|
Témaindító hozzászólás
|
2015.09.15. 18:41 - |
Az udvar egy része teljesen le van betonozva, míg a másik fele teljesen gyepes terület. Ennek egyik felén sportpálya van kiépítve a kinti meccsek vagy edzések lebonyolításához, míg körülötte futópálya van. Itt-ott padok vannak kihelyezve, így aki gondolja, az odakint is le tud ülni. Az árnyékot néhány helyen kisebb-nagyobb fák biztosítják. |
[28-9] [8-1]
-Ööö, ott vagyunk a "pihenő házikóban". Gondoltam, odajöhetnél ismerkedni stb.
Egyébként a lány nagyon vékony inget viselt, melynek ujja könyékig felhúzve. Kb. akkora volt mint én, talán kisebb. Rövidecske szőkés haja vállára hullámozott le. Szakadt farmert hordott, melyen látszott, hogy egyet-kettőt ő okozott. Rendes lábbelit hordott akárcsak én. Hogy is mondjam eléggé megtetszett, lehet, hogy ezért is invitáltam a társaságunkba. Kérdőn nézett rám, mikor feleszméltem a töprengésből.
-Nos? -kérdeztem, és elővettem a mosolyom. |
 Elővettem a fülhallgatómat, de csak az egyik felét dugtam bele a fülembe. Hogy miért? Az egyik oka az, mert csak addig jutottam, amíg nem volt esemény. A másik oka pedig... fogalmam sincs. De alig tettem be a fülest, amikor a szintén ott ücsörgő srác felpattant és elindult a falat támasztó lány felé. Felvontam a szemöldökömet, ezt nem tudtam hová tenni hirtelen, de aztán betudtam annak, hogy ismeri. De később ez is cáfolatra talált, amikor is a lány meglepődött a fiú megjelenésén, aki nem mellesleg kikotorta annak a zsebéből a telefonját. Kicsit bizarrnak találtam a helyzetet. Innen messzuről ugyanis eléggé úgy tűnt, hogy nem ismerik egymást, akkor meg mit turkált a csaj zsebében a srác. Ezt már nem tudtam hová tenni, és megróttam magam, hogy mégis miért gondolkozok én ilyen dolgokon. Már a második tanévemet kezdtem meg ebben az iskolában, és ebben a városban, de még mindig nem sikerült hozzászoknom az itteni emberekhez. Hát megvontam a vállamat és úgy döntöttem nem törődök velük. Ekkor azonban láttam, hogy a lány elundul abba az irnyba, ahol én is vagyok. Ez ismét meglepett, hát még az, amikor helyet is foglalt az ölében a táskájával. Az a src mginvitálta volna mgához? Lehet. Ezek szerint lehet, hogy mégis ismeri... bár továbbra sem úgy tűnt. |
 Már nyúltam volna a zsebemben lapuló telefonomért, mikor egy ismeretlen fiú odajött, s kirántotta onann. Azt hittem elakarja lopni. Bár nem úgy tűnt, mint akinek szüksége lenne a telefonomra, hisz kinézete alapján pénzes családból számazik. Bár lehet, hogy tévedek, és a ruhái mind kínaiak, de nem szokásom tévedni. Végül a telefonom csörgése visszarántott a valóságba. Sürgősen kinyomtam a hívást, melyben anyám valószínükleg a hogy létemről akart érdeklődni. Ezt onnan tudom, hogy már két sms-t is küldött, meg hát az virított a kijelzőn, hogy anya.- Öööö... kösz? - vontam fel a szemöldököm, majd hamarosan egy elég furcsa arckifejezést öltöttem fel. Telefonomat visszacsúsztattam sötétkk, térdénél kiszakított farmerem zsebébe. Az egyik térdén lévő szakadás gépi, viszot a másik erditelg csa kopottasabb volt, azt a szakadást már én idéztem elő. - Khmm... kiket takar a hozzánk kifejezes? - kérdeztem a fiútól, továbbra is a falnak dőlve. A nap pont ide tűzőtt, így úgy éreztem, hogy elolvadok. Ráadásul könyékig érő ujjal rendelkező inget viseltem, ami ugyan nagyon vékony anyagból készült, de akkor sem a legmegfelelőbb viselet ilyen időben. Csupán azért ezt vettem fel, mert regggel még hűvős volt, és hát a kolesztól a suliig elsétálni... nem hosszú táv, de meglehet fázni alatta. Vagy nem lehet. Igazából,csak szeretem ezta az ingemet, mert olyan puha anyagból van. A gondoloatmenetemből az szakított ki, hogy egy tekintete éreztem magamon. Egy ismeretlen fiúhoz tartoott, aki egy padon ült. A másik fiú mintha onann jött volna. Egy vállrándítás kiséretében elfordultam, s felkaptam a vállamra a táskám.-- Én most leülnék oda. .- biccentettem a fejemmel a pad felé, amelyen az egyetlen szabad hely volt található. Nem siettem el az odasétálás dolgot, de nem is voltam túlságosan lassú. Egyszerű sétatempóban mentem, majd a táskma az ölembe húzva ültem le. |
-Csá, haver! -köszöntött- Remélem nem baj, ha csatlakozom! ülhallgatóját.mondta és bedugta a fülébe fülhallgatóját
Első ránézésre egy olyasmi fiúnak tűnt min én. Lehet, hogy túl sokat nézem? Nem tudom, mert gondolatmenetemet egy hangos ricsaj szakította abba. Akaratlanul, is a hang irányába fordultam. Az egyik lánytól jött aki a falnak támaszkodva kapkodott kivenni zsebéből a mobilját. Felálltam, mivel még mindig nem sikerült neki kivenni. Sokan megbámultak, hogy megyek segíteni. Szerintem azért, mert azt hitték, hogy balhé lesz. Hát ezzel nem tudok mit kezdeni. Előtte termettem, és se szó-se beszéd kirántottam zsebéből a telefonját és kezébe adtam.
-Szia! Tessék! Nincs kedved csatlakozni hozzánk? |
Zsebre tett kézzel és el tudom képzelni milyen unott arckifejezéssel sikerült kilépnem az iskola épületéből az udvarra és szinte azonnal meg is állnom. Megálltam és körbepillantottam. Az első dolog, ami majd kiszúrta a szememet az a szikrázó napsütés volt, mely nem csak túl fényes volt azok után, hogy az imént szabadultam a félhomályos tanteremből, de még meleget is árasztott, ez utóbbi pedig arra késztetett, hogy melegítőfelsőm cipzárját félig lehúzzam ráadásul az ujját is felgyűrjem a könyökömig. Le is vehettem volna, hiszen a vállamról lelógó sporttsákában még rengeteg hely volt (főleg, hogy mma alig volt megpakolva), de ugye a lustaság nagy úr, így nem sikerült rvennem magam, hogy belegyűrjem a pulóvert. Szaggatott hosszú farmeremmel és magasszárú sportciőmmel nem tudtam mit tenni annak érdekében, hogy kevésbé legyen melegem, így azokat úgy hagytam.
Miután sikerült alkalmazkodnom az időjáráshoz ismét, ezúttal azt figyelve, hogy akad-e még szabad hely az udvaron, ahova esetleg le tudnám dobni magam, körbetekintettem. Sajnos úgy tűnt mindenkinek ez volt az utolsó órája, legalábbis a felsőbb évfolyamoknak valószínűleg, ugyanis a padok tele voltak bandázó diákokkal, akik nem igazán akartak tágítani. Egyetlen félig-meddig üres helyet vettem észre, vagyis ott csak egy srácot láttam. El is indultam felé, hátha megkínál egy hellyel, ahol mondjuk eltölthetem a délutánom egy részét, a koliba ugyanis nem akaródzott visszamennem. Nem telt bele sok időbe amíg elértem odáig.
- Csá, haver! - üdvözöltem a számomra ismeretlen srácot, első ránézésre tipikus szépfiúnak kinéző lazán egy hanyag félmosollyal az arcomon és leültem hozzá én is. - Remélem nem baj, ha csatlakozom. - tettem hozzá azért csak az udvariasság kedvéért, közben pedig kirántottam a mobilomat a táskám egy külső zsebéből, a fülhallgatóm társaságában. Azonban éppenhogy kimondtam a szavakat, abban a pillanatban megszólalt egy telefon. Egy borzasztóan hangos telefon, mire akaratlanul is a hang irányába fordultam. Egy lányhoz tartozott, aki az iskola falának dőlve ácsorgott... |
A füvet fixíroztam a tekintetemmel, az iskola falának dőlve. Pár perce hagytam el az épületet, és nagjából egy perce vettem fel ezt a pozíciót. Leülni nem szándékoztam, annak ellenére, hogy igen fárasztó tesiórát tudhatok magam mögött. Barna tincseim az arcomba hullotak, félig-meddig akadáylozva a látásom. Fél vállon átvethető táskám, - mely sima fekete volt , s egy nike felirat díszelgett rajta - alja a füvön, pántja a kezembe. Sportcipőbe bujtatott lábaim keresztbe tettem, a bal volt hátrább, és a jobb előrébb. Tekintetm már inkább , a világoszöld fűtől elütő fekete cipőimre terelődött. Hosszú percekig állhattam már így, mikor is elszakítottam a tekintetem a cipőmről és felpillantottam, a diáktársaimra. Negyedórája ért véget szinte mindenki utolsó órája, így most jó sokan voltak az udvaron. 11,esek és 12.esek voltak létszámfölényben az alsóbb osztályokból alig voltak kint. Ekkor elég hangosan megcsörrent a telefonom, jópáran felfigyeltek rám. |
Pont kicsöngettek. Én már rögvest bepakoltam és sétáltam ki az udvarra. Napos időnek igérkezett mai. Tulajdonképpen majd meg főttem. Az udvar gyepes részére bóklásztam. Sokan ültek egy csomópadnál, ebből kifolyólag mindegyik pad foglalt volt, kivéve csak a "pihenő házikó". Oda indultam. Leültem. Épp, hogy oldalra fordultam, mikor láttam, hogy az egyik tanulótársan idefele igyekszik |
Az udvar egy része teljesen le van betonozva, míg a másik fele teljesen gyepes terület. Ennek egyik felén sportpálya van kiépítve a kinti meccsek vagy edzések lebonyolításához, míg körülötte futópálya van. Itt-ott padok vannak kihelyezve, így aki gondolja, az odakint is le tud ülni. Az árnyékot néhány helyen kisebb-nagyobb fák biztosítják. |
[28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Már nyúltam volna a zsebemben lapuló telefonomért, mikor egy ismeretlen fiú odajött, s kirántotta onann. Azt hittem elakarja lopni. Bár nem úgy tűnt, mint akinek szüksége lenne a telefonomra, hisz kinézete alapján pénzes családból számazik. Bár lehet, hogy tévedek, és a ruhái mind kínaiak, de nem szokásom tévedni. Végül a telefonom csörgése visszarántott a valóságba. Sürgősen kinyomtam a hívást, melyben anyám valószínükleg a hogy létemről akart érdeklődni. Ezt onnan tudom, hogy már két sms-t is küldött, meg hát az virított a kijelzőn, hogy anya.- Öööö... kösz? - vontam fel a szemöldököm, majd hamarosan egy elég furcsa arckifejezést öltöttem fel. Telefonomat visszacsúsztattam sötétkk, térdénél kiszakított farmerem zsebébe. Az egyik térdén lévő szakadás gépi, viszot a másik erditelg csa kopottasabb volt, azt a szakadást már én idéztem elő. - Khmm... kiket takar a hozzánk kifejezes? - kérdeztem a fiútól, továbbra is a falnak dőlve. A nap pont ide tűzőtt, így úgy éreztem, hogy elolvadok. Ráadásul könyékig érő ujjal rendelkező inget viseltem, ami ugyan nagyon vékony anyagból készült, de akkor sem a legmegfelelőbb viselet ilyen időben. Csupán azért ezt vettem fel, mert regggel még hűvős volt, és hát a kolesztól a suliig elsétálni... nem hosszú táv, de meglehet fázni alatta. Vagy nem lehet. Igazából,csak szeretem ezta az ingemet, mert olyan puha anyagból van. A gondoloatmenetemből az szakított ki, hogy egy tekintete éreztem magamon. Egy ismeretlen fiúhoz tartoott, aki egy padon ült. A másik fiú mintha onann jött volna. Egy vállrándítás kiséretében elfordultam, s felkaptam a vállamra a táskám.-- Én most leülnék oda. .- biccentettem a fejemmel a pad felé, amelyen az egyetlen szabad hely volt található. Nem siettem el az odasétálás dolgot, de nem is voltam túlságosan lassú. Egyszerű sétatempóban mentem, majd a táskma az ölembe húzva ültem le.