|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.27. 17:49 - |
Avagy múltbéli események. Helyszíntől független, az emlékek homályába merült, az évek távlatában elveszettnek tűnő események.
A játékok elején tüntessétek fel az időpontot (akár csak nagyjából. pl. 3 évvel napjaink előtt, vagy akár konkrétan, pl. 2006. 08. 11.) és a helyszínt. Azok a jelenetek is itt játszandók ki, amiknek egyébként van helyszíni témái, de a múltban történnek! |
[27-8] [7-1]
 A mosolyszerűségem, tovább volt a képemen, mint gondoltam. Ugyanis a srác nem szólált meg pár percig. Én nem ugattam le, nem akartam, hogy ő is azt gondolja, igazak a pletykák. Végre rá akartam cáfolni, egy részt a tesóim örülnének, ha végre szereznék "rendes haverokat". Másrészt, nem volt bunkó velem, így minek legyek én is az? De a gondolataim között azért ott motoszkált, egy beszólás. Valahogy pedig kicsúszott a számon.
. Mi van, a macska elvitte a nyelved?
Szerintem ez volt, az egyik legbénább beszólásom valaha. De megint előbb dumáltam, minthogy átfontoltam volna. Utána, csak vártam, hogy mondjon valamit. Sikerült neki kinyögnie valamit, amin meglepődtem. Kevesen akarnak velem beszélgetni, ha még társalgok is, akkor se személyes dolgokról. persze hozzátette, hogy nyugodtan elhúzhatnánk innen, de az agyam sikítozott, hogy itt a lehetőség, hogy ne legyek annyira aszociális.
- Végül is, miért ne? - vontam meg a vállam.- Amúgy, megmondták egyáltalán a nevemet? Ha nem, Dorian Bellefluer vagyok. Nem, akármennyire előkellően hangzik a nevem, nem vagyok az. |
 - Eh, az úgy még jobb... - jelentettem ki, csak hogy mondjak valamit. A kommunikációs készségem még mindig nem javult, avagy rohadtul nem tudtam, mit szokás ilyenkor mondani. Nem baj, fogjuk rá.
Az ezután következőnél pedig végképp gőzöm sem volt, mit mondhatnék. Szerintem elég szerencsétlenül is nézhettem ki, de hát ez van. Mondjuk ezzel már ezermillió százalék, hogy leégettem magam egy újabb ember előtt... aki ráadásul még nem is nézett ki szarul, ha az arcán éktelenkedő sebektől eltekintünk. Ne már, ne gondolj most ilyenekre..
- Szerintem... ismerkedjünk - nyögtem ki végül. - Persze, csak ha van kedved. Mert amúgy ha akarod, el is húzhatok - tettem hozzá gyorsan. |
2 héttel ezelőtt, könyvtár
Oké, bevallom, hogy ez egész helyzet, kínos és szar volt. Nem ismertük egyáltalán egymást, gőzünk se volt, hogy egyáltalán létezik-e a másik. Legalább olyannak dobtak volna össze, aki rajz szakos és valamennyire ismer engem. Mert tudom, hogy ismernek engem a pletykákból. ha így belegondoltam, megértem, miért küldtek egy ismeretlenhez. Nem rohan el abban a percben, hogy megjelenek. Részben tetszett, mert megszabadulok a felesleges bunyóktól.
- Velem csak pár perce - húztam a számat óvatosan egy féloldalas mosolyra.
Arcom még mindig égett a sebektől, mivel azért kaptam rendesen. A szám felrepedt - szerencsére nem annyira, hogy megmaradjon a helye - ezért merészebb dolgokat, mint a vigyorgást, próbáltam hanyagolni. Mivel rohadtul fáj és elég fura grimasz lett volna.
- Oké, de mit? Ez egy könyvtár. Vagy olvasunk vagy netezünk. Esetleg szeretnél.... valami mást? Ismerkedni? - utolsó szó után horkantottam.
Nem nagyon nyíltam meg senkinek, mindig kerültem ezeket a dolgokat. Talán a négy exem tudna mesélni rólam, hiszen egyedül nekik mondtam el valami lényegest magamról. Persze, ott vannak a testvéreim is, de ők jobban hasonlítnak törődő, védelmező szülőkre, mint testvérekre. Ha elkezdenénk "csevegni", akkor se tud többet meg rólam, hiszen a kényes részeket állandóan kihagyom. Ha ezeket kiveszem, akkor vagyok, akinek kinézek: harcias húsz éves. |
2 héttel ezelőtt, könyvtár
A legcsodálatosabb érzés, amikor random közlik veled, hogy itt és ekkor és ezt fogod korrepetálni. Azt se tudtam, kiről és miről van szó, meg hogy miért, de ezt fogom csinálni délután. Nem mintha bajom lett volna vele, mert legalább volt programom, és nem csak a szobámban ücsörögtem, meg ilyenek, hanem kimozdultam valamerre. Mondjuk iskolán kívül nem kell mennem, de akkor is csinálok valamit.
Egyáltalán vagyok én annyira okos, hogy bármit is elmagyarázzak úgy, hogy más is felfogja? Oké, a legtöbb tárgyból jó vagyok, ez tény. Még azokból is megvan a minimum hármas-négyes, amiknél a lrgtöbben vért izzadnák a kettes alá-alá-aláért... De hogy tanárkodni is tudok-e, az még majd kiderül.
De az tetszett a legjobban az egész sztoriból, hogy semmit se mondtak a gyerekről. Mármint, hogy mennyire hülye. Mondjuk elvileg már másodjára húzták meg... tehát nem lehet egy zseni, na. Úgyhogy csak reméltem, hogy ő legalább tudja, kit keressen. Tehát leültem az egyik asztalhoz, és vártam... Nem kellett túl sokat ott üldöfélnem, bár nem néztem az időt, szerintem tíz perc se volt, de hamarosan odalépett hozzám egy srác, hogy tök felesleges az egész. Hm.
- Velem is csak pár órája közölték a dolgot, úgyhogy... - mondtam. - Nem mintha lenne jobb dolgom, vagy valami, mert amúgy nincs, de ha már itt vagyunk, akkor csináljunk valamit - jelentettem ki. Hát de most nem? Legalább akkor nem a semmiért jöttünk ide. |
2 héttel ezelőtt, könyvtár
Nem jól kezdődött a napom. Szószerint megmondva fosul. Rosszabbul, mint altalában szokott lenni a suliban. Egy izomagy szétverte a pofámat. Meglepő módon, nem én kezdeményezten a harcot. Ez olyan ritka talán, mint a piros hó. Rengeteg mindennel fel lehet engem bosszantani és ha én dühös vagyok valakire, nem nagyon ússza meg sérülés nélkül. A baromarcnak azt hitte, hogy én fekütem a barátnőjével. Bár ha jól vettem ki az ordítástól. Csodálom, hogy nem lettem süket. Talán én is a fülépe üvölthettem volna, hogy olyan meleg vagyok, mint az Afrika, de szerintem nem ismerné be, mert nincs más irányultság, csak a hetero. Szerencsére, pár diák ránk talált, mindkettőnket az orvosiba vittek, ugyanis nem csak én kaptam at az ütésekből, ha nem ő is, hülye lettem volna, ha nem adtam volna vissza neki. Minezek után az igazgatóhoz küldtek. Ahol, az öltönyös puffaszkodott pénzzsák, megint elmondta - már ötvenezer alkalommal is -, hogy nem verekedhetek. Felhúztam magam, mivel most tényleg nem én vittem be az első ütést. Szerencséjére megúszta, hamar elküldött. Folyosón sétáltam, amikor egy öreg tanárnő leállított. Elmagyarázta, hogy korrepetálásra kell járnom, mivel szeretnék, hogy hamar leérettségizzek, mert tehetséges vagyok. Gondolom már utálnak engem, mint a spenótot. Soha nem írom meg a dolgozatokat, a lényegeket tudom, minek több? Viszont a hölgy kedves volt velem, szóval adtam egy esélyt ennek az egész dolognak. Könyvtárba irányított. Azt mondta valami szőke srácot kell keresnem. Ahogy beléptem, meg is láttam, mivel nem sokan voltan ott. Aranyos. Lassan hozzásétáltam, majd levágottam az egyik székre.
- Figyelj - kezdtem bele a dolgokba. - Felesleges ez az egész. A tanárok kényserítettek, szóval, hagyj engem netezni. Nem fog működni ez az egész korrepetálás dolog. |
Emlékszem apa nagyon szerette a Halloweent. Imádta a jelmezeket s már egészen pici korunkban elránatott minket, hogy cukrot gyűjthessünk. Ő is pont olyan édesszájú volt, mint most Dommiel. Anya inkább otthon maradt, de a jelmez készítésben ő is mindig segédkezett, ahogy a cukorkák beosztásában is, mert Death előszeretettel lapátolta be az összeset a kis tökfejből miután elhagytunk egy egy házat. Ez lesz az első olyan Halloweenem, amit csak a bátyjámmal töltök, ha csak meg nem szökik vagy el nem üti egy busz vagy egy kacsa... Na de, ahogy a kirakatokban bámultam egyik este a halloweeni dekorációkat, eszembe jutott az egyik alkalom. Abban az időmben sokat füvezett az apánk. S kijelentette miknek fogunk öltözni. Picik voltunk még, úgy 3 évesek... anya ellenezte, de apa megcsináltatta, illetve vette a ruhákat. Személyre szabott jelmezünk lett.. Death kifejezetten boldog volt a jelmezében, ellenben a szomszédok igen furcsán néztek rá... s rám is, de csak így idősebb fejjel jöttem rá miért...
 
Balthazar Loyd, Halloween 2003 |
Avagy múltbéli események. Helyszíntől független, az emlékek homályába merült, az évek távlatában elveszettnek tűnő események.
A játékok elején tüntessétek fel az időpontot (akár csak nagyjából. pl. 3 évvel napjaink előtt, vagy akár konkrétan, pl. 2006. 08. 11.) és a helyszínt. Azok a jelenetek is itt játszandók ki, amiknek egyébként van helyszíni témái, de a múltban történnek! |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A mosolyszerűségem, tovább volt a képemen, mint gondoltam. Ugyanis a srác nem szólált meg pár percig. Én nem ugattam le, nem akartam, hogy ő is azt gondolja, igazak a pletykák. Végre rá akartam cáfolni, egy részt a tesóim örülnének, ha végre szereznék "rendes haverokat". Másrészt, nem volt bunkó velem, így minek legyek én is az? De a gondolataim között azért ott motoszkált, egy beszólás. Valahogy pedig kicsúszott a számon.
- Eh, az úgy még jobb... - jelentettem ki, csak hogy mondjak valamit. A kommunikációs készségem még mindig nem javult, avagy rohadtul nem tudtam, mit szokás ilyenkor mondani. Nem baj, fogjuk rá.
