel arra, hogy az egész nem az én ötletem volt én csak követtem a szüleim utasításait.
-Ó! Klasszikus balett! Én csak egyszer láttam olyat színházban, mikor még nagyon kicsi voltam. Az egy gyönyörű tánc!-mondtam kedvesen.
"Táncolni mindenki tud..." erre a mondatra elnevettem magam-Akkor úgy néz ki én vagyok az egyetlen kivétel-komolyan sokszor próbáltam már, de zenére mozogni, hááát...ha muszáj volt, akkor is maximum leutánoztam a többiek mozgását kisebb-nagyobb sikerrel.
-Na akkor eltudod képzelni, milyen fárasztó!-mondtam halvány mosollyal, de nem akratam traktálni a panaszkodásommal-Igen elég lenyűgöző-helyeseltem -Hát, hogy jól megy-e, mondjuk inkább azt, hogy egy idő után beleszoktam.
Majd benyitott Trevor egy káromkodás kíséretében. Tudja, hogy utálom, ha káromkodik és ilyenkor rá is szoktam szólni, most azonban csak elhúztam rajta a számat.
-Ne szekálld már szegényt!-mondtam a bátyámnak-Visszahozta a ruhámat aztán beszélgettünk egy kicsit. A tanulásról, a sütikről, meg ilyenek-mondtam.
-Ne butáskodj már Hayden! Maradj csak!-fordultam a lány felé.
-Most komolyan, mi van köztetek? Trevor!-fordultam a srác felé-Egyik nap még elmész utána egy buliba másnap meg már hozzá sem szólsz. Mit vétett ellened?-tettem fel a kérdést szelíd hangnemben. |
Elmosolyodtam, ugyanis úgy tűnt Luciennek is tetszett, hogy sikerült Trevort meggyőznöm legalább egy kicsit is a sütizés létfontosságáról, amiről ugye egy véleményen voltam a lánnyal.
- Ó értem. - reagáltam le a válaszát, mikor kiderült, hogy nem volt semmilyen tagozatos, pedig fogadni mertem volna rá, hogy ő is zenész volt. - Szeinrtem nincs olyan, hogy túl sok. - vélekedtem, de azért ezen a megnyilvánuláson muszáj volt felnevetnem. - De ha úgy gondoltad, ne neked való akkor biztos jóldöntöttél. - mosolyogtam a lányra.
a következő kérdéskör már a táncot érintette, méghozzá a táncot és engem majd később Lucient.
- Balettozok.... pontosabban klasszikus balettet táncolok. - feleltem a kérdésére lelkesen, de a felkérésére meglepődtem. Végül azonban megvontam a vállamat és csak belegyeztem. - Ha szeretnéd. Bár nem hiszem, hogy meg kell, hogy tanítsalak, hiszen táncolni mindenki tud. - mosolyotam rá bíztatóan. Ez az egyik alapelvem volt. Bár, ha úgy vesszük az elveim olykor egész ellentétesek voltak. Úgy gondoltam ugyanis, hogy táncolni mindenki tud, azonban keményen kell ahhoz megdolgozni, hogy valaki igazán jó táncos legyen. Azt pedig nem szerettem, ha valaki azt állítja, hogy áncos és közben nem dolgozik érte. Na mindegy mot nem ez volt a helyzet, csak elkalandoztak a gondolataim.
- Szerintem szuper. - védtem meg az álláspontomat. - Sőt, inkább lenyűgöző. Lenyűgöző, hogy képes vagy erre. Én biztosan képtelen lennék rá, tuti, hogy mindig elkalandozna a figyelmem és így végig sem tudnám csinálni. Neked biztosan nagyon jól megy. - fejtegettem a dolgot.
Ezek után Lucien újból felhozta volna Trevort, azonban arra nem sikerült rájönnöm, hogy mit óhajtott volna mondani, ugyanis hallottuk a zár kattanását a kilincs mozgását valamit az ajtó nyílását. Valaki érkezett. A valakinek pedig hamarosan a hangját is meghallottuk méghozzá egy káromkodás keretében. A szívem kihagyott egy ütemet ijedtemben és odafordultam az érkező pasas felé, aki természetesen nem volt más mint Trevor. Az a borzasztó érzés kerített hatalmába, hogy már rég le kellett volna lépnem és ezt eddig is tudtam csak nem akaram elfogadni. A krapek arcán is látszódott és a szavain is érződött, hogy ő is csak annyira kívánt velem találkozni, mint én ővele. (Igaz arra továbbra sem tudtam a választ, hogy hirtelen miért kezdett el velem így viselkedni, de én épp a viselkedése miatt nem akartam ismét találkozni vele.)
