|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.16. 18:06 - |
Igazán jó szakácsok dolgoznak itt. Az ételek minősége alapján azt hihetné az ember, hogy az árak a csillagos egekben járnak, de ez nem igaz, teljesen megfizethető hely. |
[37-18] [17-1]
Meglepett, hogy londoni, nem hallottam ki az akcentust a hangjából, pedig néhányuknak olyan vaskos volt, hogy rossz hallgatni. Valószínűleg az itt töltött idő alatt elkopott, fiatalon, ennyire intenzív környezetben könnyű átszokni egy amerikaibb beszédstílusra.
- Ühüm - bólogattam. - New Yorkból - szerettem azt a várost, főleg Manhattant, ahol én is éltem, míg ott laktunk, de a levegőváltozás jó volt, először a franciáknál, majd itt... mindegyik annyira különbözött a többitől.
Nem értettem igazán, mi bambulnivalója volt Louisenak a pincéren, habár ebben közrejátszhat, hogy nekem túl fiatal volt, legalábbis annak tűnt, valamint sosem tekintettem az ilyen személyzeti emberekre lehetséges prédaként.
A kérdést hallva halkan felnevettem, már-már bájosan naivnak tartottam, pedig csak egy beszédtéma és tényleg nincs rám írva, hányat fogyasztottam már el.
- De még mennyi - hümmögtem egyet, gyors fejszámolást végeztem. Annyi pasim, akivel hivatalosan is jártunk, nem volt, mint amennyivel kavartam egyszer vagy huzamosabb ideig, hiszen azok nem jelentettek nekem semmit a testi élvezeten kívül... egy párkapcsolat megint más, azoknak a vége mindig keserű volt. - new yorki, brit, francia... - soroltam fel párat, majd egy halvány mosoly mögé rejtettem az arcomra kúszni készülő grimaszt az utolsó említésére.
- Neked? - kérdeztem vissza, közben már kiválasztottam, mit szeretnék enni, nyitva hagytam ott az étlapot és a tekintetem Louisera szegeztem. |
Legtöbször a tippjeim bejönnek, és most is ez történt. Nem is csodálkozok. Befelé menet otthonos hangulat fogadott. Legszívesebben lefeküdtem volna az asztalra, olyan fáradt voltam, de mivel az kicsit hülyén nézett volna ki, ezért leültem.
-Hát nem teljesen, Londonban születtem, onnan jöttünk ide... Te is ideköltöztél?
Egyhamar megött a pincér is. Egy fiatal, barna hajú, zöld szemű fiúcska volt. Szokásos inget viselt farmerrel, étlapokkal a kezében. Talán, kicsit túl sokáig néztem, mivel miután megfordítottam tekintetem, Macy értetlenül nézett rám. Én csak kacsintottam és kigomboltam egy kicsikét a blúzom. Miután megkaptam az étlapot, rögtön rendeltem is egy gyümölcs koktélt.
-És volt már pasid? |
- Nem - ingattam a fejem, közben tekintetem végigvándorolt az épületeken, amik mellett elhaladtunk, igyekeztem nem azon gondolkozni, mennyire utálom a tömegközlekedést. Koszos, a minőségéhez mérten túlságosan drága (igaz, nem mintha ez problémát jelentene) és teli van olyan emberekkel, akikkel nem akarok egy percnél tovább sem egy helyen tartózkodni. Mégis most hagytam, hogy Louise vezessen, mivel halvány lila gőzöm sem volt arról, mi merre.
- Idevalósi vagy? - követtem lefelé a buszról, egész kicsit megigazítottam az üléstől felcsúszott szoknyámat, aztán körbenéztem, főleg az éttermet figyeltem meg. Nem tűnt olyan lepukkantnak, mint amire számítottam, sőt, egészen csinos kis helynek mondanám, de konkrét véleményt majd csak belülről mondok. Fontos a belső külső is.
Beérve kellemes hangulatú hely fogadott, ízléses díszítéssel, és többen voltak, mint amire számítottam. Itt már könnyebb volt otthonosan mozogni, előrementem és egy nekem tetsző kétszemélyes asztal mellé ledobtam a táskámat, aztán a dzsekimet vettem le, a szék háttámlájára terítettem.
- Ide költöztünk, aham - bólintottam rá, hogyha visszakérdezett, majd megérkezett a pincér is. A szokásos eperlevemet kértem, valahányszor étterembe mentem ezt ittam, hacsak éppen nem bort. Csendben merültem bele az étlapba, majd ha választottam és kérdez, lehet szó róla, hogy beszélgessünk. |
Könnyű volt rávenni. Már a buszon ültünk, mikor megbökte a vállam. Felpilantottam merev tartásomból és kinéztem az ablakon. Már látni lehetett az Éttermet.
-Még nem ismered a környéket, ugye?-kérdeztem.
Ezt könnyű volt kiszámítani mivel:
1. Nem tudta, hogy messze van-e vagy sem.
2. Látni lehetett, hogy odafigyel a tájra.
3. Még új itt.
Mielőtt még válaszolhatott volna, gyorsan felpattantam, mivel megállt a busz. Ő is nagy nehezn felállt, és lejött velem. Válaszra nyitotta ajkait. |
Leolvadt a mosolyom mikor úgy döntött kikosaraz. Mert hát az egy dolog, hogy ,,jobban", attól még nem homoffób. Vagy csak szimplán nem jön be neki a pofikám?? - Annyira nem lehet sok... Kinek mi számít többnek? Dehát nem szabad erőlködni, én nem vagyok a bátyám, hogy a nyakába ugorjak hátulról és addig szorongassam nyüszögve míg agyon nem ver vagy míg bele nem megy és kézenfogva sietünk a mosdóba, miközben mindenki látja mi a tervünk. Neem... ehhez azért nincs annyi bátorságom. Már az hogy hátulról a nyakába vetődjek.. ne már. - Hát valószínűleg... de aztán ki tudja.. - vontam vállat. Aztán sóhajtva felkeltem. Még a gyümilevet lehúztam, aztán ránéztem. - Mindenesetre ha fekete hajjal mégis meghúználak, tudd hogy az nem az én bosszúm volt. De megjegyeztem ám, többet nem kapsz hamit... - öltöttem ki játékosan a nyelvem, majd miután fizettem, el is mentem, hogy mostmár tényleg megtudjam merre szállingózik az az idióta öcsém...
/Lezárt kör^^ Ha szaftosabb yaoira vágysz szólj és összefuthatnak ;D/ |
 Gondolatban megveregett a vállam. Ugyan is tényleg el akart hívni. Hogy mondjam el, hogy jobban szeretem a nőket? Gondoltam nem törném le a srácot, de jó falat vagyok, nem igen mondtott volna le rólam, szerintem. Pár másodpercig gondolkoztam ezen, de minek kerülgetem a forró kását, szívből jövő igazságot kezdtem el hadarni.
- Öm. Jah, mindkét nem jöhet, de jobban preferálom a nőket.
Picit hazudtam, mivel a saját nememről illetően fogalmam se volt.
- Meg szeretnék egy normális kapcsolatot már. Gondolom te meg egy éjszakát töltenél velem. Plusz az is közbe játszik, hogy sok év van köztünk.
Félálltam, megigazítottam az egyenruhámat és felkaptam a tányérokat. Ma se múlt el, hogy nem akart valaki engem. Ahogy ez átsiklott fejem, elmosolyodtam.
- Sajnálom. |
Vagy pont hogy annyira kedvel, hogy tovább bámulhassanak téged. - vigyorogtam. Aztán persze témáról témára mentünk, és a kajám is megkapta. Hát bizony, én olyan jó apuka lennék! Még a brokkolit is rátukmálnám. - Van, aki nem... Az anyám például nem eszik ilyen ételeket. Kerüli az egészségtelen dolgokat. Na de... mára úgy sincs több dolgom. Ellenben unatkozni fogok otthon. Szóval mit szólnál, ha ötre visszaérnék ide és együtt elmennénk valamerre szórakozni? - kíváncsiskodtam. Magamhoz nem merném felhívni, mert attól tartok ha Death nem a koleszban tólti idejét, feljön, meglátja és akár tetszik nekünk akár nem, kutyapózban végzi Rob egy nyakörvvel a nyakán és hára szíjazott kezekkel. Fúh! Ebbe még én is beleborzongok. Én is tudnék mit dolgozni rajta, bár egyenlőre nem derült ki hogy csak melegbarát vagy ő is hasonlócipöben jár. De ez könnyen kideríthető. - Tetszesz nekem... Szerintem jó spanok lennénk. És igen, jól hallod, én most nyomulok rád. - vettem el a körtelevet és beleittam. Talán nem szép dolog s tudom még nem sokat tudok róla, d ha másnap egy egy éjszakás kland, mindkettőnknek jó lenne. Ő levezetné a feszültséget, én meg élvezkedhetnek... |
- Ez az első éttermem, szóval nem tudom azokban mi a szokás. Lehet a főnököm nem is kedvel. Azért húzza rám a túlórát.
Szinte száz százalékban, azért sózz rám mindent, mert az exe fia vagyok.
- Csak megjegyeztem, hogy innen aztán nem tűnnél ki.
Tudtam, hogy bóként fogja venni. Hülye fejemmel viszont kimondtam. Most már csak imádkoztam, hogy ne máshová invitáljon. Megint egy falatot adott a kajájából, itt viszont reagáltam és elvettem a kezéből és megettem. Szerintem simán lehetett hallani, ahogy az étel bekerült a gyomromba. Én hallottam, ezért kisfiús mosoly villant az arcomra.
- Ja nagyából, az - bólogattam.
Pizza nálam minden hétvégi kajám szóval azzal jól el voltam.
- Pizzát ki nem szereti? - tettem fel a bugyuta kérdést.
Van, például a mamám, de mindig csinált nekem.
- Köszi. Ötig, egykor lesz ebédszünetem. |
Na jó, de akkoris... ennyire figyelni egy dolgozót. Elég beteges dolog, fiacskám. - biccentettem felé. Majd ugye megkapta a kis padlizsánját. Igyekeztem nem az ajkait figyelni, de mit mondhatnék most máson se járt az eszem csak a kufircon. Sokfélepózban sokféleképp. Jó lenne ha lehetne. Sajnálom kamasz gyerek vagyok. Ráadásul perverzebbik fajta, szóval bizony komoly hiányom van. - Ez bók akart lenni? - vigyorodtam el és a szájához emeltem a krumplit. - Áá... - jleztem hogy tátsa nagyra különben következőleg brummogni fogok mint a repülő. - Mármint a lecsó? Azt hívják így, nem? - néztem rá összevont szemöldökkel. Aztán elgondolkodtam én mit válaszoljak. Nem igazán eszek luxus kajákat, lévén hogy nem vagyok egy pénzes ember, az egyszerűbb finomságokhoz szoktam. - A tejbedara és a pizza. - mosolyogtam. - De különben minden evő vagyok... Persze a csigák, csótányok kivétel... - nevettem el magam mielött valami burzsuj állatnak nézne. Aztán ha bekapta a krumplikát, megtöröltem a pofikáját és odatoltam neki az egész tányért. - Jó étvágyat... Majd azt mondom hogy nem akartam hog kárba menjen az étel... - töröltem meg én is a pofácskám. - Meddig dolgozol itt? |
- Kilátnak ide, észlény kapitány. Meg a pincérek általában kint vannak.
Na jó, ez túlságosan bunkó volt tőlem. Az éhség befolyásol. De volt beszélgető partnerem, szóval nem a konyhában szagolgattam a dolgokat, ami csak jó. Jó humora van a srácnak, tetszett. Váratlan dolog ért, még pedig az, hogy a számba nyomott egy darabot. Furcsa volt, mert számba adogatástól, középiskolás éveim jutnak eszembe. Történetesen, amikor a volt barátnőmmel a pincében, akartunk... nyugalmat. Csak itt ne kössünk olyan helyzetbe. Nem nagyon foglalkoztatott, hiszen a hasam végre kapott ételt.
- Séf úr nagyobb eséllyel jönne ide - mosolyogtam. - Szerintem felvenne, mert a pincér gárda is, csupa modell kinézetű.
Bólintottam, amikor meghallottam a nevét. Ritka név, nem pedig rendelkezik vele. Legalábbis az én környezetemben.
- Sült ratatouille - vigyorogtam.- Neked? |
Mert hogy folyamatosan figyelve vagy? - vontam fel a szemöldököm és körbesandítottam, majd közel hajoltam a füléhez és halkan suttogtam. - Ez elég bizarr... - suttogtam, majd visszaültem a helyemre redesen és elvettem egy karikát. - Majd azt mondom, hogy veled kóstoltattam meg, hogy nem e mérgező. - mosolyogtam és lehúzva kicsit állát a szájába nyomtam. Aztán én is majszoltam a sajátomét miközben hallgatam. - Hát akkor majd ha idejön a fönököd ordibálni szólok neki hogy jelentkeznék. - vicceltem, mert hát mindenki láthatja hogy én etetem, nem pedig lopja. - Én Balthazar vagyok, de... hmm.. nos a Baltira is hallgatok. - mosolyogtam és elvettem egy következő karikát. - Mi a kedvenc kajád, Rob? - érdeklödtem meg miközben a villavégére szúrtam egy krumplit. |
- Talán a főokom, hogy ingyen eszek jó kaját - vontam meg a vállamat.
Amikor elkezdett nyammogni, kezemet a hasamra tettem. Éhes vagyok, segítség. Nálam az éhség a legnagyobb problémám, a lakás fizetésen kívül. Ekkor a fiú felajánlotta, elég furcsa dologért cserébe. Persze, először lefagytam, de utána mondta, hogy viccel. Lélekben megkönnyebültem.
- Páros lábbal rúgnának ki, ha ennék a vendég kajájából - tiltakoztam.
Persze éhes voltam, de a munkámat jbban féltettem.
- Öm a pincéreknél betelt a hely. Viszont mosogatót szívesen látnak. A szakácsaink lusták nap végén eltakírani - magyaráztam.
Én is úgy jutottam ide, hogy mama régi barátja a főnök. Fogalmazunk őszintén, középsuliba egymással jártak. Nem volt kellemes ezt megtudnom. Bár nem itélek el senkit, de a férfi dagadt, el nem tudom képzelni, hogy egyszer vékony volt.
- Robert vagyok, de jobban szeretem a Robot. Téged? |
Mármint a maradékot? Hát ja, több mint a semmi... Akkor szinte egész jó dolog van. Az a kis túl óra igazán belefér... - nyammogtam, míg nem észrevettem hogy már nem először próbálja távol tartani magát az illatoktól, ami lássuk be itt egy éttermben, mellettem nem egyszerű. Most vagy éhes vagy rohadtul elege van a kajákból. Bár akkor nem ilyen széles vigyorral közölte volna, hogy milyen finomakat kap, ha most rosszul lenne a szagtól is. Jó gyerek vagyok én, közelebb toltam felé a tányért. - A nagy részét úgy se szoktam megenni, de egy pusziért cserébe szívesen osztozkodom. - mosolyogtam rá és még a pofim is megtöröltem, hogy lássa komolyan beszélek. De persze nem, mert nem vártam volna el tőle, hogy eg vadidegen szép fiút csak úgy lecuppantson. Az olyan Dommieleslenne. - Vicceltem, vegyél csak. - mosolyogtam még mindig. - És diákmunkára keresnek itt pincéreket vagy valamit? Csak mert én dolgoznék ha lenne mit. Mosogatni is tudok. - döltem hátra a székemben. Tényleg kívánatos ajkai vannak, biztos profin enne egy khm... olyan hosszúkás jégkrémet. El is ment az étvágyam belegondolva miket müvelhetnénk a férfi mosdóba. El ment, és helyette inkább másra éheztem. Már csak két napja hiányom van, és manapság minden szép fiú szóba jöhet. - Hogy hívnak? - érdeklödtem meg. |
Ahogy elmondta a rendelését és én felírtam, sarkon fordultam. Odaadtam az egyik szakácsnak és vártam. Konyhaajtó előtt alással van is, meg nincs is problémám. Ha ott állok, mindig érzem a finom illatokat, de sajnos megéhezek tőle. Viszont, csak vol még egy órám az ebédig. Fantasztikus. Próbáltam nem az illatokra és hangokra figyelni. Mikor kész lett, azonnal kivittem. Meglepődtem, hogy elkezdett kérdezősködni, de egye fene. Mellé ültem, nem szeretném nézni, ahogy eszik.
- Ez fizet a legjobban, közel van a lakásomhoz. Meg talán a túl órák miatt ment el a kedvem. Emígy bírom ezt a helyett. Szakácsoktól szoktam kaját is kapni - vigyorogtam. - Délre nem kell főznöm, legalább. |
Szándékomban állt a mai nap bemenni Dommiel iskolájába, hogy ránézzek, de eszembe jutott, hogy nagy valószínűleg most is épp máshol mulatja az időt és költi a pénzünk baromságokra. Ígyhát úgy döntöttem hogy reggel elszaladok egyet futni, aztán otthon lezuhanyoztam és mivel én dolgozom, megérdemlem hogy néha étteremben ebédeljek. Így ez egy ilyen alkalom volt. Persze nem egy ezer csillagos éttermet szúrtam ki. Na de bemente oda és le is csüccsentem. A szalvétával babrálva vártam hogy valaki kiszolgáljon, mikor felkaptam a fejem az üvöltésre, de mire odanéztem már egy fiatal srác jött felém. Jóóó, nálam idősebbnek tűnt, de nem fogok neki csókolommal köszönni. - Őő okéé... - néztem rá egyik szemöldökömet felvonva, mert furi volt. Bár egy ilyen gyerektől az sem bánnám, ha egyből az ágyba hívna. Na de rendeltem rántott padlizsánt meg vajas petrezselymes krumplit, hozzá körte levet és vártam, hogy kihozza. Miután ez megtörtént és lecsüccsent, rá néztem. - Ha ennyire nem fekszik a munka, miért ne keresel másik helyet? - kíváncsiskodtam miközben nekiláttam az egyik bundás karikának. - Vagy rokoni kapcsolatok füznek ide? |
Az étteremben voltam, épp dolgoztam. Viszont volt olyan szerencsém, hogy anyu felhívott. Ha pedig nem hívom fel rögtön, a rendőrséget fogja riasztani. Tudom, hiszen egyszer már megtörtént, a főnököm örült is neki. Majdnem kirúgtak, de mama szupergyorsasággal megoldotta. Félre eső helyre ültem, hogy senkit ne zavarjon a beszéd. a szokásos dologott tárgyáltuk. Mikor megyek látogatóba, ettem már ma rendesen, hogy megy a tanulás és hasonlók. Én pedig anya kicsi fiaként mindenre válaszoltam. Megfordult az agyamban, hogy leteszem, mert francba is, dolgozom, de egy kis szünet nem árt. Egy éhes vendég jött be és a séf rám ordított, hogy szolgáljam ki. Az asztalomról elvettem a menüt, majd odaszállingóztam a sráchoz.
- Hello - köszöntöttem egy ál-mosollyal. - Mit kérsz? Ha nem ismered a választékot, itt van a menü.
Csöppet se volt kedvem kiszolágni. Úgy gondoltam megint megkockáztatom az állásomat.
- Héj, kiszolgállak és picit le ülök, majd ide, rendben? |
Igazán jó szakácsok dolgoznak itt. Az ételek minősége alapján azt hihetné az ember, hogy az árak a csillagos egekben járnak, de ez nem igaz, teljesen megfizethető hely. |
[37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Gondolatban megveregett a vállam. Ugyan is tényleg el akart hívni. Hogy mondjam el, hogy jobban szeretem a nőket? Gondoltam nem törném le a srácot, de jó falat vagyok, nem igen mondtott volna le rólam, szerintem. Pár másodpercig gondolkoztam ezen, de minek kerülgetem a forró kását, szívből jövő igazságot kezdtem el hadarni.