- Csak... visszahoztam Lucien ruháit. - feleltem halkan a férfi kérdésére és feláltam. - De azt hiszem nekem mennem kéne... - tettem hozzá és már fel sem fogtam az arra vonatkozó kérdését, hogy mégis miről beszéltünk. |
A napom nem is telhetett volna másképp, mint, hogy reggel felkelek - ráadásul egész korán - és bemegyek a lemezboltba. Mindis is utáltam mikor nekem kellett nyitni, mert ilyenkor nem aludhattam addig ameddig akarok, amit igazából iszonyatosan szeretek. Reggelente, kómásan inkább jobb elkerülni, ugyanis általában harapósabb vagyok, mint egyébként lennék. A reggeli kávém benyomása után el is indultam az említett helyre, ahol majd délután háromkor váltanak le. Bevallom az utolsó találkozásunk Haydennel nem éppen volt a legkellemesebb, amit persze nekem köszönhetünk, de így ládtam jónak. Nem akarok többet találkozni a lánnyal, aminek meg van az oka is, de azt elég ha én tudom. Persze nem tagadom, az utána következő egy-két napban elég sokat járt fejemben a szőkeség, de mostanra már sikerült kivernem onnan.
Miután elérkezett a három óra, egyenesen a Hampstead-be mentem, ahol Amethyst vettem fel és mentünk is tovább a próbaterembe. Általában minden nap próbáltunk, de persze ebben közrejátszott az is kinek mennyi ideje volt. A próbát két órásra húztuk el, így mire már végre hazafelé vettem az irányt, teljesen lefáradtam. Most nem is vágynék jobban másra, mint egy kényelmes ágyra és egy hosszú alvásra. Szerencsére volt annyi eszem reggel olyan kómásan, hogy kocsival menjek, ezért hamar haza is értem. Csak remélni tudtam, hogy húgom készült valami kajával, mert rohadtul meg is éheztem. A hasamat mindig is imádtam, ezért azt most előrébb kell, hogy helyezzem, mint az alvást. Viszont annak ellenére, hogy sokat eszek, nem látszik meg rajtam, ezt pedig a konditeremnek köszönhetem. Miután leparkoltam az épület elé, kiszálltam és már indultam is fel a lakáshoz. Felérve előhalásztam a kulcsokat és már léptem is be az ajtón. Ekkor viszont éppen a nevemet hallottam meg, ami Lucy szájából volt, de vajon ki a franccal beszél pont rólam? Homlokomat ráncolva dobtam le a kulcsokat és léptem beljebb, mikor megpillantottam húgomat Haydennel a kanapén. - Mi a fasz.. - csúszott ki a számon, majd mikor rájöttem, hogy hát ezt mégis csak hangosan mondtam ki, csak sóhajtottam egyet. - Te meg mi a francot keresel itt? - kérdeztem a szöszit nem éppen kedvesen, amire persze most nagy ívben rátett az is, hogy iszonyatosan fáradt vagyok. - És jól hallom? Én lennék a téma? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben közelebb léptem hozzájuk. - Nos..hallgatlak titeket.. |
-Az is valami!-mondtam a félsiker kijelentésre.
Örültem, hogy Hayden szó nélkül beleegyezett a közös sütizésbe. Mostmár nem kérdés, hogy az ég hozatta haza Trevorral ezt a lányt. Nekem kiskoromban nem volt túlzottan sok barátom, hiszen a legtöbben hiperaktívnak és tolakodónak tartottak. Viszont Haydennel hamar megértettük a közös hangot.
-Én A-s voltam. Vagyis nem voltam semmilyen tagozatos. Pedig kiskoromban egész szépen énekeltem, de bőven elég volt egy zenész a családban, sőt! Még sok is-utaltam ezzel Trevorra.
-Mit táncolsz?-csillant fel a szemem-Taníts meg táncolni!-pattantam fel a kanapéról.
-Egyáltalán nem olyan szuper, mint amilyennek tűnik-mondtam-Elég sokat kell tanulni, de azt modom lehetnr rosszabb is-mosolyogtam.
-Egyébként Trevorral...-amint kimondtam a nevét nyitódott az ajtó és belépett a bátyám.
-Szia!-mondtam kedvesen, de aztán megláttam az arckifejezését és elhallgattam. |
- Hát azt nem állítanám, hogy sikerült meggyőznöm, de azért arra sikerült rávennem, hogy olykor elmenjen cukrászdába. Én pedig ezt legalább félsikernek tartom. - mondtam neki mosolyogva és kicsit talán elégdetten. A meggyőzőkém mindig is jó volt. Hogy ennek igazából az volt-e az oka, hogy reális éveket tudtam felhozni a dolgok mellett, vagy épp, hogy a hallgatóságom inkább egyetértett vlem sem mint, hogy tovább hallgasson az már annyira nem kötött le.
Min kideült azonban Lucien is odavolt a sütikért és ezt nagyon becsülendő és követendő tulajdonságnak tartottam, mely valószínűleg az arcomon is meglátszódhatott.
- Mindenképpen! - egyeztem bele mindenféle vonakodás nélkül az együtt való sütizésbe és kezdtem egyre inkább megbizonyosodni abban, hogy mi nagyon jól ki fogunk jönni egymással. Ez pedig igazán feldobott. Végül is örültem, hogy eljöttem ma ide.
Hamarosan pedig már az iskola volt a téma. Kiderült, hogy lucien is hamsteades volt, mint Trevor, bár ezen annyira már nem lepődtem meg, azok után, hogy tudtam a pasas odajárt.
- És melyik tagozatra jártál? - érdeklődtem tovább és ppen akkor a lány is rakérdezett arra, hogy ugyan én milyen osztályban is tanulok. - Táncra. - feleltem a kérdésére lankadatlan lelkesedésemmel, de ha táncról van szó, még ha csak beszélgetünk is róla akkor engem aztán még lelőni sem lehet.
Amikor pedig kiderült, hogy orvosira ár határozottan megdöbbentem.
- Ez tök szuper. - mondtam még mindig döbbenten. Minden elismerésem azoké az embereké, akik ennyire oda tudják tenni magukat és képesek ennyit tanulni. |
Elfogatta a forró csokit, aminek igazán örültem. Nincs is jobb, mint egy forró csokival beszélgetni.
-És megtudtad győzni?-kérdeztem továbbra is. Én is próbáltam már, de hiába, Trevor nem nagyon volt sütis és ebbe egy idő után bele is nyugodtam. Ezzel csak az volt a baj, hogy nem volt kivel elmenjek sütizni, erre most itt van Hayden, aki mint megtudtam imádja a sütit. Legszívesebben most azonnal karonfogtam volna és elvittem volna a legközelebbi cukrászdába, de most csak itthoni ruhában vagyok..talán máskor. Mindenesetre egyszer ezt biztos behajtom rajta.
-Ugye?-kérdeztem vissza a sütis állításra-Az nem kifejezés, hogy szeretem! Én mindig is édeszszájú voltam. Egyszer menjünk már el együtt sütizni!-ajánlottam fel izgatottan-Olyan régen voltam már!
-Hampstead...Én is oda jártam a bátyámmal!-mondtam lelkesen. Elképesztő mennyi közös bennem és ebben a lányban. Ha belegondolok, hogy először azt hittem, hogy ő és Trevor...Mostmár biztos vagyok benne, hogy ez lehetetlelen-Milyen tagozatra jársz?-kérdeztem kíváncsian.
-Egyetemre járok, orvostudomány szakra-mondtam válaszoltam a kérdésére. |
Lucien felpattant és sürgölődöt egy kicsit a konyhában. Később valami gőzölgő dologgal tért vissza és újból megkínált. Elmosolyodtam és ezúttal elfogadtam, hiszen ki vagyok én, hogy visszautasítsak valami finomat.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Végül is csak ezek után meséltem el neki azt a bizonyos sztorit és úgy láttam tetszett neki, legalábbis mosolygott. Azon viszont őgy tetszett meglepődött, hogy a cukrászdában találkoztunk és meglepetésének hangot is adott. Halkan felnevettem, amikor elmondta, hogy Trevor nem is szereti a sütit. - Igen, ezt ő is mondta. Sőt nehezen sokáig kellett győzködnöm, hogy a sütizés igen is jó dolog és olyan nincs, hogy az ember ne szeresse. - meséltem neki egyre jobban beleéve magamat ebbe az egészbe. Végre végképp sikerült felszabadulnom és már az a tény sem zavart, hogy végülis a pasi házában vagyok, akivel nem biztos, hogy szeretnék találkozni.
Miután Trevor rövid időre lekerült a terítékről én lettem a beszédtéma. Lucient érdekelte, hogy ugyan én szeretem-e a sütit. SZélesen elmosolyodtam.
- Imádom. - válaszoltam először egy szóban majd tovább folytattam. - Hiszen süti nélkül nem is élet az élet. Ezért sem nagyon tudtam elfogdni Trevor álláspontját. - magyaráztam lekesen. - És te szereted? - néztem Lucienre kíváncsiságtól csillogó szemekkel. Ezek után pedig újabb kérdés következett, ami iazából nem zavart, hiszen szívesen beszélgetek, csak kicsit fura volt. - A Hampsteadbe. - feleltem ugyanolyan lelkesen, mint eddig. - És te még tanulsz? - néztem végig a lányon, mert látszott, hogy idősebb nálam, de azért megkockáztattam a kérdést. |
Fejrázással jelezte, hogy nem kér semmit, de ő itt vendég nálunk és a vendégeknek pedig ha éhesek, ha nem én mindig csinálok valamit. most is felpattantam és villámgyorsan összedobtam egy forrócsokit, majd visszamentem a lányhoz-Biztos nem kérsz?-nyújtottam felé a gőzölgő poharat. Ha végül elfogadta odaadtam neki, ha nem leraktama kisasztalra.
Hayden végül belekezdett a "mesébe", amit olyan aranyosan tudott előadni, hogy muszáj volt elmosolyodnom. Majd mikor meghallottam, hogy a cukrászdában találkoztak elképedtem-Dehát Trevor nem is szereti a sütit.
Jó persze, hébe-hóba szokott enni, de nem az a nagy sütizős fajta. Vagy lehet hogy ez pont akkor volt, mikor múltkor hazahozta nekem azt a krémest? Lehetséges..
-Te szereted a sütit?-szegeztem neki gyanakodva a következő kérdésemet. Ahogy a cukrászdáról beszélt azért lehetett hallani a hangján, hogy szereti őket, de a biztonság kedvéért én megkérdeztem. Közben maganam is szereztem egy forrócsokit és elkezdtem azt szürcsölni- Egyébként melyik iskolába jársz?-kérdeztem. Remélem nem ijedt meg ennyi kérdéstől, de tényleg kiváncsi vagyok, ki lehet ez a lány, akihez a testvéremet olyan furcsa kötelék fűzi. |
Még teljesen végig sem mondtam a mondandómat, Lucien félbeszakított. ez kicsit meglepett, de elmosolyodtam. biztosított arról, hogy nem kell emiatt szabadkoznom, hiszen visszahoztam és kész. Ezen ismét elmosolyodtam. Jó fejnek tűnt a lány, szinte biztos voltam benne, hogy bírni fogom őt. Mindazonáltal sikerült letudnom a dolgot és még túl is éltem. Mondjuk mindehhez az i szükséges volt, hogy ne legyen itt Trevor. Hirtelen azt sem tudtam mitől féltem annyira korábban.
Lucien megkínált étellel és itallal, de csak megráztam a fejemet jelezvén, hogy nem kérek semmit. Igazából nem terveztem hosszú ideig maradni, csak el akartam hozni a ruhákat. Ezt azonban nem sikerült közölnöm vele, mert alighogy lereagáltam az első kérdését már meg is kaptam a másikat, mely éppenséggel arról szólt, hogy mégis hogy ismerkedtünk meg Trevorral. Ez a kérdés némileg meglepett és ez talán az arcomon is látszott,, de végül megvontam a vállamat. Most miért ne válszolhatnék?
- Hát az úgy volt... - kezdtem kicsit kislányosan, de csak a hatás kedvéért. - Egyik nap sétálgattam a városban és a cukrászda előtt elmenve úgy gondoltam, hogy be kéne oda ülni. Tudod az a szuper cukrászda a belvárosban, ahol annyira finom sütik vannak. - magyaráztam lelkesedéssel. - Na, oda. És miután már éppen leültem egy asztalhoz, persze hossza válogatás után, Trevor odajött és megkérdezte, hogy szabad-e a hely, én meg csak bólintottam. Aztán beszélgettünk. Ééés ennyi. - néztem Lucienre végül, miután ugyabban a haydenes stílusomban elmeséltem találkozásunk nagyszerű sztoriját. |
A lány sugárzó mosollyal nézett rám az ajtó mögül. Először ezt nem tudtam mire vélni, aztán vissza mosolyogtam rá és be engedtem. Amikor elvettem a szatyrot reflexből belenéztem. A ruhám ki van mosva és a lekvárfolt, amit oly sok szenvedéssel sem tudtam kiszedni, végre eltűnt. Ezen elmosolyodtam, majd visszafordultam Haydenhez. Mikor elkezdett szabkozni félbeszakítottam:
-Jaj, ugyan már! A lényeg, hogy visszahoztad!-mondtam nevetve.
Őszintén, nem hittem,hogy még viszont látom a ruhámat, ráadásul ilyen jó állapotban. Úgy érzem fálreismertem Haydent. Tényleg nem olyan, mint aki összefeküdne bárkivel.
-Kérsz valamit enni, vagy inni?-kérdeztem, majd végül rátértem a tárgyra-Ha már itt vagy elmesélhetnéd, hogy ismerted meg a bátyámat!-kezdtem kíváncsian. Jobban jár, ha már most elmondja, különben így is úgy is kiszedem belőle. Nem tudtam elképzelni, hogy iskolában találkoztak volna, oda Trevor nem jár, hacsak mikor elviszi a bandájában lévő lányt, próbára. Én sosem bírtam azt a csajt. Nekem olyan furcsa lila hajával és a pirszingjeivel. És akkor mi van, ha Trevor éppen rá várt, aztán összefutott Haydennel? De miért állna le beszélne iskolás kislányokkal? Nem értem. Mindegy, most talán megtudom a választ. |
Jó pár nap eltelt azóta a bizonyos este óta én pedig épp úton voltam Trevorék háza felé egy papírszatyorral a kezemben, melyben gondosan összehajtogatva feküdtek Lucien immáron kimosott ruhái. Igazából már másnap, mikor elvittem a mosodába a saját ruháimat is, ki lettek mosva a kölcsön cuccok, de ilyen-olyan okokból eddig nem sikerült eljutnom odáig, hogy vissza is vigyem a tulajdonosának. Igen, ilyen-olyan okokból. Van valami furcsa ebben? Na jó, valóban. Az igazat megvallva csak halogattam a dolgot, mert végig attól féltem, hogyha bekopogok, akkor Trevor fog ajtót nyitni akkor pedig fogalmam sem volt mit mondtam volna. Főleg azok után nem, ahogy elbúcsúztunk. Valószínűleg világ életében még egyszer nem akar engem látni. Mindazonáltal nem volt mit tenni, már lassan egy hét is eltelt és a lelkiismeretem már szinte faltörő kossal ütögette az ajtót, hogy mostmár tényleg illene visszavinni azokat a ruhákat. Így hát nagyon más választásom nem volt.
Hatalmas sóhajjal indultam útnak és akaratlanul is olyan lassan léptem amennyire csak tudtam, hogy minél jobban húzzam az időt. Csak később jöttem rá, hogy erre semmi szükség sincsen ugyanis sehogy sem leltem rá az odavezető útra, így vissza kellett mennem a kollégiumba, hogy találjak valakit, aki esetleg tudja, hogy hol laknak. Igazából azzal a határozott céllal mentem vissza, hogy hátha kolis az a lány is, aki Trevor bandájában játszik és így ha mgkeresem megtudakolhatom tőle, hogy hogyan is juthatok el hozzájuk. Ő bizonyára tudja. Azonban csalódnom kellett és nem volt kolis, így nem volt más választásom, mint random megkérdezni az embereket. Hosszas keresgélés után végre valaki tudta, hogy merre is van az a bizonyos McClain rezidencia és útba tudott igazítani. Kicsit kínos volt a szituáció, mert az illető nem értette, hogy miért is akarok pont oda menni én pedig nagyon nem tudtam neki mondani semmit.
Na, de lényeg a lényeg hosszú kutakodás, eltévedés és egyebek után végre eljutottam a házig. A bejárati ajtóhoz sétáltam és nagy levegőt vettem. Majd kifújtam. Azonban sehogy sem sikerült összeszednem a bátorságomat ahhoz, hogy be is kopogtassak. Percekig álltam az ajtó előtt, az amúgy bő pulcsim alját nyújtogatva (igen ez már a sajátom volt...), mire végre sikerült megerőltetnem magamat és kopogtatnom az ajtón. Nem tellett azonban sok időbe, hogy az az ajtó ki is nyíljon. A küszöb tűloldalán pedig Lucien állt. Hatalmas kő hullot le a szívemről.
- Szia! - köszöntem neki verőfényes mosollyal az arcomon, ő azonban úgy tűnt ledöbbent. Biztosan nem rám számította. Azonban pár perc múlva ő is visszaköszönt és be is invitált. Követtem a házba és cipőm levétele után kérésére leültem a kanapéra. - Visszahoztam a ruháidat. nyjtottam át neki azonnal a szatyrot mosolyogva, s a kérdésére válaszolva. - Bocsi, hogy eddig tartott, de tudod nagyon feledékeny vagyok és minden nap elfelejtettem. Mint például tegnap is. Elhatároztam hogy már délelőtt áthozom, de közbe jött valami apróság és legközelebb már csak valamikor este jutott eszembe. Akkor pedig tán csak nem állítok be. Viszont legalább felírtam, így ma nem felejtettem el. - szövegeltem azzal a haydenes stílusommal, de persze azt nem ismertem be, hogy az a valami, ami amgy minden naap közbejött az az volt, hogy kerülni akartam a Trevorral való találkozást. |
Pár nappal később a kedélyek enyhültek. Úgytűnt minden visszatért a régi kerékvágásba. Trevorral úgy tettünk, mintha az eset meg sem történt volna. Azt hittem ezek után közelebb kerülünk egymáshoz, de most valahogy elsavanyodottnak éreztem a bátyámat. Azóta van ez, mióta hazavitte azt a lányt. Biztos vagyok benne, hogy történt valami. De, hiába kérdezném Trevort, soha a büdös életbe nem szedném ki belőle a választ. Délután volt éppen a bandjával próbált én pedig otthon csináltam a vacsorát, néztem a tévét. Ezért is lepett meg annyira, amikor kopoktak az ajtón. A bátyám sokáig próbál. Biztos nem ő az. Kinyitottam az ajtót és meglepetésemre Hayden állt velem szemben. Egyből felidézte bennem azt a napot, amikor először találkoztunk. Ez vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Pár perc után még mindig kissé döbbenten megszolaltam.
-Szia! Gyere be!-tessékeltem be és leülttem a kanapéra, majd én is helyet foglaltam-Minek köszönhetem a látogatást?
Eszembe jutott, hogy finoman ki is puhatolhatnám a választ rengeteg kérdésemre. Márpedig nem lesz más alkalom. Most, vagy soha! Addig ez a lány itt fog maradni, amíg nem válaszol nekem. |
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Igazából nem is értem mit vártam majd, hogy Hayden ezek után a karjaimba veti magát? Igaz éppenséggel ott volt, de ez teljesen más dolog. Mikor pedig kissé eltolt magától, természetesen elengedtem, de még nem álltam fel. A nevem hallatán kissé felvontam a szemölököm és vártam, hogy mondjon végre valamit, de Hayden csak nem szólalt meg. Végül csak azután nyögödt ki valamit, mikor észrevette a kezem, amiből még mindig folyt a vér. Csak ekkor esett le, hogy bizony én rohadtul szétvertem a szekrényemet, és ennek hála még majd gitárt sem foghatok egy darabig a kezembe. - Hogy ez? - kérdeztem, persze választ nem várva..de közben Lucy is megjelent, aki már intzékedett is. Megjegyzésére megforgattam a szemeimet, de aztán csak beadtam a derekam és engedtem, hogy elássa a sebet. Fintorogva figyeltem, ahogyan letörölgeti, közben mikor fertőtleníteni kezdte felszisszentem. Félszemmel a szőkeségre pillantottam, aki kissé úgy tűnt, hogy aggódik. - Nyugi, ez csak egy karcolás. - vontam meg a vállamat, majd egy félmosoly húzódott az arcomra. Miután Lucy végzett a sebem ellátásával felálltam és ha Hayden engedte felsegítettem őt is. Közben azon gondolkoztam, hogy ezek utén mi legyen. Épp kezemmel hajamba túrva néztem a lányra, végül megszólaltam. - Hayden..ha gondolod maradj nyugodtan..engem nem zavar. - vontam meg a vállamat, majd csak elindultam ki a konyhába. - Viszont én eszek valamit, mert rohadt éhes vagyok. - jelentettem ki és teljesen úgy viselkedtem, mint ha az előbbi pár percben semmi sem történt volna. Persze a lányt továbbra is legszívesebben elkerülném, de nem teszem meg. Ha úgy adódik beszélek vele, viszont azt nem igérem meg, hogy barátok is leszünk. Miután beértem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és azon gondolkoztam mit is egyek. Amint látom Lucy ma is főzött, így örömmel vettem ki a hűtőből és kezdtem neki megmelegíteni az ételt. Nem zavartattam magam, hogy a két lány a nappaliban van, én elvoltam egymagamban is a konyhában